Készpénznek vettük  a tulajdonosok, Susanne és Jean-Louis Bottigliero állitását a fogadósságról. Azt természetesnek véltük, hogy minden vendéget személyesen köszöntenek. De amikor megláttuk az öthektáros, szökőkutas kertet, a rusztikus, ám elegáns szobákat, több mint gyanakodni kezdtünk: ez nem lehet egy csak úgy egy fogadó a sok közül. Vagy Franciaországban nem esnek hasra attól a népek, hogy fogadóséknak Michelin-csillagos éttermük van?

Most már nagy elvárásokkal tekintünk a reggeli elé. A hangulatos reggelizőben (ami nyáron esti étkezőként is működik) előbb a gyönyörű gerendázatú plafonon legeltetjük a szemünket, majd nagyokat szippantunk a kellemesen füstös illatból. Hát, igen, tavasz ide vagy oda, nem bánjuk, hogy beüzemelték a rusztikus kandallót. A teljesen friss narancsléért hálásak vagyunk. Ám kissé összehúzzuk szemöldökünket, amikor az egyébként tökéletesnek tűnő gyümölcssalátában  viszont enyhe dobozos narancslé ízt vélünk felfedezni. A „csorbát” az almalével köszörüli ki a stáb: az ízlésesen címkézett, borosüvegben felszolgált italt helyi termelőtől szerzik be, és már az illata is elvarázsol. Ahogyan a kávé is: a beaune-i kávémester (Francois) által száz százalék arabicából főzött fekete aroma dús  és ravasz pörkölésű.

Hiába igyekszünk, nem tudunk belekötni a péksüteményekbe sem. S „riadalmunk” egyre nő, mert a vaddisznókolbász, a chorizo, s a Comté keménysajt is visszakézből elnyerné még a legmegátalkodottabban hagyományos magyar ízeket kedvelő vendégek tetszését is. Utálunk píár-ízű cikkeket olvasni,pláne magunk ilyesfélét billentyűzetre tűzni, de mit csináljunk, ha nem találunk kifogást sem a selymesen simogató málna-, sem pedig a  mélységes ízekkel bódító feketeribizli-lekváron. A környéken egyébként olyan tiszteletben tartják utóbbi gyümölcsöt, hogy még külön múzeumot (Cassissium) is építettek neki. Omlós a vaníliáscsiga, nagyon jól esik a croissant. A kissé fanyar, nem túl édes, kézműves barackos joghurtért bárhova képesek lennénk elzarándokolni. Itt nem jut rá idő, mert már  jön a forró csoki, ami ugyan nem grand cru kakaóbabból készült, ámde tökéletes. Csendben azért imádkozunk, hogy valami rosszat is tegyenek elénk, mert így senki nem hiszi majd el nekünk, hogy nem az Hostellerie de Levernois fizetett ügynökei vagyunk. Talán majd a vacsoránál,de az már egy másik mese.