Amióta kikerült a Netflix kínálatából, egy ideje nem volt legálisan elérhető a Jóbarátok című, kultikus vígjátéksorozat, de a napokban felkerült az HBO GO-ra mind a 236 epizód, így sokan most kezdik el vagy kezdik újra az egészet az elejéről. És bár ez a tévétörténet valaha volt egyik legnépszerűbb sorozata, 62 Emmy-díjra jelölték, a zárórésze pedig a 2000-es évtized legnézettebb sorozatepizódja lett, befejezése után tizenhét évvel egyre elterjedtebb a nézet, hogy ma már borzasztóan elavult, és szörnyen inkorrekt, ami a társadalmi témákat illeti.

Pedig már a sorozat legelső két epizódja is bizonyítja ennek ellenkezőjét.

Érdemes ma újranézni őket másmilyen szemmel.

Huszonöt éve nem tudjuk megunni a Jóbarátokat

Újra és újra elővesszük. Van, aki ezt használja elalváshoz. Másnál a háttértévézéshez elengedhetetlen - az ismerős hangok jól jönnek a főzéshez, hétvégi munkához egyaránt. Van olyan is, aki az ágyat nyomja vagy éppen lelki bajok gyötrik, és azonnal előveszi a sorozatot, pedig már minden poént ismer, kívülről idézi a párbeszédeket.

Szex és New York a Szex és New York előtt

A Jóbarátok első részét 1994. szeptember 22-én vetítette az NBC, Magyarországra csak 1996 májusában jutott el; a sorozat fejlesztését 1993 végén kezdte el Marta Kauffman és David Crane. Mindez ezúttal több puszta tévétörténeti számháborúnál: hogy megértsük a társadalmi kontextust, nem lehet a mai viszonyokkal összehasonlítani, amikor már olyan film nyerheti meg a legjobbnak járó Oscar-díjat, amely egy fekete meleg fiú identitásának kialakulásáról szól. Mára felismerték a stúdiók, hogy a kisujj eltartásánál több pénzt hoz a konyhára, ha a társadalom minden csoportját megcélozzák filmekkel és sorozatokkal, legyen szó az LMBTQ-közösségről – akár egy kizárólag meleg színészekkel felvett, a londoni meleg szubkultúráról szóló sorozattal –, akár a feketékről, akár feminizmusról, akár fekete, feminista, meleg nőkről.

A Jóbarátok bemutatása viszont mindössze néhány hónappal volt később a Philadelphia című Tom Hanks-film premierjénél, márpedig az volt a legelső, széles közönségnek szánt film, amely egy meleg férfiról, a homoszexualitásról és a homofóbiáról szól. A Jóbarátok két évvel megelőzte a szingli női létet tematizáló, talán legfontosabb popkulturális alkotást, a Bridget Jones naplójának könyvverzióját, és hét évvel a filmet; három évvel a független ügyvédnő életéről szóló Ally McBealt és néggyel a női szexualitást a tévében akkor legbátrabban kibeszélő Szex és New Yorkot.

Ehhez képest a Jóbarátok első részének egyik első mondatából kiderül, hogy a főszereplőt azért hagyta el a felesége, mert rájött, hogy leszbikus, és ennek az indoknak a létjogosultságát senki nem vitatja egy pillanatig sem.

HBO

A sorozat szó szerint legelső történése pedig az, hogy egy nő rájön, valójában esze ágában sincs a férfiak által kitalált és ráerőltetett élethez, semmi kedve nincs engedelmes, unalmas kellékfeleséggé válni, és a függetlenségéért teljes korábbi életét hajlandó feláldozni, még akkor is, ha emiatt akár hajléktalanná is válna, ha nem fogadná be valaki. Ez a sorozat ikonikus kávézójába még menyasszonyi ruhában, egyenesen az oltár elől betoppanó Rachel történetszála; rögtön az első rész el is jut odáig, hogy a nő szimbolikusan kettévágja a hitelkártyáit, amelyeket az apja fizet, a büszke, de csóró függetlenséget választva.

