A Barátok közt Vili bácsija már érezte, hogy a lezárás felé halad a sorozat.
A Barátok közt jövő nyárra tervezett megszűnéséről hétfőn értesültek a színészek, ezt az RTL Magyarország azóta hivatalosan is megerősítette.
„Meg vagyunk illetődve, nem is volt még időnk igazán tudatosítani magunkban a hírt" – idézte a keddi Blikk az első rész óta főszereplő Varga Izabellát, aki a szériában Balogh Nóra megformálójaként ismert.
„A feszültségből, a március óta megélt helyzetből érezni lehetett, hogy efelé haladunk" – mondta a lapnak Várkonyi András, aki a sorozatban Vili bácsit személyesíti meg.
„A jelenlegi alkotói csapat tavaly ősszel kapta a felkérést. Tudtuk, hogy lehetetlennek tűnő küldésre vállalkozunk, hiszen a piac igénye már megváltozott, ennek ellenére meg kellett próbálnunk" – mondta Ondruss Ilona, a Barátok közt kreatív producere.
„A nyár második felére világos lett számunka, mostantól nem azon kell gondolkodni, milyen esti sávba rakjuk ősszel, hanem hogy miként fejezzük be a Barátok köztöt" – fogalmazott Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója a Sorozatwikinek nyilatkozva.
Ma a Barátok közt nézettsége már nem éri el a kívánatos szintet, sőt azt a minimumot sem, hogy főműsoridőben tudjuk adni, és a saját sávjában ez legyen a legnézettebb műsor. Rengeteg kísérletet tettünk arra, hogy erre a szintre ne tudjon eljutni a sorozat, de ez sajnos nem sikerült."
A Barátok köztöt Kalamár Tamás producer álmodta meg, de ő ma már csak tanácsadóként segíti a munkálatokat, azokat is inkább a háttérből. Kalamár szerint a sorozat történelmet ír azzal, hogy közel 23 évig képernyőn lesz, nem is beszélve a rekordjairól.
Azonban tény, hogy a távozásom óta számos olyan tartalmi, stratégiai és személyi döntés született a sorozatban, amelyek elindították azon az úton, aminek ez lett a vége, és amiért fáj a szívem”
– mondta a producer.