Gasztro Gy.Zs.-MKO 2012. szeptember. 18. 13:47

Egyszerű gyönyörök csokoládé- és alkoholmámorban

A csokoholisták áhítattal közelednek imádatuk és függőségük tárgya felé. Azt nem tudjuk,hogy párlathívők, vagy borisszák is lesznek-e, ha csöppnyi alkohollal megbolondítva fogyasztják imádatuk apró tárgyait. Mindenesetre, aki a bor és csokoládé együttállásában a múlt hétvégi borfesztiválon bizonytalankodott, az most csütörtöktől vasárnapig a budavári Édes Napok csokoládéfesztiválon áldozhat a hedonizmusnak.

Igazából nem is tudjuk, hogy kit tisztelhetünk a történelem első nagy alkoholistájaként. Viszont az egyes számú csokoholista minden bizonnyal Montezuma azték uralkodó volt, aki Tenochtitlan palotájában vödörszám nyakalta a tchocolatl, vagyis a csokoládé italt. Persze,amúgy is hedonista hírében állt háromszáz fogásos lakomáival és több tucat ágyasával.

Könnyen vígéckedhetett, hiszen fel volt találva neki a kakaóbab, amit az olmékok ajándékoztak az emberiségnek a világ sokáig felfedezetlen tájékán. Régészeti leletek szerint a mai Honduras területén már kr.e.1150 körül ismerték a csokoládé folyékony változatát. Sőt, egyes kutatók megkockáztatják, hogy az erjesztett kakómasszából készült nedű egyfajta ösztönös alkoholkészítési kísérlet ereménye. Az olmékok, maják, aztékok kedvencét a Cortez vezényelte spanyol hódítók hozták Európába a 16. században.

Az új szenvedély a legtöbb hívet a szerzetesek és apácák körében szerezte, akik Új-Spanyolországba mentek téríteni. Ezt valahogy nem tartották bűnnek, amit - lássuk be -, meg is lehet érteni. Pedig hol vagyunk még ekkor  a csokoládé kockásításától. Most nem kezdjük el felsorolni, hogy ki mindenkinek köszönhetők a mai  Gombóc Arthúrok kedvencei: a kerek csokoládé, szögletes csokoládé, hosszú csokoládé, rövid csokoládé, gömbölyű csokoládé, lapos csokoládé, tömör csokoládé, lyukas csokoládé, csomagolt csokoládé, meztelen csokoládé, egész csokoládé, megkezdett csokoládé, édes csokoládé, keserű csokoládé, csöves csokoládé, mogyorós csokoládé, tejcsokoládé, tavalyi csokoládé, idei csokoládé.

Elég, ha tisztázzuk, mindenféle csokoládé a a kakaófa terméséből, kakaóbabból készül. A kiváló minőség legfőbb ismérve a kifogástalan alapanyag és a nagy szakértelem. A hozzáértők azt mondják, akkor legideálisabb a csokoládé összetétele, ha a kakaóbab aránya 70% – ekkor lesz ugyanis az állaga tökéletes: egyszerre olvadós és roppanós.

A csokoládé készítésekor a kakaóvaj és kakaópor tartalmú kakaótésztához (más néven kakaómasszához) további kakaóvajat és cukrot adnak, majd hengereléssel és finomítással dolgozzák föl. Étcsokoládéból tejpor hozzáadásával születik a tejcsokoládé, míg a kakaópor elhagyásával kizárólag kakaóvajból fehér csokoládé készül.

Hogy mi hibádzik a Gombóc Artúros felsorolásból?Tekintettel a kiskorúak népes táborára, kimaradt a meséből az alkoholos csokoládé. A különböző töltött csokoládék között az alkoholos verziók régóta a csokoládérajongók kedvencei. A klasszikus konyakos meggy a XIX. század végén már Kugler Henrik kínálatában is megtalálható volt, az utóbbi évtizedekben azonban szinte mindenféle párlat romantikus frigyre lépett a csokoládéval. Igazán gyümölcsöző ez a kapcsolat: az alkohol nemcsak plusz ízt ad a csokoládénak, de a tartosításban is szerepet játszik. Egy valamit azért nem árt tisztázni: lett légyen bármilyen tartósítás, a borral ellentétben a csokoládé nem nemesül az idő múlásával. Azt meg kell enni…

Gy.Zs.

A konyakon túl számos más, alkohollal töltött csokoládé létezik, a rummal, whiskey-vel, likőrökkel,újabban borokkal és pezsgővel töltött desszertek egyre több csokoládégyártó repertoárjában megtalálhatók. A kézműves csokoládéműhelyek a hagyományosabbnak számító alkoholos bonbonok mellett számos különleges kreációt is készítenek.

Csiszár Katalinnak, a Rózsavölgyi Csokoládé csokoládékészítőjének egyik legsikeresebb, a londoni Academy of Chocolate bronzérmével is elismert kreációja a meggypálinka-málna bonbon, de mindenképpen érdemes megkóstolni a Csokoládémanufaktúra szilvapálinkás desszertjét is. A Pelle-Molnár kézműves bonbon a pálinkás, tokajis kreációk mellett egészen izgalmas alkoholos csokoládékat is kínál.

Kínálatuk talán legérdekesebb darabja a Lacrima Güntheri névre hallgató bonbon, mely a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor gyógynövényes likőrjét rejti magában. Ugyancsak ínycsiklandozó a búzasörös trüffel, illetve a Zorba elnevezésű ouzós, ánizsos falatka. Szántó Tibor kézműves csokoládékészítő bonbonjait és trüffeljeit csak frissen, egyedi megrendelésre vagy rendezvényre készíti, érdemes azonban keresni a lehetőséget a kóstolásra, mert nagy élményben lehet részünk: igazi karibi életérzés például csokoládéba zárva a San Cristóbali (Dominika) kakaóbabokból készült étcsokoládé ganache, fehér tölgyfahordós érlelésű barna rummal gazdagítva.

Bilák Imrének, a kézműves csokoládék legmerészebb alkotójának repertoárjában szintén rendkívül izgalmas csokoládékra bukkanhatunk: a chilis-tequilás, a kecskesajtos-vilmoskörte pálinkás vagy a szilvás-cherry-s marcipán bonbon megannyi örömszerző. A Bobojka manufaktura alkoholizált csokoládés boldogsághormonjai között barnasörös is van. A máriagyűdi Kakas bonbonjait nem egyszer a villányi Vylyan pincészet vörösei ihletik meg. Rókusfalvy Pál sem sajnálja etyeki borait a házi készítésű bonbonokból.

Amikor a csokoládé és az alkohol találkozásáról beszélünk, nem feltétlenül kell töltött édességekre gondolnunk. A chocoMe és megálmodója, Mészáros Gábor már a márka bemutatásakor úgy gondolta, érdemes pálinkát kínálni édes költeményei mellé. A pálinka és a csokoládé első, úttörő találkozása annyira jól sikerült, hogy hamarosan elkészült az első komplett kollekció is, melyet kifejezetten pálinka mellé ajánl a chocolatier.

A Rézangyal pálinkáihoz készített tizenkét, legkülönfélébb feltétekkel gazdagított táblacsokoládé egy egészen különleges gasztronómiai élményre ad lehetőséget: a pálinkák magas alkoholtartalma kiemeli az édes ízeket, a jó minőségű csokoládé kihozza a gyümölcsösséget és az árnyalatokat, a feltétek pedig még jobban kiegészítik vagy ellenpontozzák a párlatokat, így szerezve különleges, intenzív ízélményt.

Egyes párosítások esetében az édesség a legmarkánsabb jegy, míg másoknál a csokoládé  elsimítja, ellágyítja a karakteres pálinka aromáját. A Rézangyal Mézes Barack likőrjéhez például Bourbon vaníliával, kókuszforgáccsal és liofilizált őszibarack darabokkal ízesített fehércsokoládé jár, míg a Special Selection 55 pálinkához aprított kakaóbabos, rózsaborsos étcsokoládé.

Gy.Zs.

A pálinka-csokoládé kollekciókhoz megfelelő kóstolási eljárás dukál. Először a vizualitásé a főszerep, ne csak az önmagukban is rendkívül esztétikus kézzel készült csokoládékban gyönyörködjünk, de a pálinka színében, csillogásában is. Ezt követően ismerkedjünk meg az ital aromájával, a desszert és a feltétek illatával, majd vegyünk a szánkba egy apró kockát az édességből, és adjunk neki néhány másodpercet, hogy szétolvadjon, mielőtt egy kis korty pálinkát innánk rá. Miután kiélveztük a szánkban kibomló ízeket, lassan, ráérősen nyeljük le, dőljünk hátra és élvezzük ki néhány másodpercig az utóízeket is.

Hogy ez már túl sok az örömből, és a végén csokoholisták leszünk? Nem kell félni, bár újabban testes, divatos irodalma van a csokifüggősségnek, ez Paul Martin szerint, aki hosszú éveket és könyvet szentelt az élvezetek tudományának (Szex.drogok,csokoládé – Az élvezet tudománya, HVG Kiadó, 2008),valójában nem létezik. A csokidepencia igazából cukorfűggőség, és főleg az ipari tömegcsokik a hunyók a dologban. Az ínyenc arról ismerszik meg, hogy magas - legalább 60- 70 százalék - kakaóbab tartalmú csokoládé szopogatásával lép az olyan hedonisták nyomába, mint például Casanova, Henry Purcell vagy Orson Welles, akik mind az egyszerű gyönyörök imádatára esküdtek.

/ A budavári fesztiválról részletes információ a www.edesnapok.hu oldalon /

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.