Élet+Stílus hvg.hu 2022. október. 19. 15:34

A valóságban így néznek ki a terhesség első tíz hetében a szövetek

Képeken mutatja meg egy szervezet, hogy is néz ki a terhesség a legkorábbi szakaszban – amelyben több amerikai állam már tiltja az abortuszt.

Az abortuszhoz való jog elleni támadások miatt vágott bele egy képes projektbe egy amerikai szervezet. A klinikai dolgozókból és aktivistákból álló MYA Network arra vállalkozott, hogy megmutassa, valójában hogy néz ki a terhesség az első tíz hétben. Az Egyesült Államokban jelenleg 14 államban tilos vagy szigorúan korlátozott az abortusz, a 14 államból 13-ban még a terhesség legkorábbi szakaszában is. Ezekben az államokban az abortuszt már nem egészségügyi beavatkozásnak, hanem erkölcsi kérdésnek tekintik.

Az abortuszt tiltó törvények megszületésében komoly szerepe volt az abortuszellenes aktivistáknak, akik az üzenetüket általában fejlett magzati képekkel támasztották alá. Az MYA Network ezért is szerette volna konkrét képeken bemutatni, hogy a terhesség korai szakaszában szó sincs még magzatról, csak szövetekről.

A szervezetnek dolgozó Dr. Joan Fleischman a Guardiannek elmondta, előfordul, hogy a betegek az abortusz után szeretnék látni a szövetet. „Megdöbbennek, hogy valójában hogyan néz ki – mondja. – Ekkor jöttem rá, hogy az interneten és a plakátokon látható képek - amelyek emberhez hasonló tulajdonságokat mutatnak a fejlődésnek ebben a korai szakaszában - mennyire átjárják a kultúránkat.”

Az alábbi képeken öttől a kilencedik hétig láthatók a szövetek (további és közeli fotók a Guardian oldalán). Köztük van a hatodik heti állapot is, amikor a megtévesztő módon „magzati szívhangra” hivatkozó törvények betiltják az abortuszt.

MYA Network

A képek alapján ugyanakkor még a hetedik hétben sem látható az embrió, és a petezsák (amelyből végül a magzatot tápláló magzatburok lesz) sem éri el még a fél centimétert. Fleischman a lapnak arról is beszélt, hogy sokan a terhességnek ebben a korai stádiumában azért érkeznek félve az abortuszra, mert arra számítanak, hogy egy kis magzatot, egy fejlett „minatűr babát” látnak majd. Ők gyakran érzik úgy, hogy becsapták őket.

A szakember hangsúlyozta, hogy a hálózat nem tesz különbséget a „jó” és a „rossz” abortuszidőpontok között, és azt sem tagadja, hogy a terhesség elvesztése bármilyen szakaszban, beleértve a terhesség korai szakaszát is, érzelmileg mennyire megterhelő lehet. De azt szeretnék, ha az emberek tudnák, hogy valójában mit távolítanak el a terhesség korai szakaszában.

„Az abortusz orvosi ellátás. Minden egyes ember összetett döntést hoz egy ilyen helyzetben. De ez az információ, hogy az első 10 hétben hogyan is néznek ki a szövetek, szó szerint hiányzik a közfelfogásunkból, és az emberek megérdemlik a pontos tájékoztatást” – mondta Fleischman.  „Mi csak az információkat és a tényeket tesszük közzé, hogy ellensúlyozzuk a félretájékoztatást” – tette hozzá.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.