2007. április. 20. 07:03 Kovács Gábor Utolsó frissítés: 2007. április. 19. 21:12 Gasztro

Dublin, a szomjas torkok városa

Az egykor melankolikus írek ma már felszabadultan tudnak örülni és ünnepelni, és minden alkalmat meg is ragadnak erre. Írországban a bárok és a pubok a társadalmi élet szerves részei: az országban eladott sörök 80 százalékát a kocsmákban nyelik el a szomjas torkok, melyekből csak Dublinban több mint nyolcszáz található.

© Gyimesi Zsuzsa
Dublin egyik legfontosabb turista látványossága a Crane streeti Guinness Hop Store. Ez a négyszintes XIX. századi épület, amely az egykori St. James Gate-i Guinness sörgyár helyén áll, ma múzeum, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a híres, sűrű fekete sör, a Guinness történetével, mely 1759-ben vette kezdetét.
 
Arthur Guinness sörfőzőmester ekkor vásárolta meg a meglehetősen lerobbant dublini St. James Gate sörgyárat. Eleinte saját ale-jeit főzte itt, de egy londoni útján megismerte és annyira megkedvelte a porter típusú sört, hogy elhatározta, hogy valami hasonlót készít otthon is. A kísérlet olyan jól sikerült, hogy amikor 1779-ben bevezette Irországban az új sört, egy új típus született: a különlegesen száraz stout. Fia, akit szintén Arthurnak hívtak, folytatta a családi hagyományokat, és a Guinness sikerét látva, minden más típusnak a gyártását beszüntette.
 
A St. James Gate sörgyár a 19. század végére a világ legnagyobb sörgyára lett. A Guinness sikerére jellemző, hogy napjainkban a világ 50 országában főzik licenc alapján és szinte a világ valamennyi országában árusítják.

Ha a St. James Gate-ről a belváros felé vesszük az irányt Dublin szívéhez közeledve máris két fantasztikus ír pubba botlunk. Az egyik az O’Donoghue’s, a másik  Doheny & Nesbits.

De miért is hangsúlyoztuk ki, hogy igazi ír? Mióta világszerte ezrével nyílnak ír pubok, az írek ezrei pedig már a modern kocsmák, restaurantok és cafék világa felé kacsingatnak, műemléknek járó védelemmel óvják az olyan klasszikus sörözőiket, mint a fent említett kettő.

Természetesen az írek is többféle pubot különböztetnek meg. A városi pub csillogó tükreivel, gazdag faberakásaival, stukkózott mennyezetével alig különbözik az angoltól, az ún. „country pubok” viszont egyszerűségükkel hódítanak, szedett-vedettségük, kacat-díszeik, régi leharcolt bútoraik inkább egy ócskás üzletére emlékeztetnek.

© Gyimesi Zsuzsa
Dublinban a bárok és boltok portálja gyakran könnyen összetéveszthető, nem véletlen, mert ezek az üzletek gyakran többfunkciósak, lehet helyben sörözni, de elvitelre is kapható whiskey, bor, dohány, tea, fűszer, és alkalmasint itt működik a ruhatisztító üzem felvevőhelye is.

A XVIII. század elejére Dublin virágzó, pompás város lett. Sorra emelkedtek az elegáns György stílusú házak és erőt sugárzó középületek. A XX. században a György korabeli Dublin nagy részét lebontották és ma erre a virágkorra csak a Liffey folyótól délre fekvőt terület emlékeztet. Itt van Dublin legnevezetesebb épülete a XIII. század elején épült Vár is, mely 1922-ig az angol király rezidenciája volt. Közelében a Dame Streeten ha nem is ilyen historikus, de kedélyesen öreg pubok találhatók – a Hogan, a The Long Hall és a Cassidis, ahol Bill Clinton is megfordult.
A stoutok – a Guinnes, a Beamish és a Murphys – mellett egyre népszerűbb Írországban is a lager sör. Legismertebb képviselője a – szintén Guinness érdekeltséghez tartozó – Harp. A lagereket inkább a fiatalok kedvelik, akik szerint a testes stout az öregek itala. A Harp egy egyszerű lager, semmi sem különbözteti meg kontinentális társaitól.

Természetesen van az íreknek a stuot mellett más sörkülönlegességük is. Az irish red egy enyhén édeskés, vöröses színű, négy százalék körüli alkoholtartalmú ale. Legismertebb márkája a Kilkenny, melyet a Smithwick’s Írország legrégibb sörháza hozott forgalomba 1987-ben, érdekes módon először exportcélokra, hazai bevezetésére csak 1995-ben került sor.

A zugfőzdék kora lejárt (Oldaltörés)

© Gyimesi Zsuzsa
Ugyancsak nevezetesek az ír whiskey-k. Ne csak a Jameson-ra, a Tullamore Dew-ra, de az írek kedvencére az illegálisan főzött a poitín-re is gondoljunk. Egykor az írek legendás harcot vívtak a fináncokkal. Ne gondoljuk ám, hogy a „moonshine man”-nek becézett zugfőzök nem voltak a szakma ihletett mesterei: termékeik ezért is veszélyeztették az állami monopóliumot, mert minőséget árultak jó áron – igaz adót nem fizettek. A zugfőzök és mobil lepárlók korszaka 1823-ban zárult, egy új jelentősen enyhébb szesztörvény megszületésével. Ma már az életszínvonal dinamikus emelkedésével, minimálisra csökkent a házi főzés, de sose feledkezzünk meg a tiltott gyümölcs édes mámoráról.

A művészetek ünnepét Dublinban, június 16-án tartják. Ezt a napot Bloomsdaynek is nevezik, ugyanis június 16-án játszódik James Joyce Ulysses-e, amely a főhős, Leopold Bloom, életének egy napját mutatja be. Az író Dublini emberek című könyvéből hiteles leírást kapunk a dublini kocsmák világáról is. Az általa megírt kocsmák: a Temple Bar, vagy a Mulligan a Poolberg streeten ma is üzemelnek. A Dublini Irodalmi Múzeum, a folyó túlpartján James Joyce mellett még olyan írók életét és tárgyait is bemutatja, mint Jonathan Swift, Yeats, hogy csak a legismertebbeket említsük.

Dublin legújabb kocsmai látványossága az első helyi söröző-sörfőzde is itt a Temple Bar közelében található. A Porterhause 1997-óta szolgálja vendégeit és természetesen klasszikus ír söröket főz, így a Plain Portert, a Redet, a Stoutot és az Oyster Stuotot, amelybe állítólag még magát az osztrigát is belefőzik.