Leülni vacsorázni a családdal, barátokkal és kibontani egy palack bort, körbetölteni, elkortyolni az ilyenkor szokásos  nosztalgiázás, vitatkozás és politizálás közben: ivás. Leülni  és elgondolkodni egy pohár jó nedű felett, ízlelgetni, netán összehasonlítani egy másikkal, de főleg minden kortynál megpróbálni átérezni az ezzel járó örömöt: kóstolás. Az ivás is, a kóstolás is lehet rendkívül élvezetes és becses tevékenység. Ugyanakkor mindkettőnek megvannak a maga játékszabályai, amelyeket nem célszerű összekeverni.

A vizuális magyarázatokat sokan kedvelik, hát „mozizzunk”! Itt van például a nem kevésbé ismert vászonhős, mint az Angyal, azaz Simon Templar, akinek a szerepét Val Kilmer játszotta 1997-ben. Van ebben a filmben egy jelenet, mikor a főhős bizonyítani akar egy nőnek, bemennek a sokcsillagos étterembe, és rendel egy üveg château akármit. A pincér visszahebeg, hogy de hát az a mittudomén hány ezer dollár, erre hősünk odaveti, hogy akkor kettőt. Túl azon, hogy sokcsillagos étteremben nem hebeg vissza a pincér, sőt egyáltalán nem is mond semmit a borról, mert az a sommelier feladata, egy ilyen dzsonizás a kóstolás és ivás aranyszabályainak súlyos és főleg rettentő ostoba áthágása. Van-e értelme kifizetni kétezer dollárt egy üveg borért? Ha „csak” meginni akarjuk a bort, nincs. Teljesen felesleges egy château akármit kirendelni, majd üvegből meginni, ahogy később egyébként Simon Templar teszi is a szóban forgó filmben.

Egyetlen esetben lehet értelme kicsengetni a kétezer dolcsit: ha a borból a maximumot hozzuk ki, ha az elfogyasztása életünk egyik nagy élménye lesz, mondjuk egy Föld körüli úttal felérő. Hogy ilyen legyen, ahhoz viszont kóstolni kell, mert az ivás ekkora örömet nem tud szerezni.

Na, most vegyük akkor azt a magyar társaságokban is egyre gyakrabban előforduló, idegesítő típust, aki beállít a partira egy üveg borral, tiszteletteljesen de határozottan kér egy boros, hangsúlyozottan, borospoharat, majd, elmélyülten kóstolgatván, hosszas beszélgetést kezdeményez alkoholfokról, maradékcukorról, hordójegyekről és egyebekről. S jobban tesszük, ha csendben végighallgatjuk, mert ha véletlen belekérdezünk, kíméletlenül el fogja magyarázni a hordójegyek mibenlétét, amihez azonban először a borkészítés mikéntjét kell leírnia, nagy-nagy pechünkre.

A gond ugyanaz, mint Simon Templarnál. Míg ez utóbbi a kétezer dolláros bort rontja el, mert issza kóstolás helyett, borkedvelő ismerősünk a bulit rontja el, mert kóstolni próbál, mikor mindenki más csak inni szeretne. Egyikük sem gonosz vagy bunkó, egyébként: csak összekeverték a dolgokat. Ami nem tragédia. De ha a maximumot akarjuk kihozni egy borból, mindenképp érdemes eldönteni, hogy mi a célunk éppen: ivás vagy kóstolás.