Országot váltani mindig is jár egyfajta kultúrsokkal, még akkor is, ha a világ legboldogabb országa a célpont, de a londoni szerkesztő, Helen Russell boldogan – hogy máshogy – vállalja ezt a kockázatot, és utólag rengeteg tapasztalat és felismerés igazolja vissza, mennyire értékes is volt az az egy, Dániában eltöltött év, amelyet egy könyvben igyekezett összegezni sok-sok személyes és egyetemes reflexióval. A boldogságprojekt egyébként is az újságírói oknyomozás egyik kedvenc témája, hát most alaposan a mélyére áshatunk, és például azzal az Orbán Viktornak talán új felismeréssel jövünk ki belőle, hogy egy jó nagy tűzijáték nem feltétlenül a boldogság netovábbja.

Ezt olvassa Orbán Viktor idén nyáron

A dánok egyszerűen boldognak születtek, vagy tudnak valamit, amit a többiek nem? - teszi fel a kérdést Helen Russell brit írónő. Meglátása szerint a dánok csinálnak néhány olyan dolgot, amit a világ bármely pontján át lehet venni. Részlet az Egy év a világ legboldogabb országában című könyvből.

Megnéztük, hogy e helyett milyen dán boldogságlista vár a miniszterelnökre a könyv lapjain – itt-ott néhány spoilerrel.

Először is helyezzük biztos alapokra a projektet: a rekordokra. Dániában a legkisebb a szakadék a nagyon gazdagok és a nagyon szegények között, a dán a legoptimistább nemzet, itt tolerálják a legkevésbé a hierarchiát, és a koppenhágai Noma a világ legjobb étterme. És amennyire mérni tudjuk a boldogságot, Dánia hivatalosan is a világ legboldogabb országa. Az ENSZ boldogságjelentése ezt

• a magas bruttó GDP-vel
• a hosszú várható élettartammal
• a korrupció hiányával
• a magas szociális érzékenységgel
• a szabadsággal és a nagylelkűséggel

magyarázza.

És persze mindennek a megannyi hétköznapi vonatkozásával, amely Helen Russell szövegéből olyan szórakoztatóan kibomlik. Kezdve attól, hogy a dánoknak fontos az egyenlőség, nem használnak titulusokat, és nem viselnek nyakkendőt, egészen az olyan praktikus apróságokig, mint, hogy leveszik a cipőt, mielőtt belépnek egy házba.

Bár a szerző is hajlamos az elején erős túlzásként értékelni a „dán boldogság” fogalmát, akinek felteszi a kérdést, amelyet mi, magyarok olyan sokszor elhanyagolunk, miszerint tízes skálán mennyire boldogok, szinte mindenki tízest mond. Na jó, néhányan kilencest.

Mitől olyan boldog a Lego népe? Mert másképp szólnak a gyerekükhöz

Látszólag egyszerű okra vezethető vissza, hogy a dánok évtizedek óta a világ legboldogabb nemzetei között vannak. Ez pedig a teljesítménykényszer helyett az empátiára, a sok szabad játékra, a hitelességre alapuló nevelés. Sajnos a magyar közoktatás semmit nem tanul a Lego és Andersen népétől.

Mindenesetre Helen Russell elköveti azt a hibát a férjével, hogy januárban kezd új életet Dániában. Ez az az időszak, amikor mindenki bezárkózik, egy bensőséges, családias hangulathoz – a sokat emlegetett hyggéhez – pedig kívülállóként nem könnyű kapcsolódni. Ugyanakkor a hygge pont az a kapu, amelyen keresztül sok mindenhez el lehet jutni a dán életfelfogásból, és mivel ennek a nehezen megfogható fogalomnak tekintélyes irodalmat szenteltek az elmúlt időszakban, nézzük inkább azokat az elemeket, amelyek feltehetően Orbán Viktorra is nagy hatással lehetnek majd.

Ami magyar munkavállalói szempontból az első komolyabb sokkot váltja ki a könyvben, az a dánok munkához való viszonya. Induljunk ki itt is a számokból, az OECD szerint ugyanis a dánok élen járnak a munka és a magánélet egyensúlyának a megteremtésében, amit órára is le lehet bontani. Dániában hivatalosan 37 órás a munkahét, de a statisztikai hivatal szerint valójában átlagosan alig 34 órát dolgoznak egy héten. Az alkalmazottak évi öt hét fizetett szabadságra jogosultak, és évente van 13 munkaszüneti nap, vagyis a valóságban alig 18,5 napot dolgoznak havonta – végzi el irigykedve a számítást a szerző. És hogy tovább fokozzuk: lehet, hogy a dánok nevetségesen kevés időt töltenek a munkahelyükön, de azt élvezik is, sőt a dán dolgozók a legelégedettebbek az EU-ban.

