Gasztro MTI 2012. május. 23. 12:27

Amit a tojások jelöléséről tudni kell

Füzetkében próbálja a hazai élelmiszerbiztonsági hatóság a fogyasztók tudomására hozni, hogy a tojásokon kötelezően szereplő jelölések mit jelentenek pontosan.

A tojások jelölésére vonatkozó legfontosabb információkat tartalmazó füzetet adott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A hivatal szerint a fogyasztóknak tisztában kellene lenniük a tojásokon és azok csomagolásán alkalmazott jelölésekkel, rövidítésekkel. A tájékoztató füzetből megtudtahják a fogyasztók, hogy a megvásárolt tojás magyar származású-e, szabadon tartott tyúk tojta-e, vagy gyanakodniuk kell-e, ha jelöletlen tojással találkozunk a piacon. 

A tojásokat „A ”és „B” minőségi osztályokba sorolják, a kereskedelemben azonban csak „A” minőségű termékekkel találkozhatnak a fogyasztók. Az „A” minőségű tojások héján fel kell tüntetni a termelői kódot, valamint a nyilvántartási számot. A nyilvántartási szám hét részből áll, s segítségével többek között azt is megtudhatjuk, hogy mely telep, mely istállójából származik a tojás, s ott milyen tartási módot alkalmaznak. 

Az alábbi linken illetve képen megtalálja a legfontosabb információkat a tojások jelöléséről.

NÉBIH
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.