Élet+Stílus hvg.hu 2023. július. 28. 06:33

Meghalt az Eagles alapító basszusgitárosa

Randy Meisner 77 éves volt.

Elhunyt Randy Meisner, az Eagles egyik alapító tagja, közölte az együttes csütörtökön. A basszusgitáros szerda este hunyt el Los Angelesben, krónikus tüdőbetegség szövődményei miatt. Meisner 77 éves volt.

Meisner Nebraskában született, 1946-ban. Tinédzserként kezdte zenészkarrierjét, helyi együttesekben játszott, majd az 1960-as évek végén Kaliforniába költözött. Itt már a hetvenes évek elején csatlakozott Don Henley-hez, Glenn Frey-hez és Bernie Leadonhoz, és megalapították az Eaglest, mely a kritikusok kezdeti fanyalgása ellenére a country felől indulva minden idők egyik legnépszerűbb rockzenekara lett.

Meisner a legismertebb lemezük, az 1976-os Hotel California után nem sokkal kivált az együttesből – akkoriban betegeskedett, honvágy is gyötörte, nem bírta a turnét. Az Eagles után szólókarrierbe kezdett, de az együttes sikereit egyedül már meg sem tudta közelíteni.

„Randy szerves része volt az Eaglesnek, és meghatározó szerepet játszott a zenekar korai sikerében. Hangterjedelme elképesztő volt, ahogy az híres balladájában, a Take It to the Limit-ben is megmutatkozik" – áll az Eagles Meisner halálát bejelentő közleményében.

A zenészt az elmúlt években számos betegség sújtotta, 2016-ban pedig személyes tragédia érte, amikor felesége, Lana Rae Meisner véletlenül agyonlőtte magát. Meisner kétszer nősült, először még tizenévesen, és három gyermeke született.

(Guardian)

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.