Bármennyire is beilleszkedett a hatalmas amerikai metropolis életébe Saeri Kiritani japán szobrásznő, mégis másnak érzi magát. „Máshogy nézek ki, rizst, eszem és zöld teát iszok naponta, ha megszólalok, akcentussal beszélek, és másképp viselkedem”- vallja magáról annak a pályázatnak az ismertetőjében, amelyet a washingtoni Smithsonian Nemzeti Portrégaléria hirdetett meg. Identitástudata nyerőnek bizonyult. Rizsből készült szobrát és portréját a beérkezett több mint 3000 pályaműből beválogatták a legjobb 48 közé, s a jövő év február 23-ig kiállítják a tekintélyes Smithsonain Intézet múzeumában, ahol politikai-közéleti személyiségek, művészek, sportolók és más hírességek portréi láthatók.
A valóságot enyhe iróniával ötvözi Saeri Kiritani, amikor megjegyzi, Japánban nőtt fel, ahol a mindennapi táplálkozás alapját a rizs képezte és képezi ma is, és annyi rizst evett életében, hogy szerinte testének a sejtjei többnyire rizsből épülnek fel. Ez adta neki az ötletet 100 font rizs című szobrának az elkészítéséhez a Virginia Outwin Boochever portréversenyre (a versenyt a donátor és műgyűjtő emlékére nevezték el – a szerk.). a 100 fontot (poundot) nyomó rizsnő vagy rizsasszony több mint egymillió rizsszemből készült és öt láb magas. Bár a japánoknak átlagosan kisebbek a méreteik, a hozzáértők mégis a világ legnagyobb rizsszobrának tekintik Kiritani művét, ez nálunk 45 kg-os súlyt és 1,5 m magasságot jelent. A művésznő „rizsfüggőségét” kifejezésre juttatja még a szobor rizstésztából készült haja is.
A rizsakt nemcsak egy rizsből képzett halmon áll, hanem a két marka is rizzsel telített, mozdulatával mintegy felénk kínálja a Felkelő nap országának mindennapi eledelét, az apró szemű, fehér japán rizst. A hazánkban különböző húsfélékhez főként köretként fogyasztott rizs az emberiség több mint 60 százalékának szolgál fő táplálékául különböző megjelenési formáiban. Hogy csak a vörös, a fekete, a barna, a jázmin, a basmati, a rizottó vagy a calrose rizst említsük,amelyek különböznek egymástól a szemek nagyságában, hosszában, hántoltságában és fényezettségében.
Tudomásunk szerint nálunk még nem készítettek rizsből szobrot,és nem is gondoljuk,hogy egyhamar meglepne minket vele valamely kortárs művész. Ugyan az ázsiai kulinária térhódításával egyre népszerűbb nálunk is a rizs, ma mindösszesen 2600 hektáron termesztjük - az 1950-1970 közötti időszak 50 ezer hektárjához képest - , ami csupán a hazai fogyasztás 20 százalékát biztosítja.