Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Bár a kormány épp komoly átoltottsági mérföldkövet készül ünnepelni, és mindenhol sorokat látunk az oltópontok előtt, sokan vannak még mindig, akik nem kérnek a vakcinákból, például azért, mert nem hisznek a vírusban sem. A társadalmi átalakulások, a politikusok által felkarolt konteók, az áltudományos doktrínákat terjesztő influenszerek és a közösségi médiában kihangosodó post truth kommunikáció együttesen vezetett oda, hogy ezek az emberek a tudósokban a háttérhatalmak által megvásárolt bérgyilkosokat látják.
Miközben a tudományos világ minden korábbinál gyorsabban és hatékonyabban reagált a koronavírus-járványra, az ezzel párhuzamosan megmutatkozó vírustagadás és oltásellenesség sokkoló képet ad arról, hová vezettek azok a társadalmi-politikai folyamatok, melyek fokozatosan lebontották a tudomány presztízsét.
Bárdos Dániel, a BME Filozófia és Tudománytörténeti Tanszékének oktatója szerint míg a társadalom nagy része továbbra is leginkább a tudománytól várja a megoldást a problémákra, addig az utóbbi évtizedekben az internet, illetve a közösségimédia-platformok megjelenésével bizonyos tudományellenes véleménybuborékok egyre láthatóbbá váltak. A társadalom szélesebb rétegeiben is érzékelhető bizalomvesztést pedig azzal magyarázza, hogy elvesztettük a hitünket a vízióban, hogy a tudomány képes egységes világképet nyújtani az emberiség számára.
Már közel tíz éve küzd különböző fórumokon az áltudományossággal és a tudományellenességgel Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, virológus, az SZTE Orvosi Biológiai Intézet vezetője, de igazán széles körű ismertséget a koronavírus-járvány alatt szerzett a vírustagadó influenszerekkel szembeni fellépésével. Két alkalommal is nyilvános vitát folytatott például a járványt relativizáló Gődény Györggyel, ami után halálos fenyegetéseket is kapott. Boldogkői azt mondja, bár gyakran kritizálják, amiért „leáll” ezekkel az emberekkel, szerinte nagyon is fontosak ezek a viták, hiszen a tudományos világ felelőssége is, hogy megvédje a tudomány és a racionális gondolkodás hitelét. „A szakmának nem szabadna sunnyognia, hanem ki kell állni és nyilvánvalóvá tenni, hogy a téveszmék azok téveszmék.”
Boldogkői szerint „döbbenetes és egyben rémisztő paradoxon”, hogy ennyire fellángolt a tudományellenesség, miközben a tudomány még sosem volt ilyen sikeres a megismerésben. Ugyanakkor a pandémia az „első olyan világesemény, ahol a nagyközönség élőben láthatja a tudomány működését”, melynek része az is, hogy a tudomány nem abszolút igazságokat, hanem valószínűségi állításokat fogalmaz meg.
Az pedig, hogy a tudomány is juthat téves következtetésekre, talán még sosem volt ennyire nyilvánvaló az átlagemberek előtt, mint most, a járvány idején. A maszkviselésről például a szakértők álláspontja is változott, ami teljesen normális, viszont könnyen elbizonytalaníthatja az embereket. Nem segített, hogy az interneten keringő összeesküvés-elméletek sokszor hatékonyabban terjedtek, mint maga a vírus.
Izolált oltásellenesekből vírustagadó tömeg
Bauer Zsófia szociológus, az Ynsight Research kutatási igazgatója már 2017-től vizsgálja a hazai oltásellenes közösségeket úgynevezett netnográfiai megközelítéssel, vagyis az online közösségek kultúrájának elemzésével. Vizsgálataikból az látszik, hogy
az oltásellenesség marginalizált jelenségből a járvány alatt teljesen mainstreammé vált Magyarországon.
„Korábban alapvetően egy szűk csoportról volt szó, főleg a gyerekeket érintő védőoltásokkal szemben fogalmaztak meg véleményt, de ettől függetlenül többnyire szabálykövetően viselkedtek. Amikor megjelent a kiskamaszoknak adható HPV-oltás, akkor már feltűntek oltásellenes narratívák a mainstreamben, és bizonyos konteók is életre keltek – például, hogy az oltás meddőséget okoz. A koronavírus idején azonban az oltásellenesekből hatalmas tömeg lett, akik mindenhol ott vannak” – vázolja a kutató.
Persze felmerülhet a kérdés, hogy vajon tényleg ennyivel többen lettek-e az oltásellenesek, vagy egyszerűen arról van szó, hogy a közösségi média kihangosította őket. „Az internet tökéletes fórum a ventilálásra. Ráadásul a járványkezelés és a politikai kommunikáció is az online térbe lett terelve – elsősorban nyilván praktikus okokból. Mindezek mellett megjelentek azok az influenszerek, akik önös érdekektől hajtva az oltásellenes, illetve vírusszkeptikus csoportok élére álltak, tovább hergelve az embereket.”
De az oltásellenesség nem csupán a mérete miatt vált aggasztóbbá. Bauer szerint az egyik legfeltűnőbb változás, hogy a koronavírussal kapcsolatos oltásellenesség nagyon erősen átpolitizált. Ez egyfelől azért van, mert olyan problémával állunk szemben, amelyet szükségszerűen állami kontrolleszközökkel lehet csak kezelni, másrészt a kutató szerint az első hullám végén a kommunikációban látványosan háttérbe szorultak az orvosszakértők, és a járvánnyal kapcsolatos kommunikáció szinte teljesen a politikusok kezébe került. „Márpedig itthon meglehetősen alacsony a politikusok társadalmi elfogadottsága – náluk csak az ügyvédeket kedveljük kevésbé. Most azt látjuk, hogy egy olyan csoport is létezik, amely nem kimondottan oltásellenes, de szkeptikus az állam által vezényelt járványkezeléssel és az oltási procedúrával kapcsolatban, ők gyakran hangoztatják például, hogy csak azt a vakcinát fogadnák el, amit az európai uniós, és nem a magyar gyógyszerészek hagynak jóvá.”
Persze a most kicsúcsosodó bizalmatlanság gyökerei jóval régebbre nyúlnak vissza. Míg a felmérések régebben azt mutatták, hogy Magyarországon eléggé megbízunk az orvosokban, az online térben az elmúlt években látható beszélgetésekből ennek az ellenkezője rajzolódik ki. „A ’70-es, ’80-as évekig az orvos-beteg és a tudós-laikus viszony tudásszintbeli különbségekből fakadó hierarchiája nem kérdőjeleződött meg. Aztán ahogyan alakult át a társadalom, a modernből átmentünk a posztmodernbe, megkezdődött a hierarchikus társadalmi rend és a paternalista államkép lebontása.
Egyre szélesebb rétegek kezdtek el tudásra szert tenni, miközben a tudásszintek különbsége valójában nem szűnt meg. Ebben is nagy szerepe van az internetnek, hiszen azt az illúziót adja, hogy minden tudás hozzáférhető.
És ami még veszélyesebb, a közösségi médiában létrejövő csoportok visszaigazolást is nyújtanak: megnéztél egy YouTube-videót a témában, a kommentszekcióban pedig több ezer ember biztosít felőle, hogy igazad van.”
A szakértelem halála
Korunkra néhány éve a posztigazság (post-truth) érájaként szoktak hivatkozni: az elnevezés arra utal, hogy a szakértőiségnek befellegzett, és tárgyilagos tények helyett személyes hiedelmek határozzák meg a közvéleményt. Az igazság utáni világot a „hagyományos” tudományos igazságok helyett alternatív tények és álhírek formálják, miközben a tudományos tények és szubjektív vélemények közötti határvonal elmosódik.
Bárdos Dániel szerint fel kell ismerni, hogy a tudomány képviselői bizonyos tekintetben hátrányos helyzetből indulnak az álszakértőkkel való küzdelemben például azért, mert egy laikus nem feltétlenül tud különbséget tenni a szakértő és az álszakértő között.
Ezek az ellentmondások áthatják az egész post-truth korszakot – mondja Krekó Péter szociálpszichológus, a Political Capital elemző intézet igazgatója, az ELTE docense. A tudománnyal kapcsolatos közvélekedés is polarizálódott: egyrészt a tudománynak nagyobb befolyása van a hétköznapjainkra, mint valaha, hiszen tudósok eredményeire hivatkozva maszkot húzunk, távolságot tartunk, és nem lépünk ki a lakásból este nyolc után. Ugyanakkor sokan szembe is fordulnak a tudósokkal, őket okolva az életüket megnehezítő kellemetlenségekért.
Krekó Tömegparanoia című 2018-as könyvében vizsgálta az összeesküvés-elméletek természetét, és azt a társadalmi környezetet, amelyben ezek képesek hatékonyan megszületni és terjedni. Szerinte a koronavírus körül azért is indulhatott útjára ennyi konteó, mert a jelenlegi helyzetben kódolva van minden körülmény, amely megágyaz ezeknek a folyamatoknak: egyrészt félelem és bizonytalanság van az emberekben, másrészt ismeretlen, új jelenségről van szó. „A harmadik tényező az információs ambivalencia, vagyis hogy bizonyos szempontból túl kevés, míg más téren túl sok és ellentmondásos információ áll rendelkezésre. Az emberek folyamatában látják, hogyan alakul a vírussal és a védekezéssel kapcsolatos tudományos tudás. Ezt nagyon nehéz nem úgy értelmezni, hogy a tudomány bizonytalan. Márpedig ilyenkor rögtön felmerül, hogy az információs ambivalenciának valamilyen rejtett oka lehet, hogy
biztosan szándékosan akarnak eltitkolni előlünk valamit.
