2009. október. 08. 18:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 08. 18:10 Gasztro

Duplázás a villányi fesztiválon

Az idén október 2-4-e között rendezték meg a Villányi Vörösbor Fesztivált, amelyen ezúttal is kiválasztották hét kategóriában a város borát.

A nagy és neves borászatok mellett ilyenkor a kis pincészetek is neveznek és versenyeznek egy-egy szegmensben. „A város bora” titulus nem csak egyszeri dicsőség,bár egy esztendeig használhatják a borászok,aztán újra meg kell mérkőzniük érte. Egyfajta védjegy és garancia a piacon a borfogyasztóknak-vásárlóknak. Egy-egy ilyen helyi verseny akár országos megmérettetésnek is beillik, gondoljunk csak a Villányban található neves borászok névsorára.

Az idei nyertes ranglista is igen tekintélyes: Gere, Róth, Kvassay, Tiffán, Maul, Günzer, Bock. A nagy borászatok mellett most is feltűnt Kvassay Levente pincészete, amely ezúttal 2008-as Portugieser borával érdemelte ki a Villány város bora címet.

Kvassay Levente fiatal borász másodjára nyerte el a jeles kitüntetést. Ugyanis tavaly a rosé boráról döntött úgy a független zsűri, hogy megérett az elismerésre. A szavazás egyébként titkos. Sem az indulók, sem a helyezettek listája, sem pedig a pontozási eredmények nem nyilvánosak, és csak a nyerteseket hirdetik ki.

„Nagyon örülök a díjnak, amellyel az elmúlt évek és minden segítő, barát és munkatársam energiáját, befektetéseit díjazta a zsűri. Külön öröm számomra, hogy alig két évvel a borászat átvételét követően egy-egy tétellel sikerül felzárkóznom az általam igen megbecsült borászok és pincészetek mellé. Kis pincészet lévén hiszem, hogy még csak az út elején járunk és minden termékünkön folyamatosan érezhetővé válik majd a fejlődés.” – nyilatkozta Kvassay Levente az eredményhirdetést követően.


Portugieser 2008

Színének lilás árnyalataiból már sejthető, hogy fiatal borral van dolgunk. A délután vagy a kora este bora. Különösen ideális meleg, nyári délutánokra, mert gyümölcsös és könnyed felépítésű, így üdít és nem taglózza le az embert. Közepesen intenzív illat meggyel, áfonyával, csipkebogyóval, csipetnyi fűszerességgel. Üde savak, lágy tannintartalom, kerek szerkezet. Alk:12,3  Sav:5,5

Ideális kísérője a pörköltöknek,a klasszikus paradicsomos fogásoknak. De bográcsoláskor és grillezéskor is jó választás. Passzolnak hozzá a hagyományos kolbászos, tepertős, friss kenyeres borkorcsolyák, a fűszeres,paradicsomos,pesztós bruscetták.

A Villány Város Bora elnevezést egy évig használhatja az arra érdemesnek ítélt borász. A kitüntetés már magában garanciát jelent arra, hogy kiváló minőség kerül bárki poharába, aki ilyen egy jelzéssel ellátott palackot bont fel.