AFP / JAKOB HELBIG

Ennek az egyik fontos elágazása, hogy nem akarnak belehalni a munkába, mert minek. „Ha valaki eljátssza a mártírt, betegen megy be dolgozni, sokáig bent marad, túlságosan hajt, előbb kap brosúrát a hatékony időbeosztásról, mint együttérzést” – írja Russell.

Talán nem véletlen, hogy a dánoknak külön szavuk van arra, hogy kifejezzék a boldogságot a munkában – ez az arbejdsgloede –, és talán azt sem kell magyarázni, hogy ez miért olyan döntő fontosságú a jólléthez. Ehhez csapjuk még hozzá az önkéntes munkát, amitől szintén boldogabbak lesznek, és a dánok 53 százaléka él is a lehetőséggel. Valamint a szociális háló biztonságát. Nehéz boldognak lenni, ha valaki bizonytalanságban él, de a dánok tudják, hogy ha elveszítik a munkájukat, nem kerülnek az utcára, gondoskodnak róluk, éppen ezért hatékonyabban és kevésbé stresszesen dolgoznak.

Ami minden bizonnyal elnyerné a református Orbán Viktor tetszését is, az a konfirmáció körüli hatalmas felhajtás, Dániában ugyanis nem a szolid, hanem a menőző fajta a divat, limuzinokkal, afterpartyval. Nem egy Andrássy úti felvonulás, de azért alaposan megadják a módját. És naná, hogy ennek is köze van a boldogsághoz. A hagyományok és az ezekhez kapcsolódó, kiszámíthatóan ismétlődő szokások és viselkedések biztonságérzetet, stabilitást, sőt a valahová tartozás érzését adják a dánoknak.

A királyi család sem marad ki a buliból: Frederik herceg konfirmálása különösen nagy ügy volt

AFP / KELD NAVNTOFT

A spiritualitás itt némi konzumálással vegyül ugyan, a konfirmálók – kicsit mint nálunk a ballagók – ropogós dán koronában kapott ajándékokkal távoznak a templomi szertartásról, majd szabadnapot vesznek ki az iskolából, hogy shoppingolni menjenek. Szóval itt nem a politika, inkább a gazdaság fonódik össze a vallással, és úgy tűnik, mindenki jól jön ki belőle, hogy aztán Istennek mi köze mindehhez, azt a nagy buli forgatagában senki sem firtatja. A sok rituálé mellett ugyanis a dánok sajátosan viszonyulnak az egyházhoz: miközben az 5,5 milliós népességből 4,4 millióan tagjai az egyháznak, a hitükkel nem igazán foglalkoznak. A dánoknak mindössze 28 százaléka hisz bármiféle halál utáni létformában, a mennyországnak pedig mindössze 16 százalékos az elismertsége a körükben. És akkor még egy csavar: minden ötödik dán ateistának tartja magát. Közben pedig tombol a vallásszabadság, a feszülettől a hidzsábig mindenki viselhet mindent mindenhol.

A gyűlöletre és ellenségeskedésre kampányokat, sőt politikai programot felhúzó miniszterelnök feltehetően érez majd némi meghasonulást, amikor azt olvassa, hogy a dán híresen toleráns nép, és

a megélt tolerancia a nemzeti büszkeség fontos forrása

– miközben a legkisebb ürügy is elég nekik, hogy előjöjjön belőlük a hazafi. Vagyis a tolerancia is boldoggá tesz.

Megrázó fejezet lehet az is, amelyből kiderül, hogy Dániának fontosak a nőügyek. Ennek van némi történelmi hátszele is, hiszen Dániában a nők már 1875 óta járhatnak egyetemre, 1915 óta szavazhatnak, a könyv megírásakor (a Rasmussen-kormány idején) a dán parlament 40 százaléka nőkből állt, nem mellesleg az országnak jelenleg női miniszterelnöke van, Mette Frederiksen személyében.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök

MTI / EPA / Ritzau / Mads Claus Rasmussen

Genderügyben aztán fokozódik a helyzet. A szerző azzal szembesül, hogy olyan gyerekeket lát, akik nem viselnek „a nemüknek megfelelő” ruhát, így nem lehet megállapítani, hogy fiúk vagy lányok. A játékkatalógusok címlapján fiúk barbie-znak és lányok vonatoznak – a nemüktől függetlenül, szabadon választhatnak.

