Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Daniel Radcliffe dokumentumfilmet készített korábbi kaszkadőréről, David Holmesról, aki huszonévesen lebénult, miután nyaktörést szenvedett a Harry Potter-filmek forgatása alatt. Ami vele történt, azt mentálisan sem volt könnyű túlélni, és a küzdelem máig tart, de esze ágában sincs feladni.
David Holmes semmitől nem félt, és azt tartja, hogy az ember csak a halál torkában él igazán.
Több kilométert repült seprűnyélen, mint bárki más a világon, persze többet is esett róla.
„Kaszkadőrnek lenni a legjobb munka a világon”, mondja, miközben kerekesszékben ülve néz farkasszemet a kamerával. A negyvenet hamarosan betöltő Holmes ugyanis huszonévesen csaknem végzetes balesetet szenvedett munka közben, a Harry Potter-filmek egyik utolsó epizódjának forgatásán. Egy szerencsétlenül sikerült próbán eltört a nyaka, és bár életben maradt, onnantól kezdve minden megváltozott. Nemcsak benne, hanem körülötte is, ami történt, az ugyanis nem az ő egyszemélyes tragédiája volt. Olyannyira nem, hogy még tizenhárom év elteltével is könnyeikkel küszködve beszélnek róla a szemtanúk, a család és a barátok.
Köztük Daniel Radcliffe, aki valószínűleg soha nem vakarhatja le magáról Harry Potter karakterét, és aki most dokumentumfilmet forgatott Holmesról, bár a végeredményben legalább annyira benne van ő is, mint egykori dublőre és egyben barátja. Még egy kicsit a New York-i lakásába is beengedte a kamerákat, amire eddig nem volt példa, hiszen gondosan óvja a magánéletét. A rajongók ezt biztosan örömmel nyugtázzák majd, ahogy a számos archív, már egészen ősinek tűnő felvételt a Roxfort expressz indulásáról vagy az első kviddicsedzésről, így megvan a kulisszás bepillantás érzése is.
A saga át-átszövi a másfél órás filmet, aminek már a címe is sugallja ezt a hatást. A túlélő (The Boy Who Lived) ugyanis nemcsak a Holmesszal történtekre utal, így emlegették Rowling regényeiben a főhőst is, aki rögtön csecsemőként, aztán még számos alkalommal megmenekült a halál torkából. A lényeg azonban most nem ez, hanem hogy megismerjünk egy olyan történetet, ami a kasszasikerrel párhuzamosan, a színfalak mögött futott, és nem a reflektorfényben fürdőző főszereplőkről szól. Ilyen módon nem is Radcliffe-ről, aki jó érzékkel marad inkább a háttérben, de amikor arra van szükség, mer megnyílni és őszintén beszélni.
„Őrületes életem volt, óriási csúcsokkal és mélypontokkal, az emberi érzések egész skálájával”, meséli Holmes.
Gondoltam, jobb, ha tőlem hallják, mástól úgysem fogják.
Valósággal szerelmes volt a munkájába. Rögtön az első percekben kapunk is egy kis ízelítőt abból, miként nézett ki ez a munka egy átlagos forgatási napon: Holmes Potternek öltözve oda-vissza veri magát a stúdióban felépített sziklákon, felrepül, zuhan, csupa veszélyesnek tűnő dolgot csinál. 2004-et írunk, egy vitális fiatal srácot látunk, és nem értjük (még akkor sem, ha tudjuk), hogyan lett belőle kerekesszékbe kényszerült felnőtt, aki amúgy pozitívan, de mégis múlt időben beszél az életéről.
Látunk amatőr, családi felvételeket is egy 1988-as essexi nyárról, meg egy gombafrizurás kis tornászfiúról gyakorlatozás közben. Holmes örökmozgó gyerekként nőtt fel – hárman voltak testvérek –, és a szülei szerint már ekkor sem volt benne félelemérzet. „Félni természetes, de mindig is le akartam győzni. Tornászként mindig én voltam az, aki nem a legszebb, hanem a legveszélyesebb mutatványt vállalta be”, mondja magáról. Az anyjuk tisztában volt vele, hogy a fiúkat gyakran szekálják a kis termetük miatt, így mindig hagyta nekik, ha ki akartak próbálni valami újat, persze a háttérben közben halálra aggódta magát.
Holmes úgy nőtt fel, hogy szinte az egész hetet a helyi tornaklubban töltötte, és már kissrácként a fejébe vette, hogy kaszkadőr lesz. Ugyanebben a szakmában dolgozó edzője révén került be a Potter-produkcióba, és addigra már volt filmes tapasztalata is: szerepelt az Elveszve az űrben című scif-iben, és beszippantotta ez a világ.
Radcliffe dublőreként ő volt az, aki megcsinálta az összes veszélyes próbát és akciójelenetet, hogy kiderüljön, mi biztonságos a színésznek. Közel tíz éven át dolgoztak együtt, és igazán közeli barátok lettek. Kiskamaszként Radcliffe őt tartotta a legmenőbb embernek, akit ismert, olyan volt számára, mintha a bátyja lett volna – és egy kicsit a tornatanára is, hiszen még a saját bevallása szerint is teljesen koordinálatlan volt a mozgása. A gyerekszereplők és kaszkadőreik gyakorlatilag együtt nőttek fel a forgatásokon, egy terebélyes filmes családot alkotva, sokan a mai napig jóban maradtak.
