Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Hosszú és zavaros időszak után tíz évvel ezelőtt megszületett a kormányrendelet az intézményen kívüli szülés szabályairól. A jogszabályi háttér biztonságot adott a nőknek, ami az elmúlt években az otthonszülések számának növekedéséhez vezetett. Az otthonszülést választó anyák ugyanakkor még mindig sokszor kerülnek konfliktusba a védőnőkkel, gyermekorvosokkal. De hogyan lett alapértelmezett, hogy a nők kórházban szülnek? És mit jelent ma a háborítatlan szülés?
Épp tíz évvel ezelőtt, 2011 márciusában – ugyanabban az évben, amikor Geréb Ágnest, az apás- és az otthonszülés úttörőjét első fokon két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték – a magyar kormány elfogadott egy rendeletet az intézményen kívüli szülés szabályozásáról. Magyarországon az otthonszülés körüli diskurzust sokáig (sőt, bár kisebb mértékben, de még a mai napig is) Geréb Ágnes ügye határozta meg. Anélkül, hogy belemennénk Geréb tevékenységének vagy bírósági ügyének boncolgatásába, felesleges volna tagadni, hogy az ő neve az (egyik) első asszociáció az otthonszülés kapcsán, ami finoman szólva is elég ellentmondásossá tette a megítélését.
Korábban, bár a törvény szerint elviekben lehetséges volt intézményen kívül szülni, ennek körülményeit semmi sem szabályozta. A rendeletben többek között kimondják, hogy otthonszülésre a 37. és 41. hét között járó, szövődménymentes terhesség esetén kerülhet sor, ha a magzat koponyavégű fekvésben (vagyis „fejjel lefelé”) helyezkedik el, és az anya 18 és 40 év között jár.
Az otthonszüléshez minden esetben szükséges egy úgynevezett háttérkórház is, amelynek az otthonszülés helyszínétől húsz percen belül kell lennie, hogy az esetleges szülés közbeni komplikációk esetén elláthassák az anyát és a gyermekét. Lukács Judit bába, az Életfa Bábapraxis vezetője szerint a jogszabályi háttér megteremtése olyan biztonságot adott a nőknek, ami az elmúlt években az otthonszülések számának növekedéséhez vezetett – de a koronavírus-járvány időszaka még így is kiugrónak számít, sokan ugyanis pont a vírus miatt látták meg a valódi alternatívát az otthonszülésben. Az ő szempontjaikkal ebben a cikkünkben foglalkoztunk.
A koronavírus hozhatja el az otthonszülés forradalmát?
A koronavírus-járvány kitörése óta világszerte emelkedik az otthonszülések száma, Magyarországon is naponta keresik kétségbeesett kismamák a bábapraxisokat. A várandósok a fertőzésveszélyen túl a szeparációtól és az apás szülés akadályoztatásától tartanak, és sokaknak még úgy is jobb opciónak tűnik az otthonszülés, hogy csak Zoomon találkozhatnak a bábájukkal.
Más kérdés, vajon elég-e a koronavírus ahhoz, hogy alapjaiban is megváltoztassa, ahogyan a szülésről gondolkodunk.
Mindenütt jó?
A szülésről ugyanis már eddig is nagyon sokféleképpen gondolkodtunk. Ma az otthonszülés a nyugaton alapértelmezettnek számító kórházi szülés alternatívájaként jön szóba, de volt egy elég hosszú időszak, amikor ez fordítva volt. És a szüléssel kapcsolatos társadalmi vélekedéseink szempontjából elég tanulságos az a folyamat is, amelynek során a szülések az otthonokból az intézményekbe kerültek.
Ezt a témát járja körül a The Business of Being Born című 2008-as dokumentumfilm, és nagyjából arra jut, hogy
a nyugati egészségügy az elmúlt néhány évtizedben mindent megtett azért, hogy meggyőzze a nőket, nem tudnak természetes módon – beavatkozások nélkül, hüvelyi úton, akár otthon – szülni.
Az Egyesült Államokban például mindez az 1900-as évek elején kezdődött a szülésznők és bábák elleni országos lejárató kampánnyal, melynek részeként az orvosok fejkendős, fogatlan öregasszonyok képeivel riogatták a várandós nőket. „Szeretnéd, hogy ez a nő hozza világra a kisbabádat?” – állt az elrettentőnek szánt felirat az egyik plakátokra és szórólapokra nyomtatott fotó alatt.
Az otthonszülés egycsapásra elavult és veszélyes gyakorlattá vált, miközben a kórházak a haladás szimbólumát és a biztonság ígéretét jelentették. Az más kérdés, hogy a háttérben már akkor munkálkodtak gazdasági érdekek: a frissen képzett szülészorvosoknak munkahelyre volt szükségük, így míg 1900-ban az Egyesült Államokban a szülések 95 százaléka otthonszülés volt, 1938-ra ez az arány 50 százalékra, 1955-re pedig csupán 1 százalékra csökkent. A normalitás elképesztően rövid idő alatt óriásit változott.
A kórházi szülések valóban nagyobb biztonságot teremtettek:
az Egyesült Államokban a 20. század elején 1000 élveszülésből 100 újszülött veszítette életét az első évben, majd 1915 és 1997 között több mint 90 százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság, és ugyanígy jelentősen zuhant az anyai mortalitás is. A modern orvostudománynak köszönhetően világszerte több anyát és újszülöttet tudunk megmenteni, mint valaha, ráadásul ezek a beavatkozások nemcsak életmentők lehetnek, de súlyos szövődményeket is megelőzhetnek.
Mindeközben felesleges tagadni, hogy a biztonságos szülés társadalmi elképzelését gazdasági tényezők is formálják. Magyarországon már évek óta egyre aggasztóbb a császármetszések magas – bizonyos kórházakban akár 50 százalékot is elérő – aránya, de az egyéb beavatkozások, elsősorban az oxitocinos szülésindítás és/vagy fájáserősítés, és a gátmetszés előfordulása is nagyon gyakori. 2019-ben a Nők Lapja közzétette a 2018-ban zajlott császármetszések és gátmetszések országos statisztikáit intézményi bontásban, amelyből kiderült, hogy összesítve 40,08 százalék az országban a császármetszések aránya – de például a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban az 56,99-et is elérte.
Azt azért fontos megjegyezni, hogy a császármetszések gyakoriságának egyébként világszintű emelkedése mögötti egyik ok, hogy a nők egyre idősebb korban vállalnak gyereket, így nagyobb eséllyel válnak veszélyeztetett terhessé. Ráadásul ha az első szülés császárral végződött, valószínű, hogy a második is azzal fog, vagyis beindul egyfajta láncreakció is. Ezeknek a beavatkozásoknak egy része tehát indokolt és valóban életmentő, de rengeteg a feleslegesen elvégzett műtét is.
Ára van
És hogy mi köze mindennek a pénzhez? Egy először szülő nő általában hosszan vajúdik és lassan tágul. Vagyis sokáig igényli az egészségügyi személyzet erőforrásait. Ezzel szemben a szülések indításával és a műtétek programozásával szinte futószalagon lehet csúnya, de érzékletes szóval megszüleszteni a nőket. Ezt legjobban talán a G7 által nyilvánosságra hozott KSH-adatok szemléltetik, amelyekből kiderül például, hogy Magyarországon 2018-ban a szülések 36,3 százalékát mesterségesen indították. Ez a gyakorlat tervezhetővé tette az orvosok számára a szülést, mellesleg fokozta a későbbi beavatkozások valószínűségét, márpedig a több beavatkozás jellemzően több hálapénzzel kecsegtetett. Ezt igazolja az is, hogy a Semmelweis Egyetem egyik tanulmánya szerint az ügyeletben szülő nőknél alacsonyabb a mesterséges szülésindítások aránya, hiszen ott nem kell alkalmazkodni a választott orvos beosztásához.
A Másállapotot a szülészetben! Mozgalom szerint Magyarországon komoly problémát jelent, hogy az intézeten kívüli szülés nem TB-támogatott, ezért sok esetben nem jelent valós választási lehetőséget a nők számára. És ha valaki ki is tudja fizetni a több százezres költséget, még mindig szembe kell néznie a környezet megbélyegzésével: a mozgalom szerint az otthonszülő anyák sokszor kerülnek konfliktusba a védőnőkkel, gyermekorvosokkal.
„Az otthonszülés-szégyenítés jelen van – mondja Keszler Viktória, a mozgalom egyik képviselője. – Még mindig van olyan osztályvezető, aki az osztály felújítása kapcsán azt mondta, a beruházás célja az volt, hogy ne otthon szüljenek a nők, hanem otthonosan. Az ilyen megnyilvánulások jól jelzik a hiányos információkat, hiszen a nők nem az otthonos környezet meg a franciaágy, hanem az ellátási modell, a bánásmód különbségei miatt szoktak otthon szülni.”
Arra a kérdésre, hogy a kórházi vagy az otthonszülés-e a biztonságosabb, egyelőre nehéz egyértelmű választ adni. Ha a biztonság alatt az újszülött-halálozást értjük, akkor a The Lancet EClinicalMedicine folyóiratban megjelent 2019-es kutatás szerint például nincs szignifikáns különbség a két gyakorlat között, amennyiben az anya alacsony kockázatú várandós. Azonban Szécsi Dávid szülész-nőgyógyász szerint ezeket a statisztikákat nehéz Magyarországra vetíteni, hiszen nálunk nagyon alacsony az otthonszülések aránya. Ráadásul a szabályozás értelmében a magasabb kockázatú, problémás várandósságok kizárólag kórházi szüléssel végződhetnek, ami ugyancsak torzítja az arányokat.
Az orvos szerint a megfelelő körülmények között az otthonszüléssel nincs is semmi gond. Azonban ő úgy látja, a gyakorlatban nem mindig sikerül eleget tenni a szabályozásoknak. „Ahol sikerült megfelelő infrastruktúrát kialakítani az otthonszülések köré, például Hollandiában, ott azt mutatják a statisztikák, hogy a szövődmények előfordulása és az újszülött-mortalitás nagyjából ugyanolyan gyakori, mint a kórházi szülések esetében. Más körülmények között, a szükséges szabályozások és ellenőrzések nélkül, az otthonszülés mindig nagyobb kockázatot jelent.” Szécsi Dávid szerint például hiába írja elő rendelet, hogy az otthonszülés helyszínétől húsz percen belül be kell érni a kórházba, ez az idő gyakran hosszabbra nyúlik. Az orvos szerint az is gond, hogy nincs kommunikáció a szülészeti osztályokon dolgozó orvosok és a bábák között, ráadásul a kórházban végződő otthonszülések gyakran szítanak feszültséget a két oldal között.
Ha egy kismama az otthonszülést választja, annak jó eséllyel vannak előzményei, ami miatt az egész rendszert a francba kívánja. Amikor bejönnek a kórházba egy otthonszülésből, gyakran egymásnak feszülnek a bábák elvárásai és azok a szabályok, amelyeknek nekünk orvosként eleget kell tennünk, ezek pedig szinte mindig éles helyzeteket szülnek.
Lukács Judit szerint azért sokat javult a viszony az elmúlt években, ők több olyan kismamával is beszéltek, akit épp az eredetileg felfogadott nőgyógyásza, szülésznője bátorított otthonszülésre. A bába szerint ez azért is nagyon fontos, mert így az egészségügy is hitelesíti az otthonszülést, ezzel is növelve a kismamák bizalmát és biztonságérzetét.
Nem betegség
Magyarországon egyedülálló módon már a terhesség első heteitől védőnő gondozza a várandósokat, aki mellett a háziorvos és a szülész-nőgyógyász, illetve a terhesgondozásért felelős kórházi nővérek is rendszeresen végeznek vizsgálatokat. A terhesség alatt legalább két genetikai ultrahangon vesz részt a kismama, majd további ultrahangos vizsgálatokon ellenőrzik a baba méretét és fekvését a harmadik trimeszterben. Rendszeresen monitorozzák a terhes nők vérképét, vizeletét, vérnyomását, súlyát, és a második trimeszterben egy cukorterheléses vérvételen is részt kell venni. A legtöbb kórházban a 36-37. héttől terminusig hetente végeznek CTG-vizsgálatot, amivel a magzat szívműködését és mozgástevékenységét ellenőrzik. Az utolsó hetekben sok nőgyógyász végez heti rendszerességű méhszáj-vizsgálatot, szükség esetén extra ultrahangokat és CTG-ket.
Ez persze nagyon megnyugtatónak tűnhet, de nem biztos, hogy hasznos is: a legtöbb nyugati országban messze nincs ennyi vizsgálat. A CTG kapcsán például a külföldi szakmai irányelvek kifejezetten hangsúlyozzák, hogy mivel a vizsgálat mindig a baba pillanatnyi állapotáról ad képet (vagyis arról a fél-egy óráról, amíg a vizsgálat tart), felesleges ilyen gyakorisággal végezni. A járvány tavalyi első hulláma alatt sok kórházban le is álltak a panaszmentes kismamák rutinszerű vizsgálataival, ami Lukács Judit szerint „a normalitás felé tolhatja a szülészeti ellátást”. Vagyis segíthet rávilágítani, hogy a terhesség nem patológiás állapot, hanem – a szüléshez hasonlóan – természetes élettani folyamat.
Az intézményi háttérre és háborítatlan szülésre egyszerre vágyó nőknek jó alternatívát jelenthetnének a születésházak, ahol dúlák és szülésznők mellett, jól felszerelt, mégis otthonos helyiségekben vajúdhatnak és szülhetnek. Ezeken a helyeken ideálisan találkozik az otthon kényelme és az intézmények nyújtotta biztonságérzet, megfér egymás mellett a gyertyafény és a halk zene, meg a CTG-készülék és a bordásfal. De ilyet hozzánk legközelebb Ausztriában találni. Korábban egyébként Magyarországon is működött az érdi Napvilág Születésház, de a Geréb Ágneshez kötődő intézményben már jó ideje nem vezetnek szüléseket.
Persze a legtöbb nő számára még mindig a kórház jelenti a biztonságot, és az, ha orvosok és orvosi műszerek, eszközök veszik körül, mert sokkal nagyobb veszélynek éreznék, hogy egy komplikáció miatt mentőre kelljen várni. Ahogy a koronavírus-járvány és az otthonszülések kapcsolatát megvizsgáló cikkünkben írtuk, az bizos, hogy ha a jövőben több nő választaná az otthonszülést, akkor több bába képzésére, jobb infrastuktúrára és az otthonszülések szorosabb monitorozására lesz szükség. Ha pedig mindez a kórházakat is arra készteti, hogy indokolatlan beavatkozások és nemritkán traumatizáló bánásmód helyett az intézmények falai között is háborítatlan, természetes szüléseket kísérjenek, végül tényleg minden terhes nő jól járhat – akárhogy is dönt.
A járvány árnyékában A koronavírus-járvány harmadik hulláma súlyosabban érintette a kismamákat is: nemrégiben bejárta a sajtót a hír, hogy legalább 20 koronavírusos várandós szorul oxigénre, négyen pedig már lélegeztetőgépre kerültek. Szécsi Dávid, a Szent János Kórház szülész-nőgyógyásza azt mondja, valószínűsíthető, hogy ez az alapvetően is felgyorsult fertőzés, illetve az egyre fiatalabbakat támadó variánsok következménye, de mindez összhangban áll a korábban hangsúlyozott információkkal is, miszerint a kismamák körében valamivel valószínűbb a súlyos lefolyású betegség. Ugyanakkor ezek a várandósok többnyire nem szülés közelében álló nők, így a kórház szülészetén – ebből a szempontból – nem érzékelhető változás: a korábban is érvényes protokoll szerint zajlanak a szülések, vagyis továbbra is jelen lehet kísérő a vajúdás alatt, a covidos kismamák pedig a már leírt menetrend szerint szülhetnek. |
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
A koronavírus hozhatja el az otthonszülés forradalmát?
