Élet+Stílus HVG 2024. október. 26. 20:04

Eltemették Karsai Dánielt

Szűk családi körben helyezték örök nyugalomra a jogászt, a nagyközönség a napokban emlékezhet meg róla.

“Danit ma örök nyugalomra helyeztük” – írta Facebook-posztjában Karsai Péter, a nemrég, 47 éves korában elhunyt alkotmányjogász, Karsai Dániel testvére. “Végakarata értelmében szűk családi körben és legközelebbi barátai által kísérve, Mike Oldfieldot hallgatva, némi alkoholt fogyasztva” – tette hozzá.

Karsai Péter posztjában arról is írt, hogy október 30-án 21:30-tól a 6Szín Teátrumban rendeznek egy közönségtalálkozót, ahol Karsai halála előtt írt darabjáról, az Egy tökéletes napról beszélgetnek majd, és a testvérpár nagybátyjai, Karsai György és Soke Kelemen István fognak megemlékezni a jogászról.

A nagyközönség a Katona József Színház előterében emlékezhet meg az alkotmányjogászról. A Kantinnál október 30. és november 5. között, hétköznap 13.00-tól, hétvégén 16.00-tól lesz lehetőség egy szál virágot elhelyezni.

Karsai Dániel szeptember 29-én halt meg, több mint két évvel az után, hogy a legyőzhetetlen, halálos ALS-betegséget diagnosztizálták nála. Karsai ezt követően jogi harcot indított, hogy Magyarországon is lehetővé váljon az eutanázia. A betegséggel való küzdelmét szinte az utolsó pillanatig megosztotta a nyilvánossággal.

Állva, mint a fák – Karsai Dániel halálára

Karsai Dániel az egyik legbátrabb ember volt. Azzal sem túlzok, ha azt állítom, hogy hősként halt meg. Arra ugyanis, hogy valaki tabut döntsön, és kicsivel jobb hellyé tegye ezt az országot, nincs más jelző.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.