Az Európai Parlament képviselői meghozták a nyár döntését Strasbourgban. Honanyák és honapák egy emberként szavazták meg, hogy legyen Kézműves Fagylaltok Európai Napja, amit jövő tavasztól minden évben megtartanak a tagállamok.
A testület július 4-i ülésén született jóváhagyás szerint 2013-tól hivatalosan is fagylaltnap lesz március 24. A dolog kezdeményezője és ötletgazdája az Európai Közösség Kézműves Fagylaltkészítő Egyesületeinek Szövetsége (ARTGLACE). A fagylaltszövetséget jelenleg kilenc EU-s tagország alkotja: Olaszország, Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Hollandia, Portugália, Spanyolország és Csehország. Bármennyire is európai fagylaltevőknek érzik magukat a magyarok, Magyarország hivatalosan még nem csatlakozott az ARTGLACE tömörüléséhez.
Csak úgy külön-külön mi fagylaltozó magyarok szimpatizálunk e szervezettel, legalábbis oly módon, hogy elég sok gombócnyi fagylaltot bekanalazunk nyaranta jártunkban-keltünkben az említett országok közül például a szomszédos Ausztriában,az olaszoknál vagy éppen Spanyolországban.
Kétségtelen, hogy egyre inkább figyelünk a külföldi,európai trendekre, úgy is, mint fogyasztók és készítők. Sokáig csak a hagyományos ízeknek hódoltunk, és nem engedtünk a tölcsérekbe mást, mint csokit, vaníliát, puncsot, citromot, málnát, epret.
Nem is nagyon volt más. Ma már egyáltalán nem idegenek tőlünk az articsókás,homoktövises,levendulás vagy bazsalikomos,rozmaringos,zöldborsos fagyi kreációk. Hódítanak a sóskaramellás, zöldséges fagylaltok; van már pesztós, paradicsomos, libamájas, kovászos uborkás, mangalicatepertős is. S feltűntek az alkoholizált hideg nyalatok, amelyekben vörös bor, szilvapálinka, sör van.
Persze még érhetne minket meglepetés fagylalt fronton. Ha mondjuk, meghonosodna nálunk a japánok ragacsos rizsfagyija, a mocsi, vagy a törökök nyúlós nyalnivalója, a Maras dondurmasi, amelynek a fő alapanyaga a szálepgyökér. Új egyesület egyébként nálunk is alakult. Az itáliai kézműves fagylaltkészítés mellett elkötelezettek hozták létre nemrég a Magyarországi Olasz Fagylaltkészítők Egyesületét.
Ami azt illeti a fagylaltstatisztikák meglepő adatokkal szolgálnak. Nemcsak mi nem vagyunk fagylaltevő nagyhatalom a fejenkénti éves 3,5 literes fogyasztásunkkal, de az olaszok 6,1, a franciák 6, a görögök 5,5 és a spanyolok 5 literes teljesítménye is messze elmarad az észak-európaiakétól. 2011-ben Finnországban 12, Norvégiában 11,1, Svédországban 10,4 liter fagyit nyaltak el, de ezzel a teljesítménnyel sem tudták felküzdeni magukat Új-Zéland 26,3 literes csúcsa közelébe sem. Az USA is elég erős a maga 24,5 literével, aztán Argentina nyalta be magát a világranglista 3. helyére 24 literrel.