Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!Hideg esték – forró italok
A két ünnep között sokan hódolnak a síelés örömeinek. Mások „no sport” alapon a jól befűtött hüttében bámulják a kandallóban lobogó lángokat, de még többen vannak, akiknek éppen elég csak a tél ahhoz, hogy esténként forró italokat szürcsölgessenek.
Elsőként említsük a létező legegyszerűbbet, a boros teát: a nevéből adódóan nem is kell más hozzá csak tea és bor. Azonban nem teljesen mindegy, hogy milyen tea és bor. A tea esetében felejtsünk el mindenféle ízesítést, és ez alkalommal az egyébként mindenféle szempontból igen egészséges zöld teát is. A legjobb az egyszerű, de jó minőségű fekete tea. Bár a hibás, silány bor használata is ellenjavallt, egyáltalán nem szükséges csúcskategóriás bort feláldozni erre a célra. Lehetőség szerint használjunk fehérbort, a cukor helyet pedig alternatívaként mézet.
Alapkérdés a helyes tea-bor arány megválasztása is. A boros teával nem érdemes kisasszonykodni, csészével szórakozni. Legalább két-, de inkább háromdecis bögre való hozzá. Az empirikusan kikísérletezett legjobb arány az, amikor az éppen elkészült, még ihatatlanul forró teát éppen az ihatóság határára hűtjük le a borral. Jó vastag falú bögre esetében ilyenkor 5-10 percünk van a test- és lélekmelengető boros tea elfogyasztására. Ha már langyos vagy hideg, sokat veszít az értékéből, de akkor már minek is.
Még népszerűbb a...
Ha lehet, a boros teánál még népszerűbb a forralt bor. Hogy mennyire így van, azt legutóbbi blogszemlénk is bizonyította (Otthon, édes otthon: Hogyan készítsünk tökéletes forralt bort?) Készítésére nincsenek kőbe vésett szabályok, de nem árt néhányat átismételni. Alapvetés itt is, hogy csak minden hibától mentes fehér- vagy vörösborral szabad nekiállni a készítésének. A második alapszabály, hogy a bort ténylegesen nem kell felforralni, elegendő 90-95 Celsius fokra felmelegíteni. A harmadik már inkább csak megszívlelendő: nem érdemes egyszerre túl sokféle fűszert belerakni, és az olyan erős fűszereket, mint például a feketebors, inkább mellőzzük. Ami jöhet, az a vanília, a fahéj, a szegfűszeg, a csillagánizs, a narancshéj, az alma. Édesítésre cukor helyett ismétcsak használhatunk mézet is.
Sokan ölre mennek azon, hogy a forralt borba kell-e valamennyi víz, vagy nem. Ha úgy döntünk, hogy igen, akkor első lépésben a vizet forraljuk fel, és abban áztassuk ki a fűszereket, majd hozzáöntve a bort, már csak forrósítsuk fel egy pillanatra. Ősi indián tapasztalat szerint a kihűlt, finoman fűszeres forralt bor igen kellemes délelőtti ital.
Mi is az a grog?
A forró italok legütősebbike a grog, amit mi már forró, rum alapú koktélként ismertünk meg, holott ez valamikor hideg védőital volt a brit haditengerészetnél. Története a vitorlásokkal megtett hosszú tengeri utakra vezethető vissza, amikor a hajók hordókban tárolt ivóvízkészlete gyorsan algásodott és megposhadt a melegben. A tengerészek rájöttek, ha negyed-ötödrészt valamilyen párlattal (brandy, rum) töltik fel a hordókat, az algásodás folyamata lelassul, és a poshadó víz is ihatóbbá válik.
De nem csak a víz, a rum is problémás ital volt, ugyanis némelyek többnapi fejadagjukat egyszerre elfogyasztva, deviáns viselkedésükkel okoztak fejtörést kapitányaiknak. Ezért döntött úgy Vernon admirális – akit különös kabátja után Old Grognak neveztek – 1740-ben, hogy a haditengerészet matrózai kizárólag négy az egyhez arányban vízzel keverve kaphatják meg napi rum fejadagjukat, azt is két részletre osztva. A mai grogkoktélok többféleképp készülhetnek: rum forró vízzel felhígítva, fahéjjal, szegfűszeggel fűszerezve. A forró vizet helyettesíthetjük teával, de borral is. Egy-másfél percre forraljuk össze a hozzávalókat.
Krampampuli avagy carampompoli
Különösen szilveszterkor, újévkor népszerű nagyobb asztaltársaságok körében a krampampuli, amit a 19. század első fele óta ismernek Magyarországon. Az ital egyes vélekedések szerint német közvetítéssel kerülhetett hozzánk, de lehetséges eredete Észak-Olaszország is, ahol parampampoli vagy carampampoli néven ismernek hasonló módon készített hagyományos hangulatjavítót. A szó eredete feltehetően a crampus (ördög) szóból származtatható.
Az elkészítés módja az Ínyesmester, vagyis Magyar Elek útmutatása szerint: „tálaláskor öblös, tűzálló tálat állítunk az asztal közepére, s a vagdalt fügét, magjától megfosztott datolyát, mazsolát, malagaszőlőt, cukrozott narancshéjat, dióval bélelt aszalt szilvát, darabokra tördelt szentjánoskenyeret rakunk bele. A tál tetejére vasrostélyt helyezünk, erre pedig egy kiló, nagyobb darabokra tört és narancshéjon kissé ledörzsölt süvegcukrot. A cukrot megöntözzük fél liter cukornádrummal. Fidibusszal meggyújtjuk, s türelemmel figyeljük, amíg a lángoló szesz kiég és a felolvadt cukor a tálba csepeg. Mikor e processzus befejeződött, utána öntünk két liter jó, forralt fűszeres (fahéj, citromhéj, szegfűszeg) fehér bort, 1 liter forró teát, 2 citrom és 2 narancs levét. Pár percig álltatjuk, jól megkeverjük, s azután puncspoharakba szűrjük a párolgó italt. ”
