Nem tudom, hogy jobb szülők lettünk-e attól, hogy volt 2019. október 9-ig egy saját, „magyar Spockunk”, de nem hiszem. Az biztos, hogy volt hova fordulni vigaszért a gyereknevelési kudarcainkért, tanácsért, ha elakadtunk a gyermekeinkkel való viszonyunkban. Ha nem voltunk elég jó szülők.

Vekerdy Tamás országszerte tartott előadásaiban, médiaszerepléseiben arról beszélt, hetente a Nők Lapjában és számos könyvében arról írt, hogy nem is kell tökéletes szülőknek lennünk, a dolgunk csak annyi, hogy

hagyjuk a gyereket szabadon játszani, amíg kicsi, terelgessük szeretettel, továbbra is szabadságot adva neki, ha nagyobb, vonuljunk hátra és nyugodt derűvel szemléljük, amikor kamasz, majd engedjük el őt.

MTI / Beliczay László

Mindezt persze sokan értették félre, mert azt gondolták, hogy parttalan szabadságot, korlátok nélküliséget hirdet, noha nem győzte elmondani, hogy bizonyos korlátokra szükség van, mert anélkül a gyerekek bizonytalanná, önbizalomhiányossá válnak.

Nem a szabadosságot hirdette, hanem a szabadságot.

És azt, hogy legyünk, akik vagyunk, és hagyjuk a gyerekeinket annak, akik. Próbáljuk megőrizni és segíteni kibontakozni a bennük lévő kíváncsiságot, kreativitást. Ne különórákra járassuk, hanem hagyjuk őket békén.

Vekerdy úgy tudta elmagyarázni, szinte színészként vagy showmanként előadni gondolatait, hogy azt mindenki megértette, mindenki tudott hozzá viszonyulni. Egy pszichológus popsztár volt. (A Ranschburg Jenő-Popper Péter-Vekerdy Tamás popsztár trió utolsó tagja.)

Nem biztos, tehát, hogy jobb szülők lettünk, de ő sokat próbált tenni azért, hogy jobbak legyünk.

Szigor és fegyelem

Mint ahogy nagyon sokat próbált azért tenni, hogy az oktatás jobb legyen. De az sajnos semmivel nem lett jobb attól, hogy évtizedeken át sulykolta, szinte megszállottan, hogy „az iskola betegít”. Mondta ezt a Kádár-rendszerben, mondta ezt a rendszerváltás után, mondta ezt a fülkeforradalom után rendületlenül – bár egyre keserűbben.

Fortepan / Rádió és Televízió Újság

Egy előadásán – a 2000-es évek közepén lehetett, Hiller István minisztersége alatt – a tőle szokott indulattal ostorozta a közoktatást, s ezután valaki megkérdezte tőle, hogy mindezt el szokta-e mondani az oktatási döntéshozóknak is. Kiderült, egyetlen miniszter volt rá kíváncsi, akivel többször is leült eszmét cserélni: Pokorni Zoltán.

Ez, mondjuk meg is látszott/látszik az iskolán, amely továbbra is túlterheli a gyerekeket, azok egyéni szükségleteire nem figyel, lebecsüli a diákokban lévő kreativitást, háttérbe szorítja a művészeti tárgyakat. Továbbra is túlszabályozott, központosított az iskolarendszer, ami a szigorra és fegyelmezésre fókuszál.

A diktatúrák iskolarendszere mindig egységes és központilag irányított, a demokráciák iskolarendszere viszont sokszínű, plurális, alulról építkező – hangoztatta gyakran. (Az illiberális rendszerek modelljéről nem beszélt, de azt könnyen beilleszthetjük a tipológiájába.)

A központosítás ugyanis 2010 óta csúcsra jár, ezt szomorúan vette ő is tudomásul, és ostorozta egyre kíméletlenebbül az oktatási rendszert. Így aztán gyorsan annak a politikai erőnek az ellensége lett, amelynek az egykori minisztere még kíváncsi volt rá. (Igaz, ez a miniszter már rég egyfajta száműzetésben van a XII. kerületben, és igaz, ennek a polgármesternek történetesen waldorfosok voltak a gyerekei.)

Fazekas István

Vekerdy számára mindig a gyerek volt az első, és a kaszárnyaszerűen működő iskolák ellentmondanak ennek az alapelvnek, akár szocialista embertípust, akár NER-embertípust akarnak kinevelni.

Mert ezek nem a diákot tanítják, hanem a tananyagot, nem gyerekközpontúak, hanem intézményközpontúak, nem a gyerekek szabad szárnyalását segítik, hanem valamiféle ideológiailag átitatott egyenképre próbálják faragni őket.

