Csatlakozom a szájtátva ámulókhoz. Gyönyörködök én is a klasszikus vonalakban. Közben álmélkodom: milyen lehet az érintése, és az íze... Már-már plátói vágyakozás sokadmagammal, egy élelmiszerpultra kirakott Jamón Ibérico után. A sonkavágóba szorított példány akár a hét-nyolc kilót is elérheti. A mellé tűzött árcédulán ez áll: 6990.-Ft/kg.

tujamonencasa.com

Az ígéretes gasztronómiai élmény itt van előttünk, szinte karnyújtásnyira, mégis milyen távol, egy hipermarket pultján.
- Jé, mi ez? – kérdi rácsodálkozva valaki.
- Drága! – mondja a másik.
- Idegen hús, jó nekünk a hazai – dörmögi lemondóan az orra alatt, ugyanakkor büszkén egy ércesebb hang.
- Ez ám a sonka! – kiált fel egy hozzáértő.

Érzem a távoli spanyol földön, a napsütötte mediterráneumban gondosan érlelt sonka különleges illatát. A pult mögött mosolygó eladónő áll. Nem nehéz szóba elegyedni vele, s kitárgyalni az ibériai sonkakultúrát. Látom az arcán, szokatlan neki a pult másik oldaláról jött informáltság. Először álmélkodik, majd ő is felbátorodik. Elmondja, a Spektrumon látott egy filmet erről a spanyol sonkáról, azóta többet tud róla. Előtte sajnos fogalma sem volt, mi az a Jamón Ibérico. Bevallja, amikor először bontották ki a csomagolásból, azt hitték kecskecomb. „Sajnos – fűzi hozzá –, egyelőre csak rácsodálkoznak az emberek, vevő egy sem akad.” Hiányolja, miért nem tartanak belőle termékbemutatót és kóstolót a nagyáruházban, ha már behozták.  Kérdem én is: miért nem éri meg a kereskedőnek az ízpróba ? Mikor értik meg, hogy a kóstoltatással nem elpocsékolják az árut? Miért csak abban bíznak, hogy az ár önmagáért beszél, s akinek van ízlése, annak úgyis van pénze?