Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Tizenhét év kellett ahhoz, hogy a kedvenc barátaink visszatérjenek abba a lila falú New York-i lakásba, ahol tíz év alatt a fél világ családjává váltak. Megérte várni a találkozásra: a legtöbb reunionnal ellentétben a Jóbarátok-film egy igazi sírós-nevetős élmény, és még keserű szájízt sem hagy maga után.
David Schwimmer besétál a tíz éven át forgatott Jóbarátok újra felépített díszletébe, ledobja a hátizsákot, mint aki épp csak hazaért, körbenéz, alig hisz a szemének, majd megérkezik Lisa Kudrow, könnybe lábadt szemekkel Jennifer Aniston, kissé bácsisan Matt Le Blanc, majd végül Courteney Cox és Matthew Perry is.
Ennyi, körülbelül hat perc kell ahhoz, hogy a hardcore Jóbarátok-rajongó zokogjon, mint egy kisgyerek, ha már tizenhét év után mégiscsak sikerült összehozni a reuniont.
Mióta csak bejelentette az HBO az egyszeri visszatérés hírét, lázban égtek a rajongók, hogy vajon egy forgatott epizód vagy egy nosztalgikus talkshow keretében ültetik le egymással újra Monicát, Rachelt, Phoebe-t, Rosst, Chandlert és Joey-t. Amikor kiderült, hogy az utóbbi verzióban gondolkodtak az alkotók, rengetegen csalódtak, hiszen jó lett volna megtudni, mi történt azok életével, akiket tíz éven keresztül követtünk. Elvégezték az iskolát Monica és Chandler ikrei? Náluk, a padláson lakik Joey? (Vagy nyitott egy szendvicsezőt a Venice Beachen?).
A Jóbarátok: Újra együtt című film már az első tíz percben bebizonyítja, hogy rémes ötlet lett volna felvenni egy sok évvel későbbi, rendes epizódot, az idővel és az öregedéssel ugyanis lehetetlen felvenni a versenyt, nyilván már csak megkísérelni is hatalmas ostobaság. A reunion-epizódokban mindig az a legijesztőbb, akarunk-e, tudunk-e szembesülni az idő múlásával, de hamar kiderül, hogy maga a stáb is ugyanezt a kérdést fontolgatta magában, mióta a találkozást szervezték: ők is reflektálnak arra, hogy már nem huszonévesek, Matt Le Blanc pedig még a saját testsúlya kárára is elsüt egy poént.
Lisa Kudrow egyébként pár mondattal tökéletesen megválaszolta a fenti kérdést. „Az írók szépen fejezték be a történetet. Mindenki boldogan él, és ezt vissza kellene fejteniük, hogy újabb történeteket szőhessenek. Nem szeretném, ha bárkitől elvennék a happy endjét.” És tényleg. Az Újra együtt képes volt megadni minden rajongónak, sőt bárkinek, akit valaha egy kicsit is érdekelt a Jóbarátok, az elképzelhető legjobb lezárást, amely tud újat mutatni, ami vicces, amin lehet zokogni – nagyon-nagyon sokat zokogni –, ami bombasztikus, és úgy ad a nosztalgiának, hogy közben nem ragad bele a múltba, hanem képes tizenhét évvel és minden elképzelhető sikerrel később is relevánsnak lenni. Vagy ahogy Rachel mondja, mielőtt először csókolóznak Ross-szal: „Tudod, mit? Ez jó végszó volt!”
A szereplők mellett természetesen visszatért az alkotógárda, David Crane, Marta Kaufmann és Kevin Bright is, akik újra elmondták, milyen élethelyzet szülte a Jóbarátok ötletét, és azt is, mennyire megküzdöttek a castinggal. Jó, hogy csak röviden. A sorozat tavalyelőtt volt 25 éves, több izgalmas kulisszatitkot és háttérsztorit ígérő könyv (és két receptkönyv is megjelent, a lábízű trüffelt el is készítettük), de már azoknál is egyértelmű volt a helyzet: szinte semmi olyat nem tudtak mondani, amit a keményvonalas rajongók már ne tudtak volna, aki viszont nem, vagy csak elvétve követte a sorozatot, az egészen biztosan nem rohant a boltba például Saul Austerlitz A Jóbarátok-generáció című könyvéért. Az írókat egyébként időnként a James Corden által vezetett talkshow szakította félbe, ahol Corden kissé kínosan kérdezgeti a szereplőket arról, milyen érzés újra itt lenni, de pátoszba fulladtak azok a részek is, amelyekben a rajongók beszélnek arról, hogyan lendítette át a sorozat őket életük legnehezebb időszakain.
A Jóbarátok a kiválóan felépített karakterek és a csattanós poénok mellett többek között a mellékszereplői miatt vált felejthetetlenné. A reunion ezen a fronton szinte minden igényt kiszolgált, visszatért egy poénra Monica korábbi szerelme, az apjával egyidős, szemészorvos Richard (Tom Selleck), a kávézóban Rachel után epekedő Gunther (a furcsamód Tom Hanks-hasonmássá öregedett James Michael Tyler), az orrhangon, mekegve nevető, de majdnem hatvanévesen is ellenálhatatlanul bájos Janice (Maggie Wheeler), és néhány másodpercre Larry Hankin is, köntösben, a jó Mr. Hecklesként, és közölte a szereplőkkel, hogy tartoznak neki egy gofrival és egy majommal. A legmegkapóbb pillanat viszont mégiscsak az volt, amikor a közönség soraiban ülve egyszer csak megszólaltak a minden lében kanál Geller-szülők megszemélyesítői, a 82 éves Elliott Gould és a 86 éves Christina Pickles, akik elmesélték, a forgatás alatt tényleg a fiatalok szüleinek érezték magukat, mert imádták őket és egy csomót aggódtak értük.
Egyetlen fájó hiány maradt bennünk a visszatérő mellékszereplőket illetően: Phoebe ízig-vérig jófiú férje, Mike, azaz Paul Rudd még csak említés szintjén sem került be a reunionba, de azért egy ikonikus Phoebe-jelenettel következett a rajongók kiszolgálásának non plus ultrája: ebben a részben Lisa Kudrow visszaül a Central Perkbe a gitárjával a kezében, mi meg tudjuk, hogy oké, ez itt a Három kívánság aktuális epizódja, ahol Dévényi Tibi bácsi meghallgatta a gyerekek kérését, és összehozta a nagy show-t, Phoebe-t, ahogy tizenhét évvel később még egyszer elénekli a Büdös macskát. És tényleg elénekli, persze, és nyilván működik is a dolog, küldjük a hálálkodó levelet Tibi bácsinak. De mielőtt letudnánk az egészet azzal, hogy ez is megvolt,
egyszer csak benyit a kávézóba a világ jelenleg talán legnagyobb zenész sztárja, a hippiruhába öltözött Lady Gaga, hogy elénekelje ő is a dalt, ami gyerekkorában hangzott el először, és ezzel továbbvigye a műsor örökségét a mába.
És amikor ez is megy egy perce, egyszer csak belibben egy fura kórus, akiket viszont már tényleg csak a rajongók tudnak beazonosítani: azok a háttérénekesek, akiket Phoebe első és egyetlen videóklipjébe vezényelt be a gonosz producer, megmutatva az egyszálgitáros hippinek, milyen is valójában a zeneipar. És ez így tökéletesen kerek, együtt a fan service, az újrakeretezés a mából és a váratlan, megmosolyogtató és igen, egy kicsit megható visszautalás valamire, ami csak annak a kis – pár tízmilliós – közösségnek jelent valamit, akiket a Jóbarátok-rajongás köt össze.
Ezt tudja megadni az Újra együtt, ez az elsőre furának tűnő, de végül tökéletesen működő hibrid-akármi, amely nem dokumentumfilm, nem közönségtalálkozó, nem kimaradtjelenetek-felsorolás, nem talk show, hanem mindez együtt. A készítők nem is akartak leragadni egy bizonyos formátumnál, bedobtak mindent, ami csak felmerülhetett az adott szituációban, és egy idő után kiderült, hogy már megint igazuk van: sem az nem ért volna önmagában ennyit, ha megmarad élő közönség előtt felvett sztárinterjúnak, sem az, amivel kezdődött, hogy újra bezavarták a meghatott szereplőket a régi díszletbe sztorizni és összeborulni, sem a bakiparádé, sem a kulisszatitkok, sem az, ahogy játékosan – például a híres, lakáscseréhez vezető kvízjáték újrajátszásával – felidézték a sorozat nagy pillanatait a legmeglepőbb mellékszereplők (például Joey kézikertestvére) meghívásával. Csak így tudott igazán működni, hogy ezek a részek folyamatosan váltották egymást, tökéletes dramaturgiával, minden megható részre rátromfolva egy poénnal, minden nosztalgikus epizódra ráeresztve valami meglepő, új információt.
Miközben azért a maga módján az is lenyűgöző, hogy ehhez a show-hoz az alkotók mindent, de tényleg mindent megengedhettek maguknak. Behívhatták Cindy Crawfordot, Justin Biebert és Cara Delevigne-t csak azért, hogy húsz másodperc alatt végiglejtsenek a kifutón egy színtisztán rajongósimogató divatbemutató keretén belül, amelyen a legőrültebb jelmezeket hozták be újra, karácsonyi tatutól Rachel koszorúslányruhájáig. Megengedhették maguknak, hogy leültetik David Beckhamet vagy Kit Haringtont, a Trónok harca főszereplőjét csak azért, hogy fél percig beszéljenek a kedvenc epizódjaikról. (Vagy Malála Júszafzait, a Nobel-békedíjas pakisztáni emberi jogi aktivistát: azt már mindenki döntse el saját gyomra szerint, jó-e, hogy megmutatták, mennyire szélsőségesen eltérő emberek rajonganak a sorozatért, vagy kínos, hogy egy olyan embert használtak fel egy vígjátéksorozat népszerűsítésére, akit terroristák lőttek fejbe pusztán azért, mert lányként tanulni akart.)
Az, hogy az Újra együtt ilyen nagyszabású, ugyanakkor nemcsak rongyrázás, hanem önmagában fontos része annak, amiről ez az egész szólt: azt mutatja meg, hogy mennyire hihetetlenül nagy hatása volt és van a Jóbarátoknak, és hogy olyan része a szórakoztatóipar történelmének, amit nem lehet túlbecsülni még akkor sem, ha valakinek személy szerint pont nem is jött be anno a sorozat. Attól még tény: nem sok olyan dolog történt az elmúlt évtizedekben a tévében, aminek kapcsán mindezt meg lehetett volna csinálni, ami ennyi embert érdekelt volna, amire ennyi sztárvendég mondott volna igent. És ami ilyen szélsőséges érzelmeket képes kiváltani a nézőkből: lehet gátlástalan könnyfacsarásnak nevezni jó néhány jelenetet, de az igazság az, hogy csak azért tudták felvenni ezeket, mert tényleg működnek, és mert tényleg volt rájuk igény.
És bár a huszonkét perces epizódok után talán hosszúnak tűnhetett az újrajátszás százperces adáshossza, de az Újra együtt közben kiderült: ha az alkotók akarnának, akár húsz-harminc ugyanilyen hosszú pluszepizódot is össze tudnának rakni, pusztán annak köszönhetően, hogy a kamerájuk sosem állt le. Mert ha nem is foglalkozunk a nosztalgikus, meg az érzelmekre ható részekkel, akkor is tele volt egy csomó, dokumentumfilmes értelemben is érdekes résszel az egész. Nemcsak beszéltek arról, hogy milyen fura volt az a sorozat, amelyben Matthew Perry játszott volna, ha nem győzi le a konkurens műsort a Jóbarátok, hanem be is vágtak belőle egy részletet (tényleg szörnyű), ahogy Jennifer Aniston másik sorozatából is. Nemcsak beszéltek arról, hogyan ugrott ki Joey válla a forgatáson, amit bele is kellett írni az egyik epizódba, mert kötést kellett hordania utána, hanem meg is mutatják a rosszul sikerült ugrás felvételét. És amiről a pletykalapok a következő hetekben folyamatosan cikkezni fognak:
nemcsak szóba kerül, hogy Jennifer Aniston és David Schwimmer jó ideig flörtöltek és majdnem összejöttek egymással, de erről is vannak felvételek a forgatási szünetekből.
Apropó, pont egy ilyen, le nem álló kamera felvétele adja meg a kegyelemdöfést azoknak a nézőknek is, akik amúgy sosem hatódnának meg könnyekig egy ilyen marhaságtól, mint egy régi komédiasorozat. A színészek ugyan évtizedek óta beszéltek arról, hogy tíz évig, szinte nap mint nap összezárva, együtt élve meg minden sikert és nehézséget, szinte egymás családtagjaivá váltak (erről is érzékletesen beszélnek most: nem volt senki más az egész világon, aki pontosan átérezte volna a helyzetüket, pontosan ugyanazon ment volna keresztül, mint ők, csakis az a másik öt ember), de ez eddig azért nem volt több bulvársztorinál. Most viszont megmutatták azt a jelenetet is, amikor a legutolsó epizódban Rachel végül leszáll a gépről, és belép Ross ajtaján, hogy végre, tíz év után már véglegesen összejöjjenek. Megcsókolják egymást, megvan a felvétel, halljuk, ahogy az utolsó forgatási nap rendezője bekiabál, hogy ennyi. És nem történik semmi. Schwimmer és Aniston tovább ölelik egymást, és nem tudnak szétválni, hiába nem tart már a felvétel, csak állnak ugyanúgy a szoba közepén, de már nem a két karakter, hanem a két ember. És ez valami olyat tud megmutatni, pláne ilyen tökéletes felvezetés után, ami túlmutat egy hasonló műsor keretein.
Csak ezért az egyetlen egy jelenetért megérte volna az egész.
A Jóbarátok: Újra együtt Magyarországon az HBO GO-n látható, egyelőre magyar felirattal, de már készül a szinkron hozzá, az eredeti magyar hangokkal.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
A Jóbarátoknak már az első két része olyat dobott, amit addig szinte senki