A szexuális nevelés pedig mintha egyenesen Balog Zoltán rémálmából lett volna valóság. Egyrészt Dániában mindenhol ott van a szex, és már fiatalon kezdik – írja Russell. Másrészt az egészhez nyitottan állnak hozzá.

A szexoktatás az 1970-es évek óta kötelező, és hatéves korban a dán gyerekeket a nemzeti tanterv részét képező, februárban rendezett „szexhéten” megtanítják rá, hogyan lesz a gyerek. Tízéves korukra megtanulják megszabni a határokat, azt, hogy miként vigyázzanak magukra az interneten, és beszélnek nekik a HPV-oltásról. A dán kiskamaszok már tisztában vannak a homoszexualitással, biszexualitással és heteroszexualitással. (…) Tizenhárom évesen már a maszturbálás a téma, a védekezés és a nemi úton terjedő betegségek, az abortusz és a nemi abúzus.

Az életkorokat csak azért emeltük ki, hogy összevetve jól látható legyen, mekkora hátránnyal indulnak a magyar gyerekek, akiknek a kormány csak 14 éves kortól engedélyezne felvilágosult rálátást a saját testükre.

A 16 és 95 év közötti dánok 90 százaléka állítja, hogy a jó nemi élet „létkérdés” számára. Vagyis a szex is boldoggá tesz.

Ahogy a gondolkodás is. Ezért a dán iskolákban nemcsak a szexuális nevelést kezdik korán, hanem azt is megtanítják a gyerekeknek, hogy gondolkozzanak és döntéseket hozzanak. És az sem véletlen, hogy Dániában az oktatást és a demokráciát a második világháború óta kötik össze.

AFP / THIBAULT SAVARY

„A gyerekeket arra kezdték biztatni, hogy gondolkozzanak, és szálljanak szembe a hatalommal, ha nem értenek egyet azzal, amit mondanak nekik. Dánia német megszállása után ez prioritássá vált, és a dánok tudatosan figyelnek erre. Mi olyan állampolgárokat akarunk, akik demokraták, és akiknek vannak saját ötleteik, ezért Dániában az önképzés fontos része a tanulásnak” – magyarázza az autokráciára életveszélyt jelentő gondolatmenetet a szerzőnek egy oktatáskutató.

És akkor egy újabb meghökkentő adalék:

Dániában örömmel fizetnek adót az emberek.

Persze nemcsak úgy, az adófizetés kedvéért, hanem azért, mert tudják, hogy cserébe megkapják a világ legjobb jóléti társadalmát. Ahogy a szerző fogalmaz: kollektív felelősséggel, sőt kötődéssel viszonyulnak az államhoz. Azért fizetik a – nem kevés – adót és tartják fenn a rendszert, mert azt gondolják, megéri. Az egészet pedig összeköti valami, aminek sokszor érezzük a hiányát: a bizalom. A dánok azért fogadják el a magas adókat, mert bíznak benne, hogy a kormány bölcsen használja a pénzüket.

És az adóban is ott rejlik a boldogság, az OECD-országok közül Dániában a legalacsonyabb a keresetek közötti különbség, Helen Russell példájával élve: a bérszakadék a Lego vezérigazgatója és az utolsó takarító között nem olyan nagy.

A világ leboldogabb országának is vannak a sok pozitívum mellett nehezen értelmezhető árnyoldalai, dehát az élet már csak ilyen összetett. Sok a válás, és sok az öngyilkosság. A dánok sokat isznak. Ráadásul sokat dohányoznak, sokat szexelnek, és sokat drogoznak. Népszerű vicc, hogy azért olyan boldogok, amikor kitöltik az európai felméréseket, mert mindig részegek. Erőszakosak, és igen, Dániában is létezik a szexizmus kultúrája, de tudják, hogy küzdeni kell ellene.

De mindemellett talán az a leghangsúlyosabb következtetése a könyvnek, hogy Dániában egész egyszerűen éli az életét az ember. És mint tudjuk, életből csak egy van – jó, ha az boldog.

Helen Russel: Egy év a világ legboldogabb országában, HVG Könyvek, 354 oldal, 3500 forint

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: