2008. január. 21. 12:36 Vétek György Utolsó frissítés: 2008. január. 21. 12:49 Gasztro

A kulturált sörfogyasztásért

Immáron kívülállók, baráti társaságok előtt is megnyílt a Borsodi Sörgyár Zrt. által eredetileg csak vendéglátós szakembereknek létrehozott Sörakadémia.

© Vétek György
A Sörakadémia képzési programja felöleli a különböző sörfajták készítésének folyamatát, a felhasznált alapanyagoktól a technológián át egészen a csomagolásig. A résztvevők (a vállalat üzletkötői és partnerei) megismerkednek a belga sörkultúra élő hagyományaival is. A program része a sör és gasztronómia kapcsolatának megismertetése is, hiszen egy jól felkészült pincérnek megfelelő sört is ajánlani kell tudnia a különböző ételekhez.

A cég (Budapest, Váci úti) új székházában helyet kapott Sörakadémia már nem csak a szakmabelieket szolgálja, hanem – előzetes egyeztetés után – a fogyasztók, vagyis a sörkedvelő vendégek előtt is nyitva áll. A belga tulajdonú Borsodi Sörgyár vezetői ugyanis hisznek abban, hogy ha minél több, sörismeretben és sörcsapolásban jártas vendég látogatja az éttermeket és sörözőket, az hatással van a vendéglátásban dolgozókra is – s végeredményben a hazai sörkultúra fejlődését és a kulturált sörfogyasztást szolgálja.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.