Az Apex című filmhez forgatnak Mogyoródon is.
Brad Pitt már a hétvégén ott volt Silverstone-ban a Forma–1-es nagydíjon, ahol az Apex című filmhez vettek fel jeleneteket. Mivel a Hungaroringen is forgatnak, július végén Budapestre érkezik a színész – írja a Blikk. A stáb egy saját garázst is kap a futamon a Mercedes és a Ferrari közötti boxutcában.
A film története szerint a Brad Pitt által alakított Sonny Hayes egy nyugdíjból visszatérő versenyző, aki találkozik a feltörekvő tehetséggel, a Damson Idris alakította Joshie Pearce-szel és segít neki a versenyre felkészülni.
A Sportal azt írja, hogy Lewis Hamilton a film producereként működik közre, de neki köszönhető az is, hogy a projektben a Mercedes AMG Petronas is részt vesz. „Az a célom, hiteles legyen a film, és az, hogy a versenyzést más nézőpontból lássák a szurkolók, mint a tévén. Azt szeretném elérni, hogy a nézők úgy álljanak fel a film után, hogy azt mondják, ez hihető volt. Sokat foglalkozom a forgatókönyvvel, és nagyon élvezem a munkát” – nyilatkozta Lewis Hamilton.
Pitt már Silverstone-ban is ment néhány kört egy átalakított F2-es autóval a pályán, amit a filmben felhasználnak majd.
brad pitt at silverstone ������ pic.twitter.com/kL5Nt4JT8x
— brad pitt's Chapstick (@bpf_aaa) July 10, 2023
A filmet várhatóan 2024-ben mutatják be.