Élet+Stílus hvg.hu 2022. január. 18. 12:47

Amerikában van egy város, ahol betiltották a benzinkutak építését

A San Franciscótól nagyjából 60 kilométerre található Petalumában többek között a fenntarthatóság jegyében született meg ez a döntés.

Az amerikai Petalumában betiltották a benzinkutak építését, mégpedig azért, mert a klímaváltozás hatásai igen kedvezőtlenül érintik a kisváros lakóit. Többen panaszkodtak arra, hogy az aszályos időben a kutak is kiszáradnak, se víz, se növényzet nem található a környéken – írja az Independent. Máskor, jellemzően ősszel, pedig a súlyos esőzések áradásokhoz vezetnek.

A fenntartható életmód mellett a helyiek annyira elkötelezték magukat, hogy a benzinkút stopnak alig akadtak ellenzői – mondta el a város polgármestere, Teresa Barrett a portálnak. Mások persze elmondták azt is, hogy a döntés olyan vészesen nem változtatott semmit az életükben, hiszen a környék lakosságának többsége úgy is San Franciscóba jár dolgozni, és útközben számos helyen tankolhatnak lényegesen olcsóbban, mint Petalumában.

Hozzá kell tenni azt is, hogy Petaluma vezetése hagyományosan hajlamos megtenni az első jelentős lépést fontos ügyekben. Egy korábbi polgármester egészen a Legfelsőbb Bíróságig elment, hogy kiharcolhassa a város túlburjánzásának megakadályozását. Így 1998-tól van egy egyértelmű határa a településnek, amelyet nem léphet át építkezéssel.

Az új benzinkutak létesítése is egy ilyen lépésnek tűnhet, már csak abból kiindulva, hogy több környékbeli település figyelmét is felkeltette a petalumaiak döntése, és egyáltalán nem kizárt, hogy a közeljövőben a kaliforniai kisváros példája követőkre talál.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.