Budapesten kívül is megkóstolhatók a kézműves sörök
A Főzdefeszt idén sem hagyja kézműves sör nélkül a sörivó népet. A tavalyi fesztiválokon bebizonyosodott, hogy óriási az érdeklődés a magyar kézműves sör iránt, ezért a szervezők elhatározták, hogy a fővároson kívül is megmutatják, mit tudnak hazai sörfőzőink.
A 2012-es fesztiválsorozat első eseményére március 16-17-én, Miskolcon, a Szinva Teraszon kerül sor, a nevezetes Kortyolda előtt, ahol 8 magyar kézműves sörfőzde mutatja be 24 sörkülönlegességét. Köztük két olyan sörrel, amit még soha sehol nem ihatott a közönség (rossz idő esetén a fesztivált áthelyezik a szomszédos Széchenyi utca 36. szám alá, a Főzdefeszt ideiglenes sörkóstoló helyiségébe). A Széchenyi utcában a Főzdefeszt ideje alatt a Magyar Portékák Vására zajlik.
A 2012-es év első Főzdefesztjének apropóját az adja, hogy március 13-án a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete nyolcadszorra rendezte meg a Miskolci Nemzetközi Sörversenyt, Magyarország egyetlen igazi sörversenyét, melyen a hazai főzdék és az idén először a nagyobb magyar sörgyárak is,valamint hagyományosan a környékbeli országok sörfőzdéi is részt vesznek (a március 16-i eredményhirdetésről később tájékoztatunk). A sörversenyhez kapcsolódóan sörszakmai konferencia helyszíne a miskolci Hermann Ottó Múzeum, ahol az elmúlt évekhez hasonlóan körüljárják a sörfőzés történeti, egészségügyi, kulturális, és gasztronómiai aspektusait is - nem kizárólag szakmabeliekhez szóló nyelven.
A vidéki Főzdefeszteken arra törekszenek a szervezők, hogy egyrészt megismertessék egy-egy várossal a saját régiójának sörfőzését, másrészt megmutassák az ország legjobbjait is. Miskolcon is elsősorban a hazai pályán kiemelkedő borsodi sörfőzésé az elsőbbség.
A miskolci Főzdefeszt résztvevői |
Gyertyános Sörfőzde. A rettenthetetlen kísérletező kedvéről, illetve tökös és banános söreiről ismert Gyertyános a Hámori Meggysörrel, a Hámori Nektár Barna sörrel, illetve a már tavaly is bemutatkozott Hámori Tökössel érkezik. HBH Kazincbarcika. A Kazincbarcikán helyi nevezetességnek számító sörfőzde, étterem, rendezvényközpont, a HBH, meggyes sörével már tavaly elnyerte a Kazincbarcika Város Hivatalos Söre elnevezést, a fesztiválon nem csak ezt, de a barna és a világos sörüket is megkóstolhatjuk. Mályi Ászok. Az első magyar kézműves búzasör kifejlesztői a Miskolc-közeli Mályiban főzik a sört. A hosszú hétvégén megkóstolhatjuk a Rauschberg Búzát, a Barnát és a Világost. Serforrás Sörfőzde. A hazai kézműves sörfőzés egyik legpatinásabb szereplője Felsőzsolcán főzi a söreit, melyeket legautentikusabban a Szinva Teraszon, a Kortyoldában lehet megkóstolni. Számos szezonális különlegesség mellett állandóan jelen vannak a külföldön is - pl. Prágában - szép sikereket aratott tokaji aszú hozzáadásával készült Korty nevű sörükkel (ami egyben Miskolc város hivatalos söre is), amit a Főzdefesztre kilátogatók már a továbbfejlesztett tokaji aszús hordóban érlelt változatában kóstolhatnak meg. A Serforrás standjánál meg lehet kóstolni még a szintén tökéletesre csiszolt, cseh recept alapján főzött India Pale Ale-t, és a klasszikus Serforrás Barnát. Borsod megye után a hazai sörfőzés második legfontosabb központja Pest megye, ahonnan három sörfőzde is érkezik Miskolcra bemutatkozni. Brandecker Sörfőzde. A bajor, sváb sörfőzési hagyományokat követő ecseri főzde az elmúlt években kifejezetten közönségbarát újításokkal lepte meg a sörfogyasztókat. Miskolcon is bemutatják a Narancsos sörüket, a Bodzás Világost és a Bodzás Barnát a hagyományos világos sörük mellett. Főzdebusz. A Főzdebusz nem egy sörfőzdét képvisel, hanem az egész Főzdefesztet, és a kézműves sörforradalmat. A kínálata változó, Miskolcon a Keserű Méz mellett a hírneves Köleses Sört fogja csapolni. Fóti Kézműves Sörfőzde. A tavalyi Főzdefesztek egyik sztárja, a Keserű Méz mellett a fóti sörök egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a fővárosi kocsmákban is. A sima világos sörükön túl elhozzák a Keserű Mézt, a Hammurappi Álmát és a Narancsos-Gyömbéres különlegességeket is. Rizmájer Sörfőzde. A csepeli főzde a hagyományosan szezonális különlegességként előállított gyömbéres söre mellett bemutatja az egészen frissen kifejlesztett 55 százalék kukorica felhasználásával készült mexikói típusú Cortez kukoricasörét, és az éjfekete Cingulus Portert. |