A koronavírus kapcsán minden olyan körülmény fennáll, ami tankönyvileg kedvezni szokott a konteóknak – erre használják a kifejezetten találó infodémia kifejezést.”
A kutató arra is felhívja a figyelmet, hogy a hagyományos szakértőkkel szembehelyezkedő álszakértőket sokszor gazdasági érdekek motiválják: Gődény György és a vírust szintén bagatellizáló Lenkei Gábor is saját vitaminkészítményeit javasolja a koronavírus elleni hivatalos ajánlások helyett. Nagyon ügyesen használnak ki bizonyos szociálpszichológiai sajátosságokat, amelyek sebezhetővé teszik az embereket, ilyen helyzetben pedig a túlmisztifikált tudománykép sem segít.
Tény, hogy laikusként egyáltalán nem egyszerű eligazodni a tudomány világában, miközben a pop science (vagyis a szórakoztató ismeretterjesztő anyagok) megjelenése és népszerűvé válása elviekben lehetővé teszi, hogy a hétköznapi ember is kövesse a legfrissebb tudományos eredményeket. A probléma csak az, hogy ha bizonyos tudományos információkat kiragadunk és anélkül próbáljuk meg értelmezni őket, hogy ismernénk a tudomány működését, nagyon gyorsan tévútra sodródhatunk.
Amit a tudományról tudni kell
A tudománnyal szembeni bizalmunk leginkább úgyis azon áll vagy bukik, ahogyan a tudományos világ kommunikációját érzékeljük: hogy mennyi információt kapunk, és hogy ezek az információk mennyire vannak lefordítva egy számunkra is érthető nyelvre. A magyarázat nélküli információdömping pedig ugyanolyan kontraproduktív, mint az információk elhallgatása. Vegyük például a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatos kommunikációt: egy darabig minden arról szólt, hogy nem lehet egy-két év alatt oltást fejleszteni, erre hamarosan megjelenik a vakcina, ami joggal válthat ki szorongást az emberekből. Most pedig hiába próbálnak győzködni a tudósok arról, hogy nem a valóban fontos lépések, csak a bürokratikus lépcsők maradtak ki, és hogy a komoly mellékhatások valójában nagyon rövid alatt megmutatkoznak, nehéz felülírni a korábbi híreket, amelyeket alaposan bebetonozott a félelem.
„Nagy dilemma, hogy mennyit osszunk meg az emberekkel a tudományos tudásban rejlő inherens bizonytalanságból – magyarázza Krekó. – Árnyalni kell azt a tudományképet, amely azt állítja, hogy a tudományos tudás adott és megkérdőjelezhetetlen. A tudomány nem így működik: a tudásunk dinamikusan fejlődik, és van, hogy a mai tudásunk bizonyos pontokon ellentmond a tegnapinak. És ezzel nincs is semmi baj, sőt, a tudomány erejét éppen az adja, hogy képes korrigálni magát.” Ugyanakkor Krekó is elismeri, hogy egy ilyen sokszorosan terhelt szituációban, mint a mostani, ez rémisztő lehet, így talán érdemesebb óvatosan, de minél több magyarázattal kísérve láttatni ezeket a folyamatokat.
Mindeközben a szociálpszichológus szerint azt is fontos lenne kommunikálni, hogy a cseppfertőzés mechanizmusával, és általában a védőoltások működésével kapcsolatban is több évszázados, masszív és megingathatatlan tudományos tudás áll a rendelkezésünkre.
Bauer Zsófia kutatásaiból az is kirajzolódik, hogy a magyarországi vírustagadás és oltásellenesség megerősödésében szerepet játszik a kormányzati, illetve közéleti kommunikáció is, ami gyakran nem következetes, vagy transzparens.
A szocializmusból örököltük a félelmet, hogy az állam mindig titkol előlünk valamit, és az átláthatatlan állam képe a rendszerváltás után is velünk maradt. Nyugat-Európában a kormányzati oldalakról letölthetőek a részletes, laikusok számára is érthető oltási tervek, az állampolgárok tudják, mikor és milyen vakcinával fogják beoltani őket. Nálunk ez egyáltalán nem így történik, ez pedig érthető módon bizalmatlanságot szül.
A koronavírus-járvány nemcsak azt mutatta meg, milyen méreteket ölthet a félelem táplálta tudományellenesség, de azt is, milyen súlyos – emberéletekben mérhető – következményekkel jár, ha az emberek elveszítik a bizalmukat a szakértőkben. Úgy látszik, már nem elég, ha a tudósok és orvosok felkínálják az életmentő kezeléseket és gyógymódokat, valahogy meg is kell győzniük az emberiséget arról, hogy újra elfogadják a segítő kezet.
