Nagyon gyorsan leszedték, majd bocsánatot is kértek.
A gyilkosságért elítélt zeneipari nagyágyú, Phil Spector 81 éves korában halt meg egy börtönben. Phil Spectort 2009-ben elítélték Lana Clarkson színművész 2003-as meggyilkolásáért, legalább 19 évet kellett volna rács mögött töltenie. A hétvégén bekövetkezett haláláról is a börtönhatóság adott hírt.
A BBC is hírt adott Spector haláláról, de ezért később bocsánatot kellett kérnie. A gyorshírük első címe ugyanis így hangzott: „Talented but flawed producer Phil Spector dies aged 81”, vagyis „81 éves korában meghalt a tehetséges, de tökéletlen producer, Phil Spector.”
A BBC most közölte, hogy a cím nem felelt meg a szerkesztési elveiknek, ezért még akkor néhány percen belül lecserélték arra, hogy „81 éves korábban meghalt a gyilkosságért börtönre ítélt popproducer”. Valaki nagyon gyorsan rájött, hogy a tökéletlenség és a gyilkosság nem ugyanazt jelenti.
Erre egyébként a popszakma képviselő is figyelmeztették a BBC-t. Lily Allen a Twitteren csodálkozott rá arra, hogy az újságírók ennyire alábecsülték a gyilkosságot, egy munkáspárti képviselő pedig megbocsáthatatlannak nevezte a BBC eredeti címét. A Guardian szerzője arra mutatott rá, hogy a BBC cikke annak a makacs elképzelésnek a tükröződése, hogy egy férfi „zsenialitását” még ma is gyakran nagyobbra tartja a társadalom, mint egy nő emberségét.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: