Szörényi Levente és a Társulat tagjai © MTI - Kollányi Péter

Tegnap este a Sziget nagyszínpadán kaptunk valamiféle visszatekintést a magyar zenei életre – az eredmény ambivalensre sikerült.

Jó volt, hogy egyáltalán volt, öröm, hogy sok zenészt sikerült megnyerni, akiknek jelentős része félretette vélt vagy valós sérelmeit, és szívesen játszotta el néhány régi számát.

A negatív oldalon a technika állt és a szervezés, a hangosítással ugyanis végig gond volt, előfordult, hogy egy-egy fellépő hangját alig lehetett hallani, és ezen a szám közben sem változtattak. Az átállások sem zajlottak zökkenőmentesen, időnként még az áthidaló videoklipnek sem volt hangja.

És sajnos voltak olyan fellépők is, akiknek nem sikerült igazán felnőniük a feladathoz, nem fogták fel, hogy a tegnapi este nem róluk szólt: ugyanazt a szöveget nyomták, mint a falunapokon, pedig ez nagyon nem az a közönség volt. Konkrétan Fenyő Miklósra gondolunk.

A programban a művészek fiatalabb korosztályát képviselő zenészeket a háromórás matiné időpontra tették, amikor még minden rendes ember dolgozik, de a 4 órakor kezdődő Neoton, Beatrice, Bikini, Tankcsapda blokkon sem zajongtak komoly tömegek. Az alternatívok öt órakor kezdődő válogatásán kezdett gyűlni a nép, bár Balázs Fecó neve riasztó lehetett a Sziámi és URH rajongók számára. De a tegnap este a kompromisszumokról szólt, mindenkinek el kellett viselnie, hogy kedvencét esetleg beékelték két olyan előadó közé, akiket annak idején a suliban csak az ellenség szeretett. Mindennek persze ma már szinte semmi jelentősége nem volt, csak hát a régi reflexek.

A Kispált képviselő Csík zenekarnál már komoly üvöltés volt, de ez a zene gyakorlatilag újratermeli a rajongóit, miközben a régieket is megtartja - valamit nagyon tudhatnak Lovasiék. Az est folyamán többször felmerült bennünk, hogy vajon az egészen apró tizenévesek - akiknek a jelenléte legalább olyan masszív volt, mint az őszülő, pocakos felnőtteké - vajon honnan tudják szinte minden számnak a szövegét kívülről? Nyilván sokat segített, hogy két kivetítőre is kiírták, amitől gigantikus karaoke fílingje volt a koncertnek, de azokat nem lehetett mindenhonnan látni, és sokan sétálás közben is perfektnek tűntek Skorpióból vagy éppen István, a királyból.

A közönség összetétele talán a legváltozatosabb volt, amit a Sziget valaha is produkált, a gyerekek minden korosztálya képviselve volt az egészen kicsi csecsemőktől, a szövegtudásban szintén igen jó, 6-7 éveseken keresztül az időnként szüleik elengedettsége miatt feszengő tinikig. Anya-lány és apa-fia fia párok ropták együtt, de számos 50 feletti igen disztingvált házaspár és baráti társaság is megszerezte tegnap valószínűleg első Sziget élményét.

Hét órától Geszti Péter borzolta az idegeket különböző régi formációival, bár itt is bejött, hogy függetlenül attól, annak idején ki volt Rapülők vagy Jazz+Az rajongó, most mindenki mozgott és énekelt a zenére, legfeljebb ma letagadják. Katona Klári előadását nem egészen értettük, de biztos megvolt a maga mondanivalója, pedig Klárikának annyi népszerű száma volt annak idején és még énekelni is tudott. Produkciójáért kár, különösen, hogy a női előadók kicsit alulreprezentáltak voltak.

Pataky Attila © MTI - Kollányi Péter

Legnagyobb meglepetésünkre a nyolcórás blokk volt, ami leginkább odavágott a közönségnek. A Rock Allstarba Frenreisz Károly, Takáts Tamás, Török Ádám és Vikidál Gyula mellett még az LGT-s Karácsony János is beszállt, pusztán csak az élvezet kedvéért, és lemostak mindenkit a színpadról. Török fuvolás betétei még mindig frissen hatnak, és bár a szövegek a megavicces kategóriába tartoznak, azért a pocakos Vikidál még mindig remekül énekel. Még ha az Aluljárók fiáról is dalol vigyorogva, ami már szinte morbid élmény, de így visszagondolva a Tinédzserdal már akkor is gáz volt, amikor még sokan komolyan vették. Az est egyik csúcspontja az Azt beszéli már az egész város volt.

Utánuk az Omega jött, a Petróleumlámpa komoly karriert futott be, ahogy megszólalt, mindenki táncra perdült, csak a melletünk álló svájciak kérdezgették, hogy mi ez a borzalom. Szörényi és a Társulat hozta a szokásos István, a király hangzást, és legyünk bármilyen kritikusok ezzel a darabbal kapcsolatban, azért amikor meglett nagyapák öklöznek a levegőbe, hogy Koppány, Koppány, azt jó látni. A Társulatból messze kiemelkedett Fejes Szandra, nem csak hangjával, de színpadi jelenlétével is. A hab a tortán egy közös Szörényi-Bródy dal volt, aminek a végén még egymás kezét is megfogták az érintettek. A legutóbbi HVG-ben megjelent Szörényi portrét olvasva, ez elég nagy dolog lehetett.

Rúzsa Magdi bájos volt és megható a Ha én rózsa volnék-kal, bár manapság már senki nem tapsol külön a tiltott részeknél, ez is elmúlt hát. Ezután következett a fent említett Fenyő Miklós, akiről megvan a véleményünk, de azért táncoltunk rá. Bár úgy terveztük, hogy majd viccesre vesszük az Eddát, és megpróbáljuk élvezni, nem sikerült. Gyáván megfutamodtunk Pataky Attila elől.

Kádár Mónika