Sörökről egy percben
Lehet, hogy télvíz idején nem a legaktuálisabb egy sörről szóló könyvet felemlegetni. De lehet, hogy éppen ilyenkor a legidőszerűbb, mert nem annyira a habzó ital hőmérséklete izgat minket, mint inkább az élmény, amely a kandalló mellett is megadatik.
A jó sör mindig csúszik, már ha van mire inni. S ehhez esetünkben a szellemi táplálék is bőven elég. A Kovács Gábor - Vétek György szerzőpáros igazi ismerője, mesélője a témának, amiről már több kötetben tanúbizonyságot tettek. Mostani élvezetesen „fogyasztható” könyvük: Egyperces történetek a sörről.
Mondhatnánk, a sör emberemlékezet óta velünk van valamilyen formában. Már olyan régi társadalomban, mint az ókori Babilónia, a kasmindát, sörkenyeret emlegették a kő- vagy agyagtáblákon. Későbbi írásos emléke a Biblia, Mózes a kovászos kenyértől való tartózkodásra inti Pészahkor népét. Azóta is külön irodalommal rendelkezik a mesterség és szenvedély, mely nagyon érdekes a sörfőzés oldaláról, hagyományairól megközelítve is. Nem beszélve a sörhöz és fogyasztásához kötődő történetekről, anekdotákról. Erre a lehetőségre éreztek-éreznek rá a könyv írói egyperces sörminiatűrjeikben.
A jól szerkesztett kötetben szívesen olvastunk a hazai sörfogyasztás tradícióiról, s persze olyan megkerülhetetlen európai sörnagyhatalmak, mint Németország, Belgium, Csehország és Ausztria nevezetes városairól, amelyek vonzereje a témában a magyar sörturisták számára is egyértelmű. Anélkül, hogy előre lelőnénk a szerzők olvasóknak tartogatott összes sörös poénját, ezúttal tudatjuk, nemcsak a férfiak, hanem a nők is nagy sörivók hírében állnak, főleg a skandináv országokban (e sorok íróját, például a svéd nők sörimádata lepte meg). A dánok asszonyai - mint a kötet egyik karcolatából kiderül - a gyermekszületést egykor nagy sörivással és tivornyával ünnepelték: sok helyen népszokás volt, ha igen sokat ittak, csapatban vonultak végig az utcákon, s vidámságukban nem kímélték az útjukba eső férfiakat; sőt húst, tejet, kenyeret gyűjtöttek be egyes házaknál, ahová betörtek.
Szó esik sörbe fulladásról, illegális sörkifőzésről is, „szolidabb” témaként pedig a sör és politika viszonyáról. Külön fejezetet szentelnek a szerzők a sör gyógyító hatásának. Példa erre: régen a kegyes szerzetesrendek ispotályainak, de még a kórházaknak is sörfőzdéi működtek hazánkban. A nemzet egykor ünnepelt színésznője, Déryné, hideglelés és malária ellen ivott sört nagynénjének, a gyöngyösi sörfőzőmester feleségének tanácsára.
Örömmel fogadtuk, hogy Kovács Gábor és Vétek György a gasztronómiáról sem feledkeztek meg könyvükben. Ezúttal sörkorcsolyáikkal jeleskednek, annak bizonyságaként, hogy évszaktól függetlenül csúszik a sörital, ha jól elő van készítve az útja. Ajánlanak halból készült és leveles tésztába töltött - sonka, kolbász, sajt stb., de akár spenót is -, majd megsütött finomságokat. A „sörös fiúk” szeretnek elegendő sok sörrel főzni, kulináris remekeik közt említik a sörkotlettet, a részeges csirkecombot és a búzasörös pulykát. Mindez elkészülhet otthon, elegendő habos ital kíséretében. Nehezebb a dolgunk egy sörözőben, s erre nem győzzük elégszer felhívni vendéglátós illetékesek figyelmét: sajnos a hazai vendéglátásban a legritkább esetben szerepelnek a kínálatban olyan falatkák, amelyek épp úgy csillapítják az éhséget, mint ahogy kedvet s helyet csinálnak a sörnek is. Szerzőink említést is tesznek többek között arról,hogy északi szomszédunk (Szlovákia) kocsmáinak ma is elmaradhatatlan tartozékai a különböző ízesítésű ruszlik. A cseheknél az utopenec (a karikára vágott, hagymával, sós-ecetes lében érlelt kolbászok, krinolinok), a német nyelvterületen a wurstok sokfélesége (fehér kolbászok, roppanós virslik, stb.), a bajoroknál a körözötthöz hasonló kenhető finomságok dukálnak a korsókhoz. Nem beszélve a sajtokról, amelyeket sok gourmet csak borral tud elképzelni, pedig a különféle sörökkel harmonizálókból is bőven akad ízlelni-, harapnivaló.