Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Egyesek szerint már összeomlott, mások szerint az összeomlás szélén van a közoktatás, de tény, hogy nincs elég tanár, aki van, az megalázó bérért dolgozik központi tanterv alapján, rossz központi egyentankönyvekből, megterhelően sokat, az iskolaépületek sok helyen rohadnak, a tanulói teljesítmények egyre romlanak, a rendszer világszinten is a legkevésbé egyenlíti ki az otthonról hozott különbségeket. Mindez ellen – a legális érdekérvényesítési lehetőségüktől megfosztva is – egyre többen emelnek szót a pedagógusok közül. A hatalom viszont szintet lépett a retorziókban, amikor tanárokat rúg ki állásából, és több száz fenyegető levelet kézbesít a polgári engedetlen pedagógusoknak. A több száz „renitens” tanár közül ismerje meg Fekete Mónika, a budapesti Karinthy Frigyes gimnázium angol szakos tanárának véleményét.
Harminc éve tanítok angolt a Karinthy Frigyes Gimnáziumban. Hogy miért lettem tanár és miért tartok ki még mindig? Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen zseniális tanáraim voltak, és átragadt rám a lelkesedésük. A közösség támogató, az iskola jókedvű, a gyerekek tanulni akarnak, engem pedig sokáig vitt a lendület és nem is gondoltam arra, hogy eközben borzalmas a fizetésem.
Régen nem voltunk bekorlátozva, lehettek ötleteink, önálló gondolataink. Emlékszem még arra is, amikor a könyvtárossal együtt mentünk el a raktárba és választottuk ki a könyveket, amikből tanítani szerettünk volna. Ez mára teljesen megváltozott. Most az állam ad listát a könyvekről, amiket a gyerekek is gyűlölnek, én is gyűlölök. Nem tudom kibontakoztatni a kreativitásomat, nincs humor az oktatásban, semmi nincs, amitől egy kicsit is jól éreznék magukat a gyerekek. Ráadásul annyira megnövekedett az óraszám, hogy mind a tanárok, mind a diákok hullafáradtak.
A fizetésemről talán jobb nem is beszélni. 2000-ben az Egyesült Államokban taníthattam angol irodalmat Fulbright ösztöndíjasként, az iskolában én kerestem a legkevesebbet: havi 2000 dollárt. (Az amerikai kollégáim ennél lényegesebben többet vittek haza.) Magyarországon 20 év alatt nem értünk el odáig, hogy 1000 dollár felett legyen a fizetésem.
A jelenlegi rendszer nem segíti az embert, hanem inkább alátesz. Igyekszem becsületesen elvégezni a munkámat, 25 embert koordinálok, csapatban dolgozunk a kollégákkal, de amikor megpróbáljuk felhívni a figyelmet a problémákra, a tankerület szó szerint megaláz minket, miközben egy jól működő közösséget is szétzilál.
Pedig igenis fel kell szólalni, hiszen sokszor már a mindennapi működéshez sincsenek meg a feltételek. Semmi nem működik, az iskola beázik, nincs áram a konnektorban, az órán 15 perc elmegy azzal, hogy nem tudom összekötni a laptopomat a projektorral.
A tanári mellett egy EU-s konferenciatolmács diplomám is van, így bármikor felállhattam volna, de szeretem a hivatásom. A Karinthyban tanulni akarnak a gyerekek, angoltanárként megvan a magam szabadsága, a nemzetközi érettségire készítő tagozat pedig – ahol szintén tanítok – egészen más szemléletet ad a világra. Emellett harminc év alatt a saját tudásom is gazdagodott azzal, hogy itt tanítok. Hatalmas tudás van bennünk, aminek nem lenne szabad elvesznie.
A múlt heti akciónk figyelemfelhívásnak jó volt, fantasztikus érzés volt, hogy ennyien támogattak, de nem tudom, ettől változik-e valami. Fennáll a veszélye, hogy előbb-utóbb kialszik a tűz, minden marad a régiben, egyre több tanár fog keserűen felállni, miközben itt maradnak a zseniális gyerekek, akiket senki nem fog tanítani.
