Élet+Stílus hvg.hu 2024. december. 09. 16:05

Vilmos herceg hajléktalanoknak szolgált fel karácsonyi ebédet

A brit trónörökös ugyanazon a hajléktalanszállón osztott ételt, ahol még gyerekként járt az édesanyjával, Diana hercegnével.

Vilmos herceg sokszor beszélt arról, mekkora hatással volt rá, amikor gyerekként az édesanyja elvitte őt és az öccsét egy hajléktalanszállóra. Most harminc évvel később ugyanoda tért vissza, hogy önkéntesekkel együtt ebédet osztogasson és elbeszélgessen a hajléktalanokkal.

Vilmos külön projektet indított útjára a hajléktalanság felszámolására, nemrég pedig dokumentumfilm is készült a törekvéseiről. Ebben arról beszélt, hogy az édesanyja inspirálta, hogy felkarolja ezt a problémát, és felidézte az emlékeit az első látogatásáról a hajléktalanszállón. Elmondta, hogy 10 évesen még nem tudta, mire számítson, és izgatott volt. „Akkor döbbentem rá, hogy vannak más emberek is, akiknek nem olyan az életük, mint neked.” És bár arra számított, hogy mindenki szomorú lesz, hiszen nincs otthonuk, valójában egy boldog környezet fogadta.

A dokumentumfilmben Vilmos arról is beszélt, hogy néha bűntudatot érzett, amiért nem tudott többet tenni, és szeretné a gyerekeiben is elültetni az empátiát azok iránt, akik nehéz helyzetben vannak.

A walesi herceg gyerekkora óta rendszeresen látogatta a jótékonysági szervezetett, 2019-ben pedig hivatalos védnöke lett.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.