Garantált minőségű a magyar sonka
Garantált a hazai sonka ellenőrzöttsége a Budapesti Nagyvásárcsarnok összes hentesénél, hangzott el a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatóságának (CSAPI) sajtótájékoztatóján a Vámház körúti piacon.
Dénes Ákos, a Csarnok és Piac Igazgatóságának (CSAPI) igazgatója elmondta: idén 800-1200 forint között mozog egy kiló húsvéti sonka ára, ami nem jelent emelkedést a tavalyihoz képest. Hozzátette, hogy az elmúlt időszakban közel 25-30 százalékkal csökkent a most 111 éves Vásárcsarnok vevőinek száma a négyes metró Fővám téri építkezései miatt, ám számításaik szerint húsvét előtt így is közel 30 ezren fogják naponta felkeresni a piacot.
Az eseményen szintén résztvevő Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes szerint azonban az új metró megépülése után a várható forgalomnövekedés kárpótolni fogja a csarnok eladóinak most kieső bevételét.