Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Egyesek szerint már összeomlott, mások szerint az összeomlás szélén van a közoktatás, de tény, hogy nincs elég tanár, aki van, az megalázó bérért dolgozik központi tanterv alapján, rossz központi egyentankönyvekből, megterhelően sokat, az iskolaépületek sok helyen rohadnak, a tanulói teljesítmények egyre romlanak, a rendszer világszinten is a legkevésbé egyenlíti ki az otthonról hozott különbségeket. Mindez ellen – a legális érdekérvényesítési lehetőségüktől megfosztva is – egyre többen emelnek szót a pedagógusok közül. A hatalom viszont szintet lépett a retorziókban, amikor tanárokat rúg ki állásából, és több száz fenyegető levelet kézbesít a polgári engedetlen pedagógusoknak. A több száz „renitens” tanár közül ismerje meg Ősi Judit, a budapesti Karinthy Frigyes gimnázium történelem-francia szakos tanárának véleményét.
Történelem-francia szakos tanár vagyok, és nem először élek át kísértetiesen hasonló élményt. Korábban a Kürt Alapítványi Gimnáziumban dolgoztam, ahol az igazgatónő halála után én vettem át az iskola vezetését. Amikor súlyos konfliktusba kerültünk a fenntartóval, felmondtam, és a tantestület nagy része is követett. Bár felemelő érzés volt, hogy ennyien mellém álltak, a problémát nem oldotta meg: a nyári szünetben feltöltötték az üres helyeket új emberekkel. Ezután évekig lelkiismeret-furdalásom volt, hiszen ott kellett hagynom a gyerekeket, és még változást sem sikerült elérnünk.
Ez az eset sokszor elevenedik fel bennem mostanában. Amikor azon gondolkozom, mit ronthattam el, mindig ugyanarra jutok: azt, hogy felálltam, és nem próbáltam meg jobban felhívni a figyelmet a problémákra. Ezért álltam bele most a tiltakozásokba.
Lehet szőnyeg alá söpörni a problémákat, de nem hagyhatom szó nélkül, hogy ezer sebből vérzik a közoktatás. A Karinthy Frigyes Gimnáziumban élet- és balesetveszélyes körülmények között dolgozunk, a konnektorból folyik a víz, a folyosókon hatalmas tócsák állnak, bármikor történhet baleset, hiszen a gyerek elesik, vagy megrázza az áram. A fenntartó állam feladata, hogy ezt megoldja, mégsem történik semmi.
Folytathatom a sort az elavult, parancsuralmi, centralizált rendszerrel. Elképzelhetetlen, hogy az ország összes iskolájában – a Karinthytól a határmenti kis falvakig – ugyanazok legyenek a követelmények, ugyanazokból az idejétmúlt tankönyvekből tanuljon minden gyermek. Eközben 50 évvel ezelőtti dolgokat próbálunk sulykolni a mai tizenévesek fejébe, akik egyébként is rendkívül túlterheltek. Bejön a tizenéves fakultációra reggel 7-re, és délután 3-ig folyamatosan itt tartjuk, majd otthon szusszan fél órát, és kezdi elölről az egészet. Mikor sportol? Mikor szórakozik? Mikor olvas?
Tanárként sem könnyebb a helyzetünk. Én nem voltam hajlandó részt venni az új minősítési rendszerben, mert teljesen észszerűtlennek tartom a portfóliók rendszerét. Harmincórás képzés után arra alkalmatlan emberek játszották el az ellenőrt, és mondták meg, jól tanítunk-e. Cserébe a fizetésem 50-100 ezer forinttal lett kevesebb, most havonta nettó 250-260 ezer forintot keresek, több évtizedes tapasztalattal.
Az, hogy a Karinthy Frigyes Gimnázium tanárai mellett pár óra leforgása alatt ennyien kiálltak, számomra felfoghatatlan és felemelő érzés. Rengeteg energiát merítettem belőle, és erőt adott, hogy van még remény. Mivel a nekem járó tankerületi figyelmeztetést visszavonták – hiszen szerdán nem voltak óráim – többekkel együtt újra polgári engedetlenséget hirdettünk meg. Nincsenek illúzióim, nem hiszem, hogy esély lesz rendszerszintű változásokra, de most vagy soha. Elszánt vagyok a folytatásra, végig fogom vinni, és nem gondolom, hogy ezzel egyedül maradok.
