Élet+Stílus hvg.hu 2021. október. 20. 13:43

„Szörnyű volt látni, hogy balesetben gerincsérült fiatal emberek lebénultak”

Varga Péter Pál gerincsebész a „tisztes szegénységből” jutott el a kórházalapításig. A Gerincgyógyászati Központot most mégis eladta teljes egészében Csányi Sándornak.

„Hatéves koromtól dolgoztam, semmit nem kaptam ingyen” – sűríti egy mondatba életútjának egyik tanulságát az idén 70 éves gerincsebész és magánkórház-alapító. Varga Péter Pál hiába szerzett első és második nekifutásra is maximális pontszámot, mégsem vették fel az orvosira, amikor azonban harmadik nekifutásra már bejutott, onnan egyenes út vezetett az ortopéd sebészeten át a gerincgyógyászatig.

A gerincsebészeti szakosodásról a traumatológián segédmunkásként eltöltött évek győzték meg. Ahogy a HVG-nek adat interjúban fogalmazott: „Szörnyű volt látni, hogy balesetben gerincsérült fiatal emberek lebénultak, s aztán a szövődményekbe előbb-utóbb bele is haltak.”

A honvédség kiürített egykori tiszti kórházában önálló gerincsebészetet alakított ki, majd Országos Gerincgyógyászati Központ néven privatizálta.

A HVG-nek adott interjúban beszél arról is, hogy mit látott, amikor a rendszerváltás után belenézhetett a róla szóló III/III-as jelentésekbe, hány ösztöndíjas tanulmányutat tud maga mögött, hogy tudta kikerülni a paraszolvencia kényszerpályáit, és miért adta el most a Gerincgyógyászati Központot teljes egészében Csányi Sándornak.

A teljes interjú a HVG e heti számában, illetve a hvg360-on olvasható.

 

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.