Valószínűleg azt, hogy a Kárpát-medencében kiváló borok készülnek. A magyar és külföldi érdeklődők imádják a minőséget és hajlandóak is áldozni rá. Sőt, egymást tapossák a lelkes profik és amatőrök, hogy a szakma nagy öregjeitől tanuljanak a mesterkurzusokon. Nem bánva, hogy a profi arról ismerszik meg, hogy megkéri (éri) az árát.

A VinCE 2010 e tekintetben szinte délibáb volt. Vagy mondjuk úgy, hogy a csillagos Costesben elköltött fejedelmi vacsora utáni álom: szép is, ínycsiklandó is, élvezetes is, de azért kicsit félünk az ébredéstől. A monstre bortalálkozó elhiteti velünk, hogy lehet jó helyen, jót és jól kóstolni, élvezetesen és kellemesen tanulni, ismerkedni, üzletelni – egyszóval borkulturálódni.

Magyarországon ehhez nagyon is kellenek a húzónevek. Kell, hogy páran eljöjjenek a 278 Master of Wine-ból, akik kicsit osztják az észt. Mondanak két-három bíztató szót, például a világhírnévre méltó furmintunkról, és máris megtelik értő közönséggel az esemény helyszíne. No meg persze kell a profizmus is. Le a kalappal, a decanteresek kitettek magukért. A termek nincsenek túlzsúfolva, munkatársaik oldottak és segítőkészek, a reklámok nem durvák és tolakodóak, nagyjából minden és mindenki a helyén van. Persze, az útmutató füzetecskében elég sok az elütés, a sajtóhiba, és nem egyszer pontatlanul tüntetik fel az egyes pincészetek kóstolásra kínált borait. Az internetes interjúszervező felület nem igazán működik (vagy működik, csak éppen rajtam kívül soha senki nem nézi meg, ezért lehetetlen bárkivel is időpontot egyeztetni), de hát ne akarjon a zsurnaliszta még interjút is készíteni, ha már egyszer karnyújtásnyi távolságba került néhány Master of Wine-nal.

De ez – globálisan szemlélve – tényleg már csak kukacoskodás. Hihetetlenül kedvesek és szolgálatkészek a borászok – állítólag a rendezők külön kérése volt, hogy a kiállítók, a meghívott külföldiek is adják az arcukat a boraikhoz. Személyesen legyenek jelen és kínálják boraikat. A bortároló- és hűtőkiállítók is az abszolút a high end termékeket képviselik. Valahogy így kéne működnie az országnak és a boros szakmának is – és nemcsak évente néhány napig.

Most nyilván hosszasan lehetne dicsérgetni a borokat és gazdáikat, de az ötvenedik mintavétel után már lassabban forog a nyelv és a toll, s a frusztráció egyre nő, hiszen több száz italból nem kóstolt a szorgos mustravizitáló. Újdonságok persze akadnak, mindig van egy-egy friss évjárat, egy eddig méltatlanul a perifériára sorolt kisebb pincészet, vagy éppen ellenkezőleg, egy-egy túlértékelt név. Ennek ellenére alig lehet mellényúlni, a kiállítók tényleg komoly szakmai szűrőn mentek át. Talán csak egy-két dugós borba vagy kevésbé sikerült tételbe futunk bele. Az általunk tapasztalt legnagyobb szakmai hiba is csak egy szűk közönséget érintett. Romsics László nemzetközi borakadémikus mesterkurzusa: a furmint lehet-e Magyarország ikonbora címmel, elég sokat csúszott, és feltehetőleg ezért, sokat állhattak a fehér borok a pohárban. Ami azt jelentette, hogy kifejezetten kellemetlen lett az illata a 11 ezer forintos, 2005-ös Domaine Laroche Chablis Premier Crunek (Les Fourchames), és Szepsy 2007-es Urbán furmintjának is. Pedig ezek nagyon rendben vannak, a Chablis-t – megfelelő hőmérsékleten – visszakóstoltuk a Laroche pultjánál, és tökéletes volt, még ha 11 ezer forintot nem is adnánk érte.

De mondom, mindez tényleg csak kukacoskodás. A régió egyik legfontosabb boreseményeként meghirdetett VinCE 2010 valóban Magyarország és a régió egyik legfontosabb boreseménye lett. S ha vigyáznak a szervezők – no és ha persze jövőre újráznak –, akkor az is maradhat.