2008. február. 15. 13:00 Gőgh Csilla Utolsó frissítés: 2008. február. 15. 13:15 Gasztro

A Mi Sörünk, a Mi Borunk Svájcból

Igazi csodabogár Ákos István. Spagettis edényben kezdte a házi sörfőzést, mely annyira sikeresnek bizonyult, hogy ma már Bázel legnagyobb sörüzemének tulajdonosa, s igen népszerűek a szigorúan csak férfiaknak tartott sörfőző tanfolyamai. Újabban a borászkodással is kacérkodik, méghozzá magyar terepen.

© Gőgh Csilla
Kisfiúként, hétéves korában került Svájcba. Élete, munkája  Bázelhez köti. De a „magyar virtus” mindig is kalandos kísérletezésekre sarkallta. Egy svájci lapban, 1995-ben olvasott például arról, hogy néhányan otthon is főznek sört. Megtetszett neki az ötlet, és a háztartásban fellelt spagettis lábosokban nekifogott a kivitelezésnek. Első nekifutásra rögtön le is főzött 18 liter sört.

A következő bázeli vásáron már ő avatta be az érdeklődőket az otthoni sörfőzés tudományába.
A feleségeket szólította meg a férfiaknak hirdetett kurzusával, mondván, adják ezt ajándékba. Több előnye is van, ha a férjük részt vesz a tanfolyamon: az első és legfontosabb szempont, hogy emberük elégedetten jön haza, miközben az asszony pontosan tudja, hogy merre kószált. Ugyanakkor nem lábatlankodik otthon. A tanfolyamra –  a meghirdetett 40 helyre – rögtön kétszázan jelentkeztek. Ma már 6000 „profi” otthoni sörfőzőmester él Bázelben, aki Ákos István tanítványa volt.

© Gőgh Csilla
Bázel egyetlen sörfőzdéjét éppen felszámolták, a helyi sörimádó torkok pedig majdnem kiszáradtak. S jött Ákos úr frappáns ötlete: 1998-ban piacra került az „Unser Bier” vagyis a „Mi sörünk”. Részvényeket bocsátott ki, hogy a helybeliek a pénzüket összedobva saját sörfőzdét hozzanak létre. S lőn: felépült a város hatalmas sörfőzdéje. Szlogenjük: „Másoknak tradíciójuk van, nekünk jövőnk.” A biosörök készítését célozták meg: csak természetes alapanyagokkal dolgoznak.

Az ötletgazda sokáig volt a sörgyár ügyvezetője. Manapság már inkább csak a kommunikációval, marketinggel foglalkozik, ami nem nélkülözi a humort. Sörüket például az idősebbeknek „Malzheimer” néven népszerűsítik. Úgy is, mint fricskát az örökifjaktól az Alzheimer-kórnak. 

Mai sörfőzőmesterének munkájával Ákos úr elégedett. Magával nem annyira, mert szerinte a mester kóstolgathat, de köpje is ki a „mintát”. Neki viszont nincs ehhez szíve. Sőt. Munka végeztével sörözőbe jár kortyolni, kifejezetten  szakmai továbbképzés céljából... A portfóliójuk  azért valószínűleg nem csak a konkurencia folyamatos figyelemmel kisérése miatt széles. A sötét, a búza-, a borostyán- és a világos sör mellett  mindig készülnek valami különlegességre.

Úgy hozta a sors,hogy Ákos István időközben egy soproni lakást örökölt. Első lendülettel el akarta adni, de annyira megszerette a várost, hogy végül megtartotta az örökséget. A Borbarátban olvasott egy cikket Weningerről, majd meglátogatta a szomszédos bécsi birtokot, ahol a borok stílusa rögtön felkeltette érdeklődését. Közelebbi ismeretséget kötött az osztrák famíliával, majd boraikat elkezdte Svájcban forgalmazni.
© Gőgh Csilla
2001-ben pedig 1,6 hektárt vásárolt a borvidéken, amit további 2,6 hektár követett. Ekkor határozta el a magyar világfi, hogy a Mi sörünk után a Mi borunkat is elkészíti. Az első telepítést 2003-ban végezték Weningerékkel karöltve, az ifjú Franz azóta is nagy segítséget nyújt szakmai kérdésekben. Az első néhány évben a borok is a Weninger-birtok szőlőjéből készültek, s  egytől egyig Svájcban kötöttek ki. Ákos István bioszemléletének is köszönhetően aztán a soproni és a kinti Weninger-szőlőbirtokon is megkezdődött az átállás a biodinamikus művelésre. 2006-tól kezdve Ákos már a saját szőlőjéből származó nedűvel jelent meg. A hazai piacon ebben az évben debütál: királyleányka, kékfrankos, zweigelt, merlot, cabernet sauvignon és syrah fajtákkal. Ezeken a palackokon nagy méretű Á díszeleg; tízezer darab Magyarországon, hétezer pedig Svájcban lesz kapható.

A Verjus a szőlőbirtokról
Éretlen szőlőből kipréselt savanyú lé, amelyet ecet helyett használnak. A zöldszüret során levágott fürtöket lepréselik, ebből áll össze a Verjus. Legnagyobb hagyománya talán Dél-Franciaországban van, de élnek vele Svájcban is. Eredete a rómaiakhoz nyúlik vissza, akik asresta néven használták ecet helyett. A korabeli orvostudomány gyomorbántalmakra ajánlotta ellenszerként. Napjaink csúcsgasztronómiája kezdi ismét felfedezni. Használják salátákhoz, különféle halételekhez, de még koktélokhoz is.