Élet+Stílus hvg.hu 2023. január. 31. 09:43

12 évesen fojtogatta a barátnőjét, mert a pornófilmben azt látta, hogy ez „normális”

Már akár 9 éves korukban pornófogyasztók lehetnek a gyerekek egy angliai felmérés alapján. Ugyanebből a kutatásból kiderül az is, hogy a kamaszok fele azt hiszi a pornóvideókból kiindulva, hogy a lányok az agressziót szeretik a szexben.

Rachel de Souza brit gyerekjóléti biztos szerint a pornográf tartalmak fogyasztása ma már széles körben elterjedt a gyerekek körében. De Souza az állítását egy kedden publikált jelentésre alapozza, amely ezer, 16 és 21 év közötti kamasz megkérdezésének az eredményeként született.

A válaszokból kiderült, hogy 10-ből 1 gyerek nagyon fiatalon, 9 évesen látott először pornóvideót, majdnem a felük (47 százalékuk) pedig azt gondolja a pornográf tartalmak alapján, hogy a lányok az agresszív szexuális együttlétet, a kényszerített szexet szeretik. Ugyanennyien már át is éltek erőszakos szexuális aktust. A megkérdezettek 79 százaléka 18 éves korára már látott olyan pornóvideót, amelyben erőszak volt.

Rachel de Souza felidézte egy fiatal lány történetét, akit a 12 éves barátja fojtogatta, mert a fiú azt hitte az online pornófelvételek alapján, hogy „ez a normális".

A felmérés szerint a gyerekek és a kamaszok elsősorban a Twitteren (41 százalékban) jutnak hozzá a pornográf tartalmakhoz, másodrészben a pornóvideó-oldalakon (37 százalék), kisebb százalékban az Instagramon (31 százalék).

A gyerekjóléti biztos szerint a felmérés sokkoló eredményei is alátámasztják, mennyire sürgető ügy, hogy az online biztonságról szóló új törvénytervezetet a brit parlament elfogadja.

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.