2009 januárjában egy kígyótámadásos jelenetet próbáltak A Halál ereklyéi első részéhez. Holmest ennek során egy kábellel rántották vissza a szivacsfalba, amibe háttal csapódott bele, csakhogy az ideálisnál sokkal nagyobb erővel. A baleset pillanatát ugyan nem mutatják, de az előzetes próbákat igen, így mindenki pontosan elképzelheti, mi történhetett abban az elhibázott tizedmásodpercben. Merthogy Holmes aktuális állapotán kívül az átmenet teljes hiánya az, ami igazán mellbevágó, és ez még nézőként is hátborzongatóan átélhető.
A falnak vágódtam, a mellkasom az orromban, végig eszméletemnél voltam
- idézi fel. Rögtön azt mondta: érzi, hogy eltörött a nyaka, és az is kiderült ott helyben, hogy a lábai érzéketlenek. Azonnal megműtötték.
A szülei a kórházba érve tudták meg, hogy mi történt a gyerekükkel, ami azért volt különösen sokkoló, mert az édesanya szerint „mindig elég volt egy sebtapasz, hogy jobban legyen, de akkor nem”. Az asszony érthető módon iszonyúan dühös volt és mindenáron felelőst akart találni, Holmes viszont úgy volt vele, hogy ha már az ő élete romokban van, miért akarná tönkretenni másét is?
A körülményeket egyébként a filmben sem magyarázzák el kristálytisztán, ahogy senkit nem is hibáztatnak érte, de mégis megszólal valaki, aki teljes mértékben felelősnek érzi magát a szörnyű balesetért: a kaszkadőrök koordinátora, Greg Powell, aki annak idején igazi apafigura volt Holmes életében, ő pedig a meg nem született fiaként hivatkozott a srácra. A mai napig fáj látnia, milyen állapotban van.
Én értem hozzá utoljára, amikor még járt, és én érintettem először, amikor már nem. Szörnyű érzés volt, most is fojtogat. Elbasztam az életét.
A traumafeldolgozásban a többi stábtag sem igazán kapott segítséget, amiről sokat elárul, hogy valamelyikük megjegyezte: ezen a napon, a dokumentumfilm forgatásának napján beszélt a történtekről a legtöbbet az eltelt évek alatt. Holmes munkáját egyébként az egyik legjobb barátja, Marc Mailley vette át a baleset után, aki a Russell Crowe-féle Robin Hoodban felkínált kaszkadőrszerepet adta vissza ezért, és enyhén szólva is teljesen padlóra küldte a helyzet. „Miért végezném azt a munkát, amiben a haverom a nyakát törte? Nem azért, mert félek. Ez az ő munkája, csak azért kaptam meg, mert szerencsétlenül járt. Minden egyes nap azon agyaltam, mit keresek én ott.”
Holmes kálváriája itt még csak elkezdődött, de korántsem ért véget, igazából a mai napig tart. Mint kiderült, gerincferdülése lett a műtét után, és ciszta volt a gerincvelőjében, ezért újabb és újabb operációk, újabb és újabb küzdelmek vártak rá, amit a gyógyulásért vívott. Míg 2009 és 2016 között a lehetőségeihez képest a legaktívabban élte az életét – járt például Dél-Afrikában is szafarizni –, idővel rosszabbodni kezdett az állapota, amivel élnie állandó mentális próbatételt jelent. A kórházi és aztán az otthonában készült felvételeken látszik, hogy a kerekesszékbe való beülés is külön procedúra, nyilvánvalóan fájdalmai vannak, izomgörcsei. Látjuk a reggeli ébredés pillanatait is, amikor remeg, mint a kocsonya, és olyan óvatosan emelik meg, ölben, mint egy kisgyereket. (A szklerózis multiplexben szenvedő Selma Blair hasonlóan bátran mutatta meg, min ment és megy keresztül a betegsége miatt, az ő filmjéről itt írtunk korábban.)
2019 végén alig két hét alatt négy beavatkozást végeztek el rajta, többek között agyműtétet is. Ez volt az az időszak, amikor alapvető optimizmusa ellenére nagyon nehezen lendült át a mélyponton, és a családja is attól félt, hogy elveszítik. Mivel a ciszta miatt izomsorvadásban szenved, már a kezén is alig érez valamit, és mozdítani sem tudja az ujjait.
„Nem akarom elfogadni, hogy mi lesz a vége”, mondja ki Holmes őszintén.
A bénulás olyan, mint a börtön. Rám tör a klausztrofóbia, és érzem, hogy a cella egyre kisebb. Mintha már a koporsóban lennék.
Megrázó, ahogy arról beszél, milyen érzés napról napra konstatálni, hogy egyre gyengébb, újabb és újabb funkciókat veszít, és fogalma sincs, melyik nap tud utoljára önállóan enni, megsimogatni a kutyáját vagy sampont nyomni a flakonból.
A filmben ennek ellenére nem egy testben és lélekben megtört, meggyötört férfit látunk, hanem egy olyat, aki nem adja fel, és aki még a rosszabb napjain is jobb társaság, mint az emberek többsége. A közösségi oldalain soktízezres követőtábora van, akiknek rendszeresen beszámol a hétköznapokról – igen, a rosszakról is, mert még egy komoly műtét után is simán képes élőben bejelentkezni. Jótékony célra szervez gyűjtéseket, és elindított egy podcastot is, amiben kaszkadőrökkel beszélget a munkájukról. Saját bevallása szerint a barátai és a felé áradó szeretet segít átvészelni a napjait, és ha tehetné, bármikor folytatná a hivatását ott, ahol abbahagyta. Ehhez viszont sajnos a legerősebb varázsige is kevés lenne.
A David Holmes: A túlélő az HBO streamingfelületén nézhető meg november 15-től.
