Élet+Stílus hvg.hu 2023. február. 16. 11:42

„Az anyagi veszteséget megbecsülni sem tudom" – eltűnt az összes videó Rubint Réka YouTube-csatornájáról

A fitneszedző belépni sem tud a közel a 75 ezer feliratkozóval rendelkező YouTube-csatornájába, és onnan az összes videót törölték.

„A webes kollégám szólt, hogy megváltoztattam-e a jelszót, mert nem tud belépni. Mondtam, hogy szó sincs erről, de akkor már én is láttam, hogy eltűnt az összes videó” – számolt be a Blikknek Rubint Réka

A csatornáját a Covid alatt építette fel, közel 75 ezer feliratkozója volt, és akadt olyan videó, amit majdnem 800 ezren néztek meg.

„Azt sajnálom a legjobban, hogy ezeket a videókat azoktól az emberektől vették el, akiknek szüksége volt rájuk, és itt most nem csak arra gondolok, hogy valaki kisebb popsit szeretne, de sokaknak lelki segítség is volt ez, hiszen a mozgás antidepresszánsként is jól működik” – mondta.

Az összes videó megvan, ezeket most folyamatosan töltik fel az új csatornára.

„Az anyagi veszteséget megbecsülni sem tudom, de ez a része kevésbé zavar, mint az, hogy az az illető, aki ezt tette, embereket fosztott meg ezektől a tartalmaktól” – hangsúlyozta Rubint Réka, aki azt is elárulta, hogy már felvették a kapcsolatot a YouTube-ot üzemeltető Google megfelelő platformjával, és remélik, sikerül visszaállítani az eredeti csatornát.

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?