Persze, a sorozat elsősorban a poénokra épít, de ha mögé nézünk, valójában példaszerűen – és a csaknem harminc évvel ezelőtti korszellemet meghazudtolóan – feminista alapról indult a sztori, ami különösen nagy szó úgy, hogy egy, a lehető legszélesebb közönségnek szánt, szórakoztatóipari termékről van szó.

Az izgató szószöntő

Az első rész sztorija legendás, legalábbis mindenki számára, aki ismeri a Jóbarátokat. Monica, Chandler, Joey és Phoebe törzshelyükön, a Central Perk kávézóban ülnek, amikor halálra vált arccal beállít Ross, akitől épp most költözött ki exfelesége, miután rájött, hogy leszbikus. Rosst hiába biztatják a többiek, hogy örüljön a szingliségnek, hiszen most aztán kibulizhatja magát, ő felkiált: „Én csak újra férj akarok lenni!” Erre a varázsszóra ront be a kávézóba egy ázott nő menyasszonyi ruhában: Rachel, aki az esküvője előtt rájött, még a nászajándékba kapott porcelán szószöntő is jobban felizgatja, mint a vőlegénye, ezért gyorsan lelép az oltártól, és megkeresi egyetlen ismerősét New Yorkban, Monicát.

HBO

Rachel aztán rövid úton szembesül az önálló felnőttek kihívásaival: életében először nekiáll munkát keresni, megtudja, mi az az adóhivatal, és miért veszi el a pénzét, elmondja az őt őrültnek tartó apjának, hogy nem kér az eddigi életéből, sem a pénzéből.

Azaz az első rész semmi másról nem szól, csak egy ízig-vérig feminista eszméléstörténetről: egy nőről, aki kilép a férfiak által elképzelt életpályából, szembefordul az árral, és minden áldozat árán is önállóvá válik.

És hogy mindez még élesebben kijöjjön, a második részben rögtön megjelennek a hat jóbarát testvérpárja, Monica és Ross szülei, akik a fiúgyereket istenítik, a lányt pedig lenézik. Ők olyan mélyen hisznek a tradicionális, konzervatív és legfőképp patriarchális modellekben, hogy úgy gondolják, Monica szingli életmódjához képest még az is érték, hogy Rachelnek legalább volt egy vőlegénye, még ha borzasztó is.

A két női szereplőnek ilyen körülmények közt kell helyt állnia, és a sorozat a legelső másodperctől fogva egyértelműnek mutatja, hogy helyt is állnak; ez egy pillanatig sem kérdés később sem, szembesüljenek akármilyen problémával.

HBO

És szintén az első részben kiderül az is, hogy a harmadik női főszereplő, Phoebe még ennél is keményebb világból jön: „Az anyám öngyilkos lett, a mostohaapámat lecsukták. Senkit sem ismertem. Egy albínó pasihoz költöztem, ablakmosó volt a buszpályaudvaron. Aztán ő is öngyilkos lett” – vázolja fel az előéletét pár másodperc alatt. De ő is ott van a többiek között, önállóan és a maga módján sikeresen éli az életét, és nincs szüksége segítségre a boldoguláshoz.

Persze mindez a humor és a romantika mögött bújik meg: így leírva olyannak tűnik az egész, mint valami fekete-fehér művészfilm egy lengyel filmfesztiválról, míg valójában a világ egyik legvidámabb sorozatáról van szó. De akkor is tény, hogy 1994 közepén ebből az alapállásból indult és lett soha nem látott módon sikeres a Jóbarátok.

Nem tudják, hogy mi tudjuk, hogy ők tudják - avagy mit lehet még elmondani a Jóbarátokról?

Minden Jóbarátok-rajongó lexikonjának a megalkotására vállalkozott Saul Austerlitz a show alkotóinak a segítségével. A Jóbarátok-generáció című könyvben megszólal többek között az ötletgazda David Crane, Marta Kauffman és Kevin Bright, sőt, írók, jelmeztervezők, kellékesek és természetesen James Burrows rendező is elmesélte az élményeit a sorozatról.

Több mint egy jó röhögés

A második rész a fentieken túl is rátett minderre még egy lapáttal. Ebben állít be ugyanis Rosshoz az exfelesége, Carol, hogy közölje: terhes Ross gyerekével, de a babát értelemszerűen barátnőjével, Susannel együtt tervezi felnevelni, persze ha szeretne, Ross is egyenrangú partner lehetne a szülőségben.

És az egész sorozat alatt mindezen soha, senki nem húzza fel a szemöldökét, soha, semmilyen módon nem kérdőjelezik meg, hogy ez egy működő családmodell lehet.

Mindezt főműsoridőben, egy országos elérésű csatornán, milliók előtt, 1994-ben. Lehet tehát mondani, hogy a Jóbarátok is a nemi, szexuális sztereotípiákra játszott rá a poénok érdekében, de egyrészt azért ebben a rájátszásban mindig ott volt a kifigurázás, a görbe tükör is, másrészt ennél talán jelentősebb, hogy a fentiek alapvetésként tartottak ki tíz évadon keresztül.

HBO

A későbbi részekben szóba került az is, baj-e, ha egy fiú Barbie-babákkal játszik, pontosabban: hogy ez miért nem baj; a női szereplők áttörték az üvegplafont, és vezetői pozíciókba kerültek, és közben soha nem kérdőjelezte meg senki a jogukat a karrierhez, még közvetlenül a gyerekvállalás után sem. Soha nem hangzott el a számtalan megcsalásról szóló történetben, hogy az – a nőellenes sztereotípiáknak megfelelően – a „csábító nő” hibája lenne, sőt Rachel az egyik részben még össze is fog azzal a nővel, akivel őt csalta meg az exvőlegénye.

És lehet mondani, hogy Chandler transznemű apja „csak egy jó röhögésre kellett” a sorozatba, de tény, hogy a Jóbarátok egyik epizódja arról szól, hogy a gyerek még akkor is ápolhat jó viszonyt az apjával, ha a másik azóta rájött, hogy nőként akar tovább élni. És mindez nem egy rétegközönségnek szánt sorozatban történt, márpedig ez a mainstreamben ma is ritkaság.

Az ugyanakkor igaz, hogy az első két rész szokatlanul előremutató genderfelfogásával végül gyökeresen ellentétesen ért véget a sorozat: az utolsó rész csattanója az, hogy bár Rachel végre megkapná álmai állását, erről végül önként lemond, hogy egy férfival, Ross-szal lehessen, és az fel sem merül, hogy Ross hozna áldozatot érte: hogy elhagyja korábbi családját, azaz a leszbikus pár által (is) nevelt fiát, valamiért lehetetlennek van ábrázolva, míg Rachel lemondása abszolút lehetségesnek. Itt végül talán a saját csapdájába sétált a sorozat: mégiscsak egy romantikus szituációs komédiáról volt szó mindvégig, olyasfajtáról, amelyben az emberek az utolsó pillanatban érik utol a repülőtéren a szerelmüket. És az 52 millió ember által követett finálé nem engedte volna meg, hogy egyszer és mindenkorra egy, a műfaj szabályaival tökéletesen szembemenő véget írjanak neki. (Persze vannak, akik az alapszabályt is antifeminista gesztusként könyvelték el, hogy ugyanis a nők ahelyett, hogy örültek volna önállóságuknak, mindig egy férfi ölelésében akartak kiteljesedni: de hát romantikus sorozatot még soha nem sikerült romantika nélkül írni, ezzel nincs mit tenni.)

HBO

Így némiképp paradox módon a Jóbarátok előremutatóbb és bátrabb volt 1994-ben, amikor a korát megelőzve csapott le az asztalra egy feminista forgatókönyvet, mint 2004-ben, amikor már amúgy se lett volna akkora szám azt állítani, hogy a nő is ér annyit, mint a férfi. Ezzel együtt is igaz: elég az első két Jóbarátok-epizódot megnézni, hogy azt érezzük:

bár minden sorozat ilyen idejétmúlt lenne még 2021-ben is!

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: