Ezzel a BioNTech-Pfizer után a második oltóanyagot is használni lehet az EU-ban.
Az Európai Gyógyszerügynökség javasolja, hogy a Moderna gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinája is megkapja az uniós forgalombahozatali engedélyt. Ezzel a BioNTech-Pfizer után a második oltóanyagot is használni lehet az EU-ban.
„Az összes gyógyszerhez hasonlóan szorosan figyelemmel kísérjük a vakcina biztonságosságára és hatékonyságára vonatkozó adatokat, hogy biztosítsuk az uniós polgárok folyamatos védelmét. Munkánkat mindig a tudományos bizonyítékok és az uniós polgárok egészségének megóvása iránti elkötelezettségünk fogja vezérelni.”
– kommentálta a döntést Emer Cooke, az EMA ügyvezető igazgatója.
A vizsgálaton összesen körülbelül 30 ezer ember vett részt. Fele a hatóanyagot, fele pedig placebót kapott. A vizsgálat 94,1 százalékos hatékonyságot mutatott azoknál az embereknél, akik oltást kaptak. Szintén magas, 90,9 százalékos hatékonyságot mutattak ki a súlyos Covid–19 kockázatának kitett érintetteknél, beleértve a krónikus tüdőbetegségben, szívbetegségben, elhízásban, májbetegségben, cukorbetegségben vagy HIV-fertőzésben szenvedőket. Az oltást két dózisban, 28 nap eltéréssel, karba kell beadni a 18 éven felülieknek.
A Moderna vakcináját eddig három országban – Egyesült Államok, Kanada és Izrael – engedélyezték, az amerikaiak és a kanadaiak pedig már élesben is használják.
Az amerikai cég egyébként ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer, oltóanyaguk a legmodernebb mRNS technológiára épül: lipid nanorészecskékkel történő bevitelt követően a vírus tüskefehérjéjét készítteti el a sejtjeinkkel. Az mRNS kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
A Moderna vakcinájának az egyik előnye, hogy nem mínusz 70 fokon kell tárolni, hanem elég hozzá a mínusz 20 fok is, ami nagyban megkönnyíti a szállítást és az oltást. A pécsi virológiai kutatólabor munkatársai (Jakab Ferenc és Kemenesi Gábor kutatók) Facebook-oldalukon korábban azt írták: a vakcina kétdózisú, melyet 28 nap eltéréssel szükséges beadni és a lezajlott klinikai teszt eredményei alapján 94 százalékos védelmet nyújtott a Covid-megbetegedés ellen. A súlyos megbetegedés ellen 100 százalékban védelmet nyújtott. A kezdeti védelem kialakulása az első dózist követő 14. nap után figyelhető meg.
A cég 2021-ben 1 milliárd adagot tervez legyártani az oltóanyagból, és ebből minden bizonnyal Magyarországra is érkezik majd, de a kormány eddig még nem közölte, hogy mennyi. Az biztos, hogy lényegesen kevesebb, mint a Pfizer oltóanyagából – melyből eddig 160 ezer dózis érkezett Magyarországra – és nem csak azért, mert a Moderna oltását kizárólag az Egyesült Államokban gyártják. Az Európai Bizottság a Moderna vakcinájából ugyanis „mindössze” 80 millió adagot kötött le novemberben, opcióval egy újabb 80 milliós megrendelésre, ezt osztják majd szét lakosságarányosan a tagállamok között. Összehasonlításképp: a Pfizerből Brüsszel eddig 300 milliót rendelt, és egy újabb 100 millióról is folynak tárgyalások.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.