Élet+Stílus hvg.hu 2022. augusztus. 23. 16:49

Mégis lesz Ben & Jerry’s fagyi a megszállt palesztin területeken

A fagylaltcég a bíróságon támadta meg az anyavállalat, az Unilever döntését, de elbukták a pert.

Még tavaly nyáron döntött úgy az amerikai Ben & Jerry’s fagylaltgyártó, hogy nem árulja többet a termékeit az Izrael által megszállt palesztin területeken, mivel a megszállás nem összeegyeztethető a cég elveivel. A fagylaltgyártó anyavállalata, az Unilever azonban a korábbi támogatása ellenére idén júniusban felülírta ezt a döntést, amikor úgy határozott, hogy egy helyi üzemeltetőnek adja el a Ben & Jerry’s izraeli érdekeltségeit – írja a BBC. Azt ugyanakkor kikötötték, hogy az izraeli Avi Zinger csak a héber és arab nevén forgalmazhatja a fagylaltokat, az angol nevén nem.

A Ben & Jerry’s korábban is aktívan kiállt azok mellett az értékek mellett, amelyekben hitt, és amikor 2000-ben az Unilever felvásárolta a céget, a fagylaltgyártó megtarthatta a társadalmi missziójáért felelős saját igazgatótanácsát. A tanács szerint ennek az alkunak a feltételei sérültek most az Unilever döntése miatt, ezért a vállalat bírósági meghagyást kért, hogy semmissé tegyék az anyacégük és az izraeli üzemeltető között kötött üzletet. A bíró szerint azonban a Ben & Jerry’s nem tudta sikeresen bizonyítani, hogy helyrehozhatatlan kár érné a döntés miatt, azt pedig „spekulációnak” tartotta, hogy a fogyasztókat összezavarná az ellentmondás.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.