A pici már pár hónapos, de eddig nem beszélt róla a köztársasági elnök és felesége.
A Duna Televízió Család-Barát című műsorában árulta el Herczegh Anita, Áder János államfő felesége, hogy nemrég nagyszülők lettek.
A házaspárnak négy gyermeke van, első unokájuk idén született, pár hónapos.
„Természetesen a legtökéletesebb lény, akit valaha a földkerekség a hátán hordott” – mesélte a babáról Herczeg Anita.
Áder János április közepén jelentette be, hogy feleségével együtt alapítványt hoznak létre a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Az alapítvány ötmillió forintból indul, ami a köztársasági elnök szerint a „saját megtakarításuk”.
A koronavírus-járványban eddig hatszáz gyermek maradt árván az országban.
"Most mindennap egy olyan házba érnek haza az óvodából, ahol nincs otthon anya"
Anyák nélkül maradt koraszülött babák, apák nélkül maradt testvérek, magukra maradt gyermekek - sok család szenvedett kíméletlen csapást a koronavírus miatt. Az ötgyerekes anyukára a napi teendők után esténként borul rá az egyedüllét, a babával egyedül maradt apáknak anyaszerepbe kell beletanulniuk.