2004. december. 22. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 22. 18:44 2004: az év krónikája

Tragikus betegcsere

JÚLIUS 3.

Röntgenfelvételek összecserélése folytán tévedésből nyitották fel egy idős beteg koponyáját a szegedi idegsebészeti klinikán. A műtét végzetesnek bizonyult, a beteg meghalt. A pár órás késéssel megoperált másik beteg szeptember végén hunyt el, ám ez - a vizsgálat szerint - nem hozható összefüggésbe a késlekedéssel. A tragikus leletcsere miatt több vizsgálat indult, ezek nyomán kiderült, heten is hibáztak. Kényszerszabadságra küldte az önkormányzat a mulasztó kórház működéséért felelős igazgatót, novemberben a kórház visszavette azt a három dolgozóját, akiket a történtek miatt bocsátott el. Az egészségügyi kormányzattal megkezdett tárgyalások idejére felfüggesztette a munkabeszüntetéseket az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, amely szeptember vége óta heti egy-egy napos országos sztrájkot szervezett egészen november közepéig. Az alkalmanként pár ezer, majd pár száz tiltakozó 2005-re 50 százalékos fizetésemelést, öt év alatt az uniós bérátlag elérését, valamint az ágazat szintén öt év alatt megvalósítandó 1500 milliárd forintos konszolidációját szorgalmazza. Rácz Jenő egészségügyi miniszter szerint a követelés jogos, de nem teljesíthető.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.