Többen beszélnek arról, hogy a WHO által március 11-én világjárvánnyá nyilvánított új típusú koronavírus-járvány, amellett, hogy kegyetlen és szorongató, egy közös tapasztalást jelent az emberiség számára. Alig van olyan ország, ahol hivatalosan ne jelent volna meg, de már az összes földrészen jelen van, cikkünk írásakor világszerte 1,44 millió embert tartottak nyilván fertőzöttként, a betegségben elhunytak száma megközelítette a 83 ezret, de a felgyógyultak száma ennél jóval több volt: több mint 307 ezer a Johns Hopkins Egyetem kimutatásai szerint. És ők, mint egy katasztrófa után, elmesélik, hogy mit éltek át.

Fülöp-szigetek

Carlo Navarro februárban Japánban járt, és nagyon vigyázott magára: maszkot és kesztyűt viselt, mindig használta alkoholos kézfertőtlenítőjét. A fülöp-szigeteki adójogi ügyvéd hazatérése után fedezte fel magán a tüneteket, ő volt a negyedik, hivatalosan Covid-19-cel diagnosztizált beteg az országában.

Navarro azt feltételezte, hogy Japánból hazatérve, a repülőn kapta el a betegséget, mert a mögötte ülő honfitársa folyamatosan köhögött. A férfi halálközeli élményről számolt be az Associated Press hírügynökségnek.

Képünk illusztráció

AFP / George Calvelo

Egy hete volt otthon, amikor borzongani kezdett, majd testhőmérséklete fel-le liftezett. Egy éjszaka rátört a kínzó köhögés. Amikor következő reggel elment a közeli kórházba, bent is tartották.

A tünetek nem múltak: köhögés, borzongás, emelkedő-csökkenő láz. Majd jöttek az izomfájdalmak. “Az egész testem fájt. A harmadik nap azonban elmúlt a fájdalom és a láz, de maradt a köhögés. Az ötödik vagy hatodik napon jött a hasmenés. És akkor megijedtek az orvosok…” Aznap este megröntgenezték, és kiderült, kezd kifejlődni a tüdőgyulladás. Addigra visszatért a láza is.

A kórházban egyedül feküdt szobájában, mert senkit nem engedtek be. “Teljes elszigeteltségben voltam, egy alacsony nyomású szobában. A feleségemmel videohívással beszéltünk jóformán óránként. Mindig ellenőrizte, hogy ettem és ittam-e eleget. De ha rám tört a félelem, akkor is azonnal hívtam őt, vagy a lányomat, csak egy pillanatra el tudjam felejteni, hogy kórházban vagyok.

A legijesztőbb pillanat a negyedik napon jött el, amikor kora reggel a velem egyszerre befektetett betegek meghaltak. Tudod, hogy ez történik, mert hallod a hozzátartozók sírását, hallod, ahogy szaladnak a nővérek és az orvosok a szoba előtt. Ez nagyon ijesztő volt.

Amikor megkérdezte az ápolónőket, hogy mi történt szomszédaival, mondták neki, hogy a mellette lévő szobákban fekvő 5-ös és a 6-os beteg is elhunyt.

Képünk illusztráció

AFP / MARCO BERTORELLO

Carlo Navarro mindenkinek azonnali önkéntes elszigeteltséget ajánlott, aki észleli magán a betegség jeleit, mert csak így előzheti meg, hogy családja, idősebb hozzátartozói is megfertőződjenek.

Nagy-Britannia

A 39 éves kenti Kareen Mannering negyedik gyermekét várva, hat hónapos terhesen kapta el a vírust. Állandó köhögés és láz kínozta március második hetében. A kórházban azonban nem akarták fogadni, egészen a 11. napig.

Felhívtam a 999-et, és olyan rettenetes hangot adott ki légzéskor a tüdőm, hogy perceken belül kiküldték a mentőt. Gyakorlatilag levegőért kapkodtam, azonnal oxigénre raktak

– mondta a BBC-nek.

Kétoldali tüdőgyulladással diagnosztizálták, a teszt pedig nála is kimutatta a Covid-19-et.

Egy héten keresztül feküdt az elkülönítőben. “Senkit nem engedtek be hozzám. Nagyon magányos, sötét időszak volt. Ráadásul 2-3 napig ki sem tudtam kelni az ágyból. Még a vécére sem tudtam kimenni. Ha ki akarták alattam cserélni a lepedőt, az oldalamra kellett, hogy fordítsanak az ápolók.”

Külön kínzó volt, amikor rátört a légszomj: “Csöngetnem kellett az ápolóknak, és várni, amíg felveszik a védőöltözetüket, hogy bejöhessenek hozzám.”

Képünk illusztráció

AFP / Sebastian Bozon

A kismama folyamatos telefonkapcsolatban volt a családjával, velük igyekezett megnyugvást lelni – mondta.

Attól féltem, hogy meg fogok halni, és a családom is a legrosszabbra számított. Minden egyes lélegzetért meg kellett küzdenem. Saját és gyerekem életéért is harcoltam.

Azt mondta, soha nem fogja elfelejteni a levegő éles és hideg érintését az arcán, amikor kilépett a kórházkapun. “A férjem vitt haza kocsival, mindketten maszkban voltunk, és lehúztuk az ablakokat. Nagyszerű érzés volt a szellő, hirtelen minden apróságot képes voltam értékelni.”

Karen otthon önkéntes karanténba vonult, a többi családtagjától távoli szobába. Lassan erősödik, de még száraz köhögés kínozza, ami akár hónapokig is vele maradhat.

Ő úgy véli, hogy a szépségszalonban kapta el a kórokozót, ahol dolgozik, de sosem lesz benne biztos, ahogy az is talány marad számára, miként lehetséges, hogy a családja nem fertőződött meg.

Képünk illusztráció

AFP / ILYAS TAYFUN SALCI

Izland

Þórey Edda Elísdóttir izlandi rúdugró olimpikon a fertőzöttséggel járó szégyenéről beszélt a Visir izlandi lapnak. A sportoló és férje egyaránt elkapták a betegséget, de nem verte le őket a lábukról. Elísdóttir azt mondta, hogy az egyik nap nagyon fáradtnak érezte magát, de nem gondolta, hogy ezt a vírus okozza, azt hitte, hogy csak az edzésen fáradt el a szokottnál jobban. A férje másnap belázasodott, de egy nap után jobban lett. Akkor tesztelték le őket, amikor a fiuk is megbetegedett.

Elísdóttir azonban egészen addig, amíg nem diagnosztizálták, nem vonult karanténba, hanem továbbra is elment otthonról, például vásárolni lakhelyén, az ország északnyugati részén fekvő Hvamstangiban.

Sokkolt az egész, és szégyelltem magam, mert úgy éreztem, hogy cserben hagytam a helyi közösséget. Remélem, hogy senkit nem fertőztem meg

– mondta.

Izlandon, ahol a lakosság számához képest hatalmas arányban tesztelik az embereket az új típusú koronavírusra, majdnem minden második teszteltnél kimutatják a kórokozót. Sokan közülük nem is veszik észre a betegséget, vagy csak enyhe tüneteket produkálnak, ebből a kutatók arra következtettek, hogy sokan terjeszthetik úgy a vírust, hogy nem is sejtik, hogy hordozók.

AFP / ERNIR EYJOLFSSON

USA

"Sokan mondják, hogy olyan, mint az influenza. Hát tízszer rosszabb" – mondta a Walb.com-nak a georgiai Albany-ban élő Terrica Sparks.

Mintha egy kamion parkolt volna a mellkasomra. A legegyszerűbb dolgokat is nehezemre esett megtenni, beszélni is alig tudtam.

"Ennek a betegségnek nincs neve, nincs színe, nincs kora. Mindenki elkaphatja, és szeretném, ha az emberek tudnák, és okulnának abból, hogy én min mentem keresztül. Olyan fájdalom gyötört, hogy voltak pillanatok, amikor azt gondoltam, hogy inkább feladom: csak fekszem, és hagyom, hogy megtörténjen. Muszáj volt erőltetnem magam, hogy arra gondoljak, érdemes harcolni.”

Ő feltehetően egy templomban kapta el a betegséget, ahol énekesként lépett fel. Pár nappal később már érezte, hogy valami nem stimmel, és megtudta azt is, hogy a templomi eseményen jelen volt egy utóbb koronavírussal diagnosztizált ember is. Ő is leteszteltette magát, és két hétre házi karanténba vonult.

Otthon először hányingerei voltak, minden étel kijött belőle. Azt gondolta, hogy gyomorfertőzése van, aztán egy éjszaka rátört a láz és a megállíthatatlan köhögés. Szólt a férjének, hogy nincs jól.

A fájdalomtól szenvedett a leginkább.

Mintha szülési fájdalmaim lettek volna. A gyomromból indult és kisugárzott a hátamra. Semmi fájdalomcsillapító nem használt, és folyamatosan köhögtem. Felment a lázam, a szívem úgy vert, mintha ki akarna ugrani a helyéről. A szoba körbe-körbe forgott körülöttem.

Alig kapott levegőt, nehezére esett még beszélni is, a fürdőszobába kimenni sem volt szinte ereje. “Akkor már tudtam, hogy nagy a baj. Minden nap csak feküdtem, és már fel akartam adni a küzdelmet.” Férje március 20-án vitte be a kórházba, még pont időben. Már 150 felett járt a pulzusa, és 40 fokos volt a láza. “Azonnal befektettek az intenzívre, gyógyszereket kaptam és infúziót.”

A nő olyan súlyos állapotban volt, hogy egyszerre hárman sürgölődtek körülötte.

Azt hiszem, egy órájuk volt az orvosoknak, hogy a gyógyszerekkel rendbe hozzanak annyira, hogy ne álljanak le a szerveim.

Még másnap is úgy érezte magát, hogy közel a vég. A kórházban derült ki, hogy Covid-19-cel fertőződött meg. Azóta már hazaengedték, de még pár napig várnia kellett, hogy megölelhesse gyermekeit.

AFP / BRYAN R. SMITH

Ausztrália

Bridget Wilkins március elején utazott haza Londonból Ausztráliába, és arra készült, hogy ceremóniamester legyen legjobb barátja esküvőjén, de nem jutott el odáig. Amikor hazaért, orvosai jelezték, jó lenne elvégezni egy tesztet, de ő csak nevetett rajta, hogy semmi baja. A teszt mégis pozitív lett. Azt gyanítja, hogy a repülőtéren kaphatta el Londonban vagy a szingapúri átszálláskor. A 29 éves nő a legelső fertőzöttek egyike volt Ausztráliában.

“Meg fogok halni?” – kérdezte az orvost, amikor kiderült, hogy pozitív. Azt mondta, nem is tudta, miről van szó, ezért volt ennyire megijedve. Kórházba vitték, jóllehet még nagyon enyhe tünetei voltak: “Kapart a torkom, fájt a fejem, kissé köhögtem, de semmi komoly... Nehéz volt elfogadni a diagnózist, mert nem éreztem túlságosan betegnek magam” – idézte az ausztrál Abc.com

Képünk illusztráció

AFP / BERTRAND GUAY

Az állapota azonban gyorsan romlani kezdett: “Nagyon kimerültem, erős fejfájások törtek rám, és fájni kezdett a mellkasom is.” Azt mondta, hogy a legrosszabb a 10. nap táján volt, amikor “80 évesnek éreztem magam, alig voltam képes felülni, kimenni elvégezni a legalapvetőbb dolgokat”. A kezelésnek hála később gyorsan javulni kezdett az állapota, és a 13. napon, két egymás utáni negatív tesztet követően hazaengedték, hogy otthon lábadozzon. “Nincs bennem kórokozó, nem fertőzöm, de legyengült az immunrendszerem.”

Őt mentálisan is megviselte a betegség, a hosszú kórházi kezelés: “Nagyon ijesztő volt, hogy nem tudod mi következik, vagy mi fog történni. Senki sem beszélt arról, mi lesz a végén, mindig csak a kezdetéről.”

Brazília

A recifei Renata Berenguer március elején lett beteg: fej- és végtagfájdalommal ébredt egy reggel. Akkor még egyetlen hivatalosan elismert új koronavírusos eset nem volt Brazília Pernambuco államában, ahol a négymillió lakosú város fekszik. A 30 éves nő tünetei egy üzleti útról hazatérve jelentkeztek először. Próbált szundítani egyet a repülőtéren, amikor furcsa, kellemetlen érzés kerítette hatalmába: próbált levegőt venni, de nem kapott. Akkor még eszébe sem jutott, hogy talán elkapta a betegséget, jóllehet itt-ott már lehetett maszkot viselő embereket látni.

“Fejfájás gyötört, és más tüneteim is voltak, de semmi nagyon komoly” – mondta az ügyvédnő, aki otthonában maradt karanténban. Munkahelye orvost is biztosított a számára. A rendszeresen sportoló, aktív életmódot folytató nőnek az otthonmaradás esett nehezére. Folyamatos félelemben élt: félt az ismeretlen vírustól, szülei aggodalmától, a barátok hozzáállásától és attól, hogy rosszabbra fordul az állapota.

Az első napok voltak a legrosszabbak. Félelemmel töltött el annak a tudata, hogy könnyen megfertőzhetem szeretteimet is. Édesapám 70 éves, és komoly tüdőproblémái vannak, az unokaöcsém alig pár hónapos, de aggódtam a munkatársaimért is és mindazokért, akikkel kapcsolatba kerültem a megelőző napokon.