Hvg.hu: Attól tartunk, az idei májusi eső nem éppen ért aranyat szerte az országban a fesztiváloknak. Az Etyeki Pincefesztivált is megtépázta a vihar?

R. P.: Nyalogatom a sebeimet miatta, sajnos az idei fesztivál a katasztrófaturizmus kategóriába esett. Gazdaságilag is komoly kiesést jelentett, a kellékállományunktól kezdve az infrastruktúránkig mindent megtépázott a vihar. Megtartottuk ugyan,de menetközben is felmerültek dolgok: homokzsákokat kellett hoznunk, murváztatni kellett folyamatosan a parkolókat, ahonnan traktorral kellett kihúzni az elsüllyedt autókat. Próbáljuk feldolgozni a tapasztalatokat, de egy ilyen időjárási helyzetre egyszerűen nem tudunk felkészülni. Azzal nyugtatom magam, hogy legalább a vendégek biztonságáról sikerült gondoskodnunk. Már két nappal a fesztivál előtt láttuk, hogy nagy a baj, de nem akartuk lefújni, mert ha nem jut el mindenkihez a hír, és mégis sokan kijönnek, akkor botrány van. Május 15-én,szombat reggel napsütésre ébredt az ország, volt három-négy jó óránk. Az az 5-8000 vendég, aki aznap kilátogatott a fesztiválra, be tudott menekülni a pincékbe az eső elől.

Hvg.hu: Mikor tartottátok az első Pincefesztivált?

R. P.: Nyolc évvel ezelőtt, 2003 márciusában az akkor frissen megnyitott Rókusfalvy Fogadóban üldögéltünk Hernyák Laci barátommal – az ő borkóstolói révén szerettem bele anno Etyekbe –, és azon morfondíroztunk, mit is tudnék én hozzátenni a környék életéhez. Az együttgondolkodásunk nyomán rájöttem, hogy az eddigi média illetve kommunikációs tapasztalataimat egy   fesztivállal tudnám legjobban kamatoztatni, ráadásul a rendezvényszervezői cégem a profi hátteret is biztosítani tudja hozzá. A fesztiváljaink mindmáig élő filozófiája már ekkor megszületett: a kis etyeki pincészetek vendégül látják az ország legjobb borászatait és együtt kóstoltatják boraikat. Ezeken a kóstolókon mindig személyesen maga a borász vesz részt – itt volt most például Légli Ottó is, miközben a frissen telepített tőkéit elvitte a víz –, így egészen különleges hangulat tud kialakulni. Kezdetben a Borbarát tesztjeit vettük alapul, ma már a Borászok Borásza díj ötven jelöltjét hívjuk meg a fesztiválra. Ez adja a garanciát, hogy tényleg az ország legjobbjai vegyenek részt, ráadásul nincs is belőle sértődés, hogy most akkor kit hívunk meg és kit nem.

fotoBONDY

Hvg.hu: Hogy született meg később a másik fesztiváljuk, a Kezes-Lábos gondolata?

R. P.: A Pincefesztivált megtartottuk tavasszal, és annyira jól sikerült, hogy Alkonyi László barátom, a Borbarát főszerkesztője, rögtön megálmodta   az őszi Kezes-Lábos fesztivált. Hamar be is állt a rend Etyeken: tavasszal Pincefesztivál, ősszel Kezes-Lábos.

Hvg.hu: Mi a különbség a két rendezvény között?

R. P.: A Pincefesztivál kifejezetten a borra épül, a Kezes-Lábason a kézműves gasztronómia valamennyi ága megjelenik. Ilyenkor csak a terroir, tehát dűlőszelektált borászatokat hívjuk meg. Pékek, sajtkészítők, sonkás, zöldségtermesztők, stb. jönnek el ilyenkor. Kezdetben még mi kerestük a kézműves családi gazdaságokat, ma már szerencsére ők is megtalálnak minket. Ez egyfajta slow food fesztivál, az is a mottója: „Asztalodon az életed, avagy a jótevés napja“. A fesztiválokon természetesen kulturális programok is vannak, tavasszal jazz, ősszel folkzenei koncerteket szervezünk a legjobb előadók meghívásával. Egyik fesztiválon sem szedünk belépőt, a vendégek csak azért fizetnek, amit esznek-isznak. Minden évben igyekszünk valami pluszt adni az előzőhöz képest. Most a sajt volt a kiemelt téma, stílszerűen a Kecskegödörben állítottunk fel egy sajtudvart, ahol a sajtkészítéstől kezdve a borok és sajtok párosításáig mindennel megismerkedhettek a vendégek – mindaddig amíg az eső el nem mosta…

Hvg.hu: Mennyire tölti ki mostanában az idejét Etyek?

R. P.: Maximálisan. Etyek és a bor, az én életemnek ma már – a három gyerekem mellett – a középpontja. Szerencsémre a kommunikációs cégem, ami egyébként az itteni tevékenységeimhez a biztonságos hátteret adja, ma már remekül működik. Így napi szinten nem kell részt vegyek a munkában, több energiát tudok fordítani a fogadóra és a borászatra. Az utóbbi években a boraimat végre önmaguk miatt is elismerik, ez nagy büszkeség számomra. Nem jó a legjobb borásznak lenni a műsorvezetők között vagy a legjobb műsorvezetőnek a borászok között – végre önmagukért foglalkoznak a Rókusfalvy Pincészet boraival. És nyilvánvalóan én is minél többet tudok elmélyülten a boraimmal foglalkozni, annál jobban sikerülnek. Azt viszont őszintén nem tudom, hogyan lehet ebből megélni. Beleástam magam a témába az elmúlt évek során, és tudom, hogy komoly nehézségekkel néznek szembe a borászok. Csak most tudatosul bennük is, hogy ki kell álljanak a saját érdekeikért. Ebben talán ez a Pincefesztivál is segíthet az etyeki borászoknak. S mivel az ország minden részéből képviseltetik magukat pincék, túlmutatva Etyeken, az egész szakmának lehetőséget adhat kommunikálni önmagát. Etyeknek fontos, hogy megmutassa magát – és nem csak a borokat értem ez alatt. Annyi mindent érdemes megmutatnunk  a bor mellett :a saját párlatunkat, a saját borecetünket is (az éretlen szőlőt kipréseljük, és az így nyert verjus-t  használjuk például salátaöntetnek). Egy kézműves csokoládékészítővel közösen készítünk borkrémmel töltött bonbonokat is. S megkerestem az etyeki és a környékbeli egyéb termelőket is, mint például a Hernyák birtokot, Árpás László sonkamestert, az etyeki borászokat, az alcsúti kecskesajtost, hogy ők is partnerek legyenek mindebben.

Hvg.hu: Hogyan értékeli a saját szerepét Etyek életében?

R. P.: Szerintem a fentiekből tisztán látszik, hogy ez nem egy one man show, én csak csapatban tudok gondolkodni. Az én szerepemnél sokkal fontosabb az, hogy miket sikerült elérnünk közösen. Van egy negyven tagú Borút Egyesületünk, de az is nagyon fontos eredmény, hogy ma már jóval több palackos bor van Etyeken, mint korábban. A borok versenyeken vesznek részt, fesztiválokat szervezünk, és legújabban páran egy Etyeki Birtokkódex kialakításán dolgozunk. Van még hova fejlődnünk, de tény, hogy már megindult a mozgolódás. A jövő nem az, hogy hatalmas wellness komplexumok   épüljenek Etyeken. A cél az, hogy megerősödjenek a pincészetek, és legyen több olyan hely, mint amilyen az én  fogadóm is. Ahol helyi alapanyagokból főzünk, és helyi borokat, helyi termékeket kínálunk a vendégnek.