2013. november. 06. 06:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 06. 06:17 Gasztro

Biztatóan javul a magyar halfogyasztás

Az éves halfogyasztás mára meghaladja a négy kilogrammot fejenként, ami jelentősen alulmúlja a 22 kilogrammos uniós átlagot, de több a korábbi, három kilogramm körülinél.

Az eddigi összesítések szerint az idei év sokkal jobb volt a haltermelőknek, mint a tavalyi, a nehézségek ellenére az ágazat szereplői nyereségesek tudtak maradni - írta szerdai számában a Világgazdaság.

A lap szerint a halgazdaságokat halmozottan sújtja a használatarányos útdíj, illetve az, hogy az élőállat-szállítás nem lett ingyenes. A növekvő szállítási költségek és az év elején még magas takarmányárak ellenére a haltermelők erős közepes évet zárhatnak.

A Világgazdaságnak Lévai Ferenc, az Aranyponty Halászati Zrt. elnök-vezérigazgatója és a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsának társelnöke fontos eredménynek nevezte a hazai halfogyasztás növekedését. Az éves halfogyasztás mára meghaladja a négy kilogrammot fejenként, ami jelentősen alulmúlja a 22 kilogrammos uniós átlagot, de több a korábbi, három kilogramm körülinél.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.