Élet+Stílus hvg.hu 2023. május. 03. 13:53

Anna hercegnő nem fél bírálni a koronázásra készülő bátyját

II. Erzsébet királynő egyetlen lánya szerint nem olyan jó ötlet a monarchia karcsúsítása. Ő csak tudja, hiszen a királyi család legtöbbet dolgozó tagja.

A brit trónöröklési sorrendben a 16. helyet elfoglaló Anna hercegnő nem gyakran ad interjút, a kanadai CBC News riporterével azonban nem sokkal a szülei elvesztése után és a bátyja koronázása előtt folytatott beszélgetésből ismét kiderült, hogy mennyire közvetlen és két lábbal áll a földön.

Anna a riporter kérdésére elmondta, nem tartja jó ötletnek a monarchia Károly által még korábban felvetett karcsúsítását. Az elképzelés szerint Károly a dolgozó királyi családtagok és a királyi személyzet számának a csökkentésével is számolt. „Nos, azt hiszem, a »karcsúsított« kifejezés egy olyan korban hangzott el, amikor még többen voltunk. Innen nézve már nem hangzik jó ötletnek, azt mondanám. Nem igazán tudom, mi tudnánk még megtenni” – mondta a hercegnő, utalva arra, hogy ma már nemcsak a szülei hiányoznak, de Harryre és a feleségére, valamint András hercegre sem számíthat a monarchia.

Anna hercegnő pukedlizik az édesanyja koporsója előtt
AARON CHOWN / POOL / AFP

Annát, II. Erzsébet és Fülöp egyetlen lányát gyakran emlegetik a királyi család legkeményebben dolgozó tagjaként. 2022-ben ő vezette a királyi elfoglaltságok listáját 2014 alkalommal, Károlynak ezzel szemben „csak” 181 királyi programja volt.

Anna szerint Károly királyként sem igazán szolgál majd meglepetéssel, tudni lehet, hogy mit képvisel, és egy ideje már „gyakorol”, ezért sem hiszi azt, hogy a 74 éves bátyja sokat változna majd. Hangsúlyozta, hogy Károly elkötelezett a szolgálat mellett, és ez így is marad.

A koronázás napján Anna hercegnő egyébként lóháton, katonai díszegyenruhában követi majd az újonnan megkoronázott királyt és királynét, mégpedig a Gold Stick-in-waiting, azaz a testőr szerepében, akinek az a feladata, hogy védje az uralkodót. Anna a presztízsértékű feladatról megjegyezte: „Igent mondtam rá, már csak azért is, mert ez megoldja a problémát, hogy mit vegyek fel.”

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.