Élet+Stílus MTI 2024. március. 16. 16:36

Samuel Beckett és Ludmilla Ulickaja után magyar író vehetett át egy nagydíjat

Krasznahorkai László nyerte el idén a rangos spanyol Formentor nemzetközi irodalmi díjat – közölte döntését a zsűri szombaton.

„A magyar nyelv örökségének megismertetéséért, a képzelet elfeledett dimenzióinak helyreállításáért és elegáns írásának virtuozitásáért a zsűri a 2024. évi Formentor irodalmi díjat Krasznahorkai László magyar írónak ítéli oda” – olvasható a közleményben.

Az öttagú testület méltatásában kiemelte „a világ valóságát behálózó, feltáró, elrejtő és átalakító narratív erő fenntartását”, az irodalmi képzelet lenyűgöző labirintusainak felépítését, valamint a magyar író részletgazdag, lassú stílusát, amely „a szórakoztatás ipari hatásától teljesen idegen irodalom alkotói energiáját tükrözi”.

„Munkássága az évtizedek során az európai regény művészeti hagyománya iránt elkötelezett nemzetközi olvasóközösséget hozott össze” – fogalmazott a zsűri a Kossuth-díjjal és Nemzetközi Man Booker-díjjal is elismert Krasznahorkai Lászlóról, akinek tizenegy könyve jelent meg spanyolul.

A Formentor nemzetközi irodalmi díjat 1961-ben alapították olyan művek minőségének és integritásának elismerésére, amelyek megszilárdítják az irodalom presztízsét és kulturális hatását.  Az első évek díjazottjai között volt például az ír Samuel Beckett és az argentin Jorge Luis Borges.

Több évtizedes szünet után 2011-ben élesztették újra az elismerést, amelyet mások mellett a Nobel-díjas francia Annie Ernaux, az orosz Ludmilla Ulickaja, vagy tavaly a francia Pascal Quignar vehetett át.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.