Élet+Stílus hvg.hu 2023. június. 12. 14:48

Minden tizedik nő küzd azzal, hogy kötődjön az újszülöttjéhez

Egy több mint ezer anya körében végzett felmérésből kiderült: a társadalmi nyomás, hogy élvezzék a terhességet, bűntudatot és félelmet is kelt bennük.

Egy felmérés szerint tízből több mint egy nőnek küzdelmet jelent, hogy kötődjön az újszülöttjéhez, és a megkérdezettek 73 százaléka állította, hogy a szülés utáni első hetekben nem kapott ehhez támogatást az egészségügyben. A felmérést a Parent-Infant Foundation nevű alapítvány készítette több mint ezer anya megkérdezésével.

A nők elmondták, hogy a társadalmi nyomás, hogy élvezzék a terhességet, és az a feltételezés, hogy a kötődés automatikusan megtörténik, bűntudatot és félelmet kelt bennük abban az esetben, ha ez mégsem így lenne.

A terhesség alatti kötődést befolyásoló tényezők közé tartozik az anya fizikai és mentális egészsége, valamint a múltbeli trauma, például egy korábbi baba elvesztése. A szakértők szerint, noha az egészségügyi személyzeten nagy a nyomás, normává kellene válnia, hogy ellenőrizzék a kismamák érzelmi és fizikai jólétét, a nehézségekkel küzdő szülőknek pedig speciális támogatásra lehet szükségük a kapcsolódás terén, de ezt persze csak akkor kaphatják meg, ha fel merik vállalni, hogy beszélnek ezekről a problémákról. „Meg kell kérdőjeleznünk a »tökéletes szülő« mítoszát, hogy a terhes nők úgy érezzék, képesek segítséget kérni, amikor szükségük van rá” – fogalmazott az alapítvány egyik munkatársa.

A felmérésben megkérdezett egyik nő így idézte fel ezt az időszakot: „Azt hittem, valami baj van velem, mert nem szerettem azonnal a fiamat, miközben mindenki más azt mondogatta, hogy a szülés a legvarázslatosabb időszak.”

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.