December 3-án kiderül, kijutnak-e élve a világ kedvenc rablói a spanyol jegybankból.
Közzétette a Netflix sikersorozatának, A nagy pénzrablás utolsó felvonásának teaserét.
A sorozatot öt felvonásra osztották, az utolsó darab első része már szeptember 3-án debütált, a második, ötrészes adag azonban csak december 3-án érkezik a streamingszolgáltatóra.
SPOILER KÖVETKEZIK:
Az előző öt rész úgy ért véget, hogy Tokio feláldozta magát annak érdekében, hogy a többiek elmenekülhessenek Gandia és a katonák elől, a hadsereg ugyanis bejutott az épületbe.
A teaserben a Professzort hallhatjuk beszélni, aki sorra veszi a veszteségeket, és közli, hogy nem akar több embert elveszíteni ebben a rablásban, úgy tűnik azonban, hogy Lisszabont elkapja a hadsereg.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: