A színész az elmúlt 24 évben 8 alkalommal is szinkronizálta Hugh Jackmant.
Sinkovits-Vitay András az esetleges félreértések elkerülése végett a saját Facebook-oldalán magyarázta meg, hogy a július végén érkező Deadpool&Rozsomák című film előzetesében miért nem az ő hangja hallható a Rozsomákot alakító Hugh Jackman szinkronjaként, majd kifejtette, hogy szakítva az eddigi hagyománnyal, a továbbiakban nem ő lesz a népszerű karakter magyar hangja.
Mint fogalmazott, az elmúlt 24 évben összesen 8 alkalommal szinkronizálta Hugh Jackmant különböző képregényfilmekben, valamint egyszer a “közös karakterüket” rajzfilmes formában is. Az új film előzetesét azért nem tudta elvállalni, mert a szinkronizálás napján éppen a 21. Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Versenyen volt díszvendég, ahova már korábban elfogadta a meghívást. A trailer tehát más magyar hangjával készült el.
Ezt követően azonban ő is meglepődött, hogy a film szinkronizálásakor sem jött már szóba a neve, pontosabban a megrendelő castingfelvételt kért attól a Sinkovits-Vitaytól, aki Rozsomák hangjaként már sokszor bizonyított. „Közel 3 hét után ma azt az információt kaptuk, hogy a Disney (?) úgy döntött, hogy nem tart igényt a hangomra” – írta a színész. Később kiemelte, hogy szeretné tisztázni, nem az anyagiakon múlt, hogy a jövőben nem ő szinkronizálja a karaktert. Az a posztjából nem derült ki, hogy a megrendelő megindokolta-e bármivel, miért tekintenek el a további közös munkától.