A mentésirányító instrukcióit követték telefonon keresztül a járókelők, akik megmentették egy 50 év körüli férfi életét a híd villamosmegállójában.
Futás közben lett rosszul egy középkorú férfi, aki a Margit hídon, a villamosmegállóban esett össze hirtelen. Az egyébként sportos testalkatú férfinek azonnal a segítségére sietett több szemtanú is, akik mentőt hívtak. Az eszméletét vesztett beteg nem lélegzett, így újraélesztésre volt szükség. A segítő járókelők a telefon másik végén lévő mentésirányító utasításai alapján hajtották végre az újraélesztést, időközben pedig kiért a BKK forgalmi helyszínelő csapata is egy defibrillátorral.
A mentősök is perceken belül a helyszínen voltak, és folytatták az életmentést. Az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán azt írja, hogy "az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak és a korai sokknak" hála sikerült megmenteni a futó életét, akit már stabil állapotban szállítottak kórházba.