Nem csak hirdette, hogy rossz, gyerekellenes az iskola, hanem konkrétan tett is azért, hogy valami változzon.

Szabadság és alternatíva

A késő Kádár-korban, miután – többek közt nagy tanítójától, Mérei Ferenctől – már mindent megtanult Rudolf Steinerről, kiment Németországba, hogy ott tanulmányozza a Waldorf-iskolákat, majd hazajött és elhatározta, hogy itthon is elindít egy ilyen szabad intézményt.

A 80-as évek végén (Gazsó Ferenc minisztersége idején) ugyanis nem gátolta a hatalom az innovatív (legtöbbször alulról építkező) pedagógiák terjedését, sőt kifejezetten támogatta azokat. Korábban csak kísérleti jelleggel működhettek egyes állami iskolákban alternatív pedagógiai módszerek (pl. Winkler Mártáé), de ekkor számos lelkes pedagógus munkája nyomán megjelenhettek az első alapítványi formában működő alternatív iskolák is, konkrétan az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, illetve 1989-ben a solymári Waldorf-óvoda és -iskola, 1991-től már nappali Waldorf-tanárképzés is indult. Utóbbiban Vekerdynek kikerülhetetlen szerepe volt.

A következő években sorra nyílt a többi Waldorf-iskola és a többi egyéb személyközpontú intézmény. A legtöbb alapításánál, szakértőként, támogatóként feltűnt Vekerdy is.

Tanévnyitó a nyíregyházi Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában 2017. szeptember 1-jén.

MTI / Balázs Attila

Azt vallotta, hogy ha egy közoktatásban három százalék körül képviselve van az alternatíva, az már elég lehet arra, hogy alapvetően hasson a teljes közoktatásra. Akkor már felfigyelnek arra például, hogy egy személyközpontú iskolába jobban szeretnek járni a gyerekek. (Hogy arányaiban hol jár, arra becslések vannak, ez a tanulmány 15-20 ezerre teszi az alternatív vagy alternatív jellegű iskolákba járó gyerekek számát, ez 1-2 százalékos aránynak felel meg.)

Nem könnyen terjedtek ezek a modellek Magyarországon (bár van néhány állami és egyházi iskola is alternatív pedagógiai programmal, azért a többség magán vagy alapítványi formában működik), de 2010-ig legalább nem gátolta a hatalom az alapításukat. Nem jött el a személyközpontú iskolák Kánaánja, sőt bizonyos időszakokban mintha visszarendeződést akart volna egy-egy kormány a régi jó „egy a tankönyv, egy a tanterv” irányba, de közben sok alternatív módszer – a szöveges értékeléstől az alsósok buktatásának tilalmáig, a kompetencialapú oktatástól a kooperatív tanulásig, differenciálásig – beszivárgott az iskolarendszerbe.

A 90-es években a Miskolci Egyetemen tanította a leendő pedagógusokat, és az évtized végén indult, az Oktatás Minisztériumhoz tartozó háttérintézményben, a Pedagógus-továbbképzési Módszertani és Információs Központban is munkát vállalt – bár zsigerből gyűlölte a hivatalokat. Mégpedig azért, mert úgy gondolta, hogy az – abban külön kis világként működő – Pedagógiai Alternatívák Központja vezetőjeként munkatársaival lehetősége van – állami segítséggel – az alternatívák népszerűsítésére, új iskolák indításának segítésére, a meglévők szakmai támogatására. Könyveket adtak ki, konferenciákat szerveztek, szakmai workshopokat tartottak.

Túry Gergely

A központ aztán szép lassan leépült, majd megszűnt, nem volt se pénz rá, se szándék a fenntartására. Az alternatív iskolák azonban maradtak, bár 2010 után erősen támadta őket a hatalom. Az új köznevelési törvényből ki is akarták hagyni ezeket az intézményeket, végül – valószínűleg a Waldorf-lobbi nyomására – maradhattak.

Vekerdynek pedig maradt a tiltakozás: könyveiben, előadásaiban állandóan felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon rossz úton van a közoktatás, nagyon nem a gyerekekért van az iskola. Mindezt a hallgatósága értette, tudta. A hatalom viszont ellenséget kiáltott, hiszen aki bírál, ma az ellenség.

Élete végéig járta az országot, október közepére is voltak meghirdetett előadásai. Ezeken is nyilván elmondta volna, hogy az iskola – egyre jobban